Ugrás a tartalomra

2015. JÚLIUS 2.
RUANDA

Egy ruandai bíróság döntése a vallási diszkriminációval szemben

Egy ruandai bíróság döntése a vallási diszkriminációval szemben

A ruandai Karongi járás egyik bírósága megerősítette nyolc diák vallásszabadsághoz való jogát. Ezek a diákok Jehova Tanúi, és azért kerültek bíróság elé, mert lelkiismereti okból nem vesznek részt a hittanórákon.

Ruandában az iskolák többsége szoros kapcsolatban áll az egyházakkal. Ezeknek az iskoláknak egy részében megkövetelik a tanulóktól, hogy vegyenek részt a vallási szertartásokon, és fizessenek egyházadót. Mivel azok a diákok, akik Jehova Tanúi nem hajlandóak eleget tenni ennek, az iskolák vezetőségei 2008 és 2014 között kicsaptak 160 Tanú-diákot. Ez a jelenség sajnos országos szinten megfigyelhető, de a Karongiban (Nyugati tartomány) történtek azt bizonyítják, hogy a ruandai hatóságok sikeresen fel tudnak lépni a vallási megkülönböztetés ellen.

A vallási diszkrimináció miatt diákokat csapnak ki az iskolából

2014. május 12-én a Karongiban található Groupe Scolaire Musango Iskola vezetősége kicsapott az iskolából nyolc 13 és 20 év közötti * Tanú-diákot, mivel nem vettek részt egy vallási szertartáson. A diákok szülei jelentették az ügyet a rwankubai körzet vezetőigazgatójának, aki elrendelte, hogy az iskola vegye vissza a diákokat. Mivel az iskola vezetőségének ez nem tetszett, más taktikához folyamodott. Azzal vádolta meg a diákokat, hogy nem mutatnak tiszteletet a nemzeti himnusz iránt, mert nem éneklik azt. 2014. június 4-én, mindössze két nappal azután, hogy a diákokat visszavették az iskolába, a rendőrség kijött az iskolához, és letartóztatta őket.

A rendőrség hat napig fogva tartotta a diákokat. A rendőrök megfenyegették és szidalmazták őket, a két legidősebb diákot pedig meg is verték azzal az ürüggyel, hogy befolyásolják a fiatalabbakat. Mindezek ellenére mind a nyolc diák kitartott a hitnézetei mellett, és egyikük sem alkudott meg.

A bíróság felmenti a diákokat

2014. június 9-én a rendőrség szabadon engedett hetet a diákok közül, és az ügyész a legfiatalabbat felmentette a vádak alól. A legidősebb diákot azonban további kilenc napig fogva tartották. De a bíró elrendelte, hogy bírósági felügyelet mellett ideiglenesen engedjék szabadon a tárgyalásig, 2014. október 14-ig.

A tárgyaláson a bíró mindegyik diákot kihallgatta. Az egyikük mindannyiuk nevében elmondta, hogy az iskola valójában nem azért csapta ki őket, mert nem énekelték a nemzeti himnuszt, hanem azért, mert nem hajlandóak egyházadót fizetni, és részt venni a vallási szertartásokon az iskolában.

A bíró ezután megkérte az ügyészt, hogy hozzon fel további bizonyítékokat annak alátámasztására, hogy a diákok „nem mutatnak tiszteletet a nemzeti himnusz iránt”. Miközben az ügyész további részleteket próbált kicsikarni a diákokból, ők bebizonyították, hogy nem voltak tiszteletlenek, amikor a többiek a nemzeti himnuszt énekelték.

A karongi másodfokú bíróság a 2014. november 28-án kihirdetett döntésében kimondta, hogy ha valaki nem énekli a nemzeti himnuszt, „az nem gyalázza meg azt, és nem mutat tiszteletlenséget iránta”. A bíróság döntése megerősítette az érvényben lévő törvényt, felmentette a gyerekeket, és remélhetőleg hozzájárul majd ahhoz, hogy véget érjen a ruandai iskolákban folyó vallási diszkrimináció.

Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását kérik

A Ruandában élő Jehova Tanúi hálásak azért, hogy ilyen jó kimenetele lett a Groupe Scolaire Musango Iskola diákjai ügyének. Sajnos azonban más Tanú-diákoknak, akiket a hitük miatt szintén kicsaptak az iskolából, nincsen más választásuk, mint hogy másik iskolát keressenek. Olyanok is vannak köztük, akik nem tudják folytatni a tanulmányaikat, mert csak magániskolába mehetnének az eddigi iskolájuk helyett, de túl drága a tandíj.

Jehova Tanúi is ugyanazt szeretnék biztosítani a gyermekeiknek, mint minden más szülő. Szeretnék, ha felkészültek lennének az életre, és a társadalom hasznos tagjaivá válnának. Jehova Tanúi abban bíznak, hogy a karongi bíróság kedvező döntése hozzájárul majd ahhoz, hogy minden ruandai iskolában tiszteletben tartsák a gyermekek lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogát.

^ 5. bek. Ruandában a nagykorúság határa a 21. életév (polgári törvénykönyv, 360. paragrafus).