2021. JANUÁR 14.
TÜRKMENISZTÁN
„Jehova végig mellettem volt”
Eziz Atabayew testvér két évig volt börtönben Türkmenisztánban, mert lelkiismereti okból megtagadta a katonai szolgálatot, de mindvégig hűségesen kitartott. 2020. december 19-én szabadult a börtönből. Az elmúlt 10 évben 46 testvért börtönöztek be ugyanilyen okból Türkmenisztánban.
Atabayew testvér 2016-ban kapta meg a behívóját, de lelkiismereti okra hivatkozva elutasította a katonai szolgálatot. Az ügye a városi ügyészséghez került. A tárgyalására mintegy két évvel később került sor. 2018. december 19-én két év börtönbüntetésre ítélték.
Eziz ezt mondja: „Mielőtt elítéltek, sokat beszélgettem olyan testvérekkel, akik hasonló helyzetben voltak, és elmondták, mire számíthatok. Rendszeresen olvastam élettörténeteket, és buzdító gondolatokat kerestem a Bibliában.
A tárgyalásom napján egy testvér felolvasta nekem az Ézsaiás 30:15-öt, mely így szól: »Erőtök abban mutatkozik meg, hogy nyugodtak maradtok, és bíztok bennem.« Ez a vers segített, hogy bízzak Jehovában, és nyugodt tudjak maradni. Sokat elmélkedtem rajta a börtönben, és mindig erőt adott.”
Bár Eziz nehéz körülmények között volt a börtönben, nem ez jelentette neki a legnagyobb nehézséget, hanem a családja hiánya. „A börtönben más Tanúk is voltak, és közeli barátságba kerültünk. Segítettek megküzdeni a családom és a barátaim hiányával.”
Eziz igyekezett megragadni minden lehetőséget, hogy beszéljen másoknak a hitéről. Ezt meséli: „Voltak, akik először ellenségesek voltak velem, de idővel megenyhültek, és szívesen meghallgattak. Sőt, amikor az új raboknak nem tetszett, hogy a hitemről beszélek, kiálltak mellettem, és ők beszéltek helyettem.”
Eziz szerint a következőképpen lehet felkészülni a próbákra: „Nagyon fontos rendszeresen, elmélyülten tanulmányozni, és őszintén imádkozni Jehovához. Mondd el neki, mi aggaszt, mitől félsz, mit érzel, egyszóval mondj el neki mindent.
Jehova végig mellettem volt. Tudom, hogy a jövőben is támogatni fog. Nem félek a próbáktól” (Zsoltárok 118:6).