Ugrás a tartalomra

Alekszandr Tretyak testvér

2020. DECEMBER 28.
UKRAJNA

Az EJEB Alekszandr Tretyak testvér javára döntött

Az EJEB Alekszandr Tretyak testvér javára döntött

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2020. december 17-én Alekszandr Tretyak testvér javára döntött a Tretyak kontra Ukrajna ügyben. 2013. november 26-án Tretyak testvér hazafelé tartott a szolgálatból, amikor három férfi rátámadt, és brutálisan megverte. Az EJEB kimondta, hogy az ukrán hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően az ügyet, és 7500 euró (2,7 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte őket.

Tretyak testvér olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy majdnem egy hónapig volt kórházban. Azonban a rendőrség csak három hónappal később vizsgálta meg a bűncselekmény helyszínét. Nem ismerték el, hogy a támadás vallási indíttatású volt, és kisebb fokú bűncselekménynek minősítették. Csak az egyik támadó ellen emeltek vádat, és azt is csak azután, hogy elmenekült az országból. A másik két támadót, akik közül az egyik egy rendőrtiszt volt, csak szemtanúnak minősítették. Egyiküket sem büntették meg. Mivel többszörösen megsértették a jogait, 2015-ben Tretyak testvér az EJEB-hez fordult.

Az EJEB kimondta, hogy „[az ukrán] hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően a panaszt benyújtó ellen elkövetett bűncselekményt”, és ezzel megsértették az Emberi jogok európai egyezményét.

Reméljük, hogy ez a döntés hozzájárul ahhoz, hogy tiszteletben tartsák a testvéreink vallásszabadsághoz való jogát Ukrajnában és más országokban is. Hálásak vagyunk Jehovának, aki igazságot szolgáltat nekünk (Siralmak 3:59).