Ugrás a tartalomra

Ljudmila Mozul és Katyerina Rozdorszka. Mindketten elveszítették a férjüket az Ukrajnában dúló harcok miatt. A Jehovától és a testvéreiktől kapott támogatás segít nekik megküzdeni a gyásszal

2022. ÁPRILIS 22.
UKRAJNA

Olyan volt, mintha Jehova a karjában tartott volna

Két megözvegyült ukrajnai testvérnő erőt merít Jehova ígéreteiből

Olyan volt, mintha Jehova a karjában tartott volna

Ljudmila Mozulnak és Katyerina Rozdorszkának, két özvegyen maradt testvérnőnek Jehova segít megküzdeni a háború okozta fájdalmakkal. A férjeik, Petro Mozul és Dmitro Rozdorszkij az elsők között voltak, akik Jehova Tanúi közül meghaltak az ukrajnai háború miatt. Eddig összesen sajnos 34 hittársunkat veszítettük el a konfliktus következtében.

Petro és Ljudmila Mozul

Petro és Ljudmila 1994-ben keresztelkedtek meg, és már 43 éve voltak házasok.

„A testvérek mindennap vigasztalnak, és még mindig sok hívást kapok – meséli Ljudmila. – Még az ukrajnai fiókhivataltól is kaptam egy nagyon kedves levelet, ami könnyekig meghatott.”

A háború 2022. február 24-én tört ki. A 67 éves Petro, aki kisegítőszolga volt egy jelnyelvű gyülekezetben, március 1-jén vesztette el az életét, amikor megpróbált a családjával elmenekülni Harkivból, amely súlyos bombázás alatt volt.

Aznap, többnapi bombázás után, vadászgépek is elkezdték támadni a várost. A család fél órán belül összeszedte a legszükségesebb dolgokat, és két autóval útnak indultak. Petro és Ljudmila ültek az egyikben, a fiuk, Olekszij és a felesége, Marina pedig a másikban. Ljudmila így idézi fel a történteket: „Éppen egy lakónegyeden hajtottunk keresztül, amikor légicsapás kezdődött. Az autó szó szerint beleremegett a robbanásokba.”

Petro félrerántotta a kormányt, nehogy nekiütközzön Olekszijék kocsijának. Súlyosan megsebesült, és a feleségével együtt kórházba került. Ljudmilát repeszek sebesítették meg a lábán és a hasán, Petro pedig belehalt a sérüléseibe. Olekszijnek és Marinának nem esett bajuk. Ljudmila három napot volt a kórházban, és csak azután értesült a férje haláláról, hogy kiengedték.

Ljudmila ezt mondja: „Minél többet elmélkedem azon, hogy Jehova milyen kedvesen bánik velem, és hogy mennyire csodálatos jövőt tartogat nekünk, annál inkább béke hat át. Teljesen biztos vagyok benne, hogy az új világban újra találkozok majd a drága férjemmel, és már alig várom azt az örömteli pillanatot.”

Katyerina és Dmitro Rozdorszkij

Dmitro és Katyerina 8 éve voltak házasok. Katyerina 2022. március 8-án hallotta utoljára a férje hangját, amikor az a munkahelyéről felhívta őt, és azt mondta, hogy nemsokára hazaér.

Órák teltek el, mire a férje egyik kollégája felhívta őt, és elmondta, hogy Dmitro aknára lépett, és kórházba került. Ott megműtötték, de sajnos öt órával később elhunyt.

Katyerina így idézi fel, hogy érezte magát ezután: „Aznap éjjel Jehova nemcsak a kezemet fogta, hanem olyan volt, mintha a karjában tartott volna. Nagyon, de nagyon közel éreztem magam hozzá.”

Dmitro 28 éves volt, 2006-ban keresztelkedett meg, és vénként szolgált egy gyülekezetben a Donyecki területen.

Nem sokkal a férje búcsúztatója után Katyerina 12 órát utazott, hogy eljusson Ukrajnának egy biztonságosabb részére. Ezt mondja: „Rengeteg testvér és testvérnő igyekezett vigasztalni egész Ukrajnából, és még messzebbről is. Nagyon sok szeretetet kaptam tőlük, és ez enyhítette a fájdalmamat.”

Így folytatja: „A szolgálat is sokat segít… Amikor nagyon magam alatt vagyok, felidézek olyan bibliaverseket, mint a Filippi 4:6, 7.”

Meg vagyunk győződve róla, hogy Jehova továbbra is vigaszt nyújt és erőt ad azoknak a drága testvéreinknek és testvérnőinknek, akik elveszítették a szeretteiket az Ukrajnában dúló háború miatt (Zsoltárok 61:1–3).