Ugrás a tartalomra

Harkivi testvérek, akik egy óvóhelyre menekültek a bombázás során

2022. MÁRCIUS 3.
UKRAJNA

A Tanúk szeretettel törődnek az ukrajnai háború miatt bajba jutott hittársaikkal

A Tanúk szeretettel törődnek az ukrajnai háború miatt bajba jutott hittársaikkal

2022. február 24-én Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Ukrajnában több mint 129 000 Jehova Tanúja él a gyermekeivel együtt. Az ukrajnai fiókhivatal 27 katasztrófasegély-bizottságot hozott létre azért, hogy megszervezzék a testvérek ellátását, és segítséget nyújtsanak nekik. Emellett Jehova Tanúi úgy próbálják kimutatni a szeretetüket mások iránt ebben a feszült helyzetben, hogy mindent megtesznek azért, hogy fizikailag és érzelmileg is támogassák a hittársaikat és másokat.

A legtöbb testvér úgy döntött, hogy Ukrajnában marad, viszont voltak olyanok is, akik a helyzetet átgondolva, a menekülést választották. Nekik a határokon rendkívül sokat kellett várniuk, akár 3-4 napot, 30 km hosszú sorban. A határ közelében lakó testvérek megkeresték a menekülők között a hittársaikat, ételt és vizet adtak nekik, illetve segítettek nekik bármiben, amiben csak kellett. A határ túloldalán jw.org-os táblákkal várták a Tanúk a menekülő hittársaikat. Vigasztalták őket, és segítettek nekik.

Lengyel (balra) és szlovák (jobbra) testvérnők, akik az Ukrajnából menekülő hittársaikat várják

Hogyan érinti a testvéreinket?

  • Petro Mozul, egy siket kisegítőszolga, aki a harkivi bombázások során vesztette életét

    2022. március 1-én Harkiv városában egy siket testvér sajnos meghalt a bombázás során. A felesége súlyos sérüléseket szenvedett.

  • 3 másik testvérnő megsérült.

  • Több mint 5000 hittársunknak kellett elhagynia az otthonát.

  • 2 Tanú-család otthona megsemmisült.

  • 3 Tanú-család otthonában súlyos károk keletkeztek.

  • 35 Tanú-család otthonában kisebb károk keletkeztek.

  • 2 királyságterem megrongálódott.

  • Sok testvérünknél nem mindig van áram, víz, fűtés, illetve telefonszolgáltatás.

Segítségnyújtás

  • 27 katasztrófasegély-bizottság alakult Ukrajnában.

  • Ezek a bizottságok 867 testvérnek találtak szállást biztonságos helyen.

  • A bizottságok igyekeznek biztosítani a testvérek alapvető szükségleteit, például élelemről és vízről gondoskodnak.

A fenti számadatok az első jelentésekből származnak.

Imádkozunk azért, hogy a testvéreink legyenek elég bölcsek és megfontoltak, hogy ki tudjanak tartani ebben a bizonytalan helyzetben, miközben szeretettel törődnek a hittársaikkal (Példabeszédek 9:10; 1Tesszalonika 4:9).