Ugrás a tartalomra

Rusztamdzson Norov Tádzsikisztánban, mielőtt kiszabadult a börtönből

2021. OKTÓBER 12.
TÁDZSIKISZTÁN

Rusztamdzson Norov elismerést kap a példás magaviseletéért a szabadulása után

Rusztamdzson Norov elismerést kap a példás magaviseletéért a szabadulása után

Ahogy korábban már írtuk, 2021. szeptember 21-én szabadon engedték a 22 éves Rusztamdzson Norovot Tádzsikisztánban. Erre azért volt lehetőség, mert az országban korábban elfogadtak egy amnesztiáról szóló törvényt. Három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. 2021. május 10-én átszállították a javani börtönbe, ahol folytatta a három és fél éves börtönbüntetését. Az előzetes letartóztatása, a tárgyalása és a börtönbüntetése alatt Rusztamdzson mindenkit lenyűgözött a példás magaviseletével.

Egyszer a tárgyalás során egy ezredes odament hozzá, hogy kezet fogjon vele. Azt mondta neki, hogy nagyra becsüli, amiért bátor és állhatatos. Majd hozzátette: „Minden hívőnek olyannak kellene lennie, mint magának. Képzelje csak el, ha néhány év múlva bevezetik az alternatív polgári szolgálatot Tádzsikisztánban, a maga neve is azok között lesz, akik kiharcolták ezt a jogot az állampolgároknak!”

Mialatt börtönben volt, Rusztamdzson tanúskodott másoknak a jó magaviseletével. Ezért meghívták, hogy vegyen részt egy különleges képzésen, amelyet az Európai Unió támogat. Ez a képzés segít abban, hogy az elítéltek a szabadulásuk után könnyebben találjanak munkát. A képzés befejezése után Rusztamdzson az oklevele mellé kapott egy köszönőlevelet a börtön vezetőségétől. Ebben megdicsérték a szorgalmáért. Rusztamdzson azt mondta, hogy a hatóságok felismerték, hogy a jó magaviselete annak köszönhető, hogy alkalmazza a bibliai alapelveket.

Mielőtt kiengedték volna a börtönből, Rusztamdzson nem volt benne biztos, hogy az amnesztiatörvény rá is vonatkozni fog. De a többi rab és néhányan, akik ott dolgoztak, biztatták, hogy biztos, hogy ki fog szabadulni, mivel a börtönben jó hírnévre tett szert a magaviseletével.

Az olyan fiatalok, mint Rusztamdzson, akik a semlegességük miatt kerülnek börtönbe, hűségesek maradnak, és ezzel engedik fényleni a világosságukat az emberek előtt. És ami a legfontosabb, a jó cselekedeteikkel dicsőséget adnak Jehova Istennek (Máté 5:16).