Ugrás a tartalomra

2022. NOVEMBER 16.
UKRAJNA

ÚJABB FEJLEMÉNY (13. frissítés) | A Tanúk szeretettel törődnek az ukrajnai háború miatt bajba jutott hittársaikkal

Újraindul a házankénti szolgálat

ÚJABB FEJLEMÉNY (13. frissítés) | A Tanúk szeretettel törődnek az ukrajnai háború miatt bajba jutott hittársaikkal

2022 augusztusában bejelentették, hogy újraindul a házankénti szolgálat Ukrajnának azokon a területein, ahol ez biztonságos. A testvéreink már alig várták, hogy újra mehessenek prédikálni, és azt tapasztalták, hogy sokan szívesen meghallgatják őket. Az egyik érdeklődő, aki elfogadta a bibliatanulmányozást, ezt mondta: „A háború borzalmait látva most már tudom, hogy csak Isten képes megoldani az emberiség problémáit.” Nézzünk most néhány további buzdító beszámolót!

Ruszlan a Lanivci Gyülekezetből nagyon izgult, mielőtt újra részt vett a házankénti szolgálatban. Ezért a feleségével Jehovához imádkoztak, és kérték, hogy adjon nekik bátorságot, és segítsen olyan embereket találniuk, akiket érdekel a Biblia jövőre vonatkozó ígérete. Nagy meglepetésükre két óra alatt mind a nyolc személy, akivel beszéltek, elfogadta a tanulmányozást.

Miközben Olja a Kremeneci Gyülekezetből részt vett a szolgálatban, egy férfi odafutott hozzá és a társához, és megkérdezte, hogy a Bibliáról beszélgetnek-e az emberekkel. Majd ezt mondta: „Tudom, hogy hamarosan számot kell adnom Istennek a tetteimért. Most dohányzom, és az alkohollal is gondjaim vannak, de addigra szeretnék megváltozni.” A testvérek megszervezték, hogy a környéken élő Tanúk elkezdjék vele a tanulmányozást.

Vaszil a Lviv-Rjaszne-Szhidnij Gyülekezetből csoportosan tanúskodott a testvérekkel egy faluban. Az egyik háznál visszaemlékezett, hogy évekkel korábban egy asszonnyal beszélt itt, aki durván elküldte őket. Ennek ellenére úgy döntött, hogy újból bekopog, és felajánlja a bibliatanulmányozást. Ugyanaz a hölgy jött ki, és Vaszil nagy meglepetésére azt mondta, hogy szeretné jobban megismerni a Bibliát. Elfogadta a tanulmányozást, és a testvérek megszervezték, hogy valaki visszamenjen hozzá.

Szerhij, aki az Illinci Gyülekezetbe jár, 2021-ben keresztelkedett meg, és korábban sosem vett még részt a házankénti szolgálatban. Mivel nagyon izgult, alaposan felkészült. Ezt meséli: „Újra meg újra megnéztem a bemutatóvideókat. Úgyhogy már csak arra volt szükség, hogy összeszedjem a bátorságomat.” Különleges élmény volt átélnie, hogy amikor megosztotta másokkal a jó hírt, a félelme elszállt, és jó érzés töltötte el.

Nyikol, aki a Rozdil Gyülekezetbe jár, 2022 augusztusában lett kereszteletlen hírnök. Ezt mondja: „Nagyon izgultam, sőt, egyenesen féltem a házankénti prédikálástól. De miután kipróbáltam, rájöttem, hogy nagyon jó érzés személyesen beszélgetni másokkal Jehováról!”

Két testvérnő házanként prédikál

2022. november 11-ig az alábbi hírek érkeztek Ukrajnából. Ezek megbízható adatok a helyi testvérektől. Azonban a valós számok nagyobbak lehetnek, mivel a jelenlegi körülmények között nagyon nehézkes a kommunikáció az ország bizonyos részein.

Hogyan érinti a testvéreinket?

  • 46 hírnök meghalt.

  • 97 hírnök megsebesült.

  • 12 569 hittársunk elmenekült az otthonából biztonságosabb területekre.

  • 590 Tanú-család otthona megsemmisült.

  • 645 Tanú-család otthonában súlyos károk keletkeztek.

  • 1722 Tanú-család otthonában kisebb károk keletkeztek.

  • 6 királyságterem megsemmisült.

  • 19 királyságteremben súlyos károk keletkeztek.

  • 63 királyságteremben kisebb károk keletkeztek.

Segítségnyújtás

  • 27 katasztrófasegély-bizottság működik Ukrajnában.

  • A bizottságok 53 948 személynek találtak szállást biztonságos helyen.

  • 25 983 hírnök menekült el más országokba, ahol a hittársaik gondoskodnak róluk.