Ugrás a tartalomra

2015. FEBRUÁR 13.
UKRAJNA

Ukrajna keleti részén vallási épületeket foglalnak le

Ukrajna keleti részén vallási épületeket foglalnak le

Felfegyverzett csapatok Jehova Tanúi több királyságtermét, azaz imádati helyét is lefoglalták Ukrajnában. Az épületek az ország keleti részén, a donyecki és luhanszki térségben találhatók, ahol hosszú hónapok óta harcok folynak. A fegyveresek azért vették célba Jehova Tanúit, mert sokan előítélettel vannak velük szemben, és nem tartják tiszteletben a vallásszabadsághoz és a gyülekezéshez való jogukat.

Jehova Tanúi Ukrajnában több mint 20 évig vallásszabadságot élveztek. Vaszil Kobel, aki Jehova Tanúi lvivi fiókhivatalában dolgozik, így nyilatkozott: „Rendszeresen összejövünk az imádati helyeinken bibliaolvasás és imádkozás céljából, és igyekszünk hasznos tagjai lenni a közösségnek, ahol élünk. De az utóbbi hónapokban az ország keleti részén folyó harcok miatt az ott élő emberek sokat szenvednek. Ez alól Jehova Tanúi sem kivételek, minket is érint az erőszak.”

Vaszil Kobel az Ukrajnában élő 150 000 Jehova Tanúja nevében beszélt. Az elmúlt hónapokban több ezer Tanú menekült el a háborús övezetből. Ám mintegy 17 500-an ott maradtak a donyecki és luhanszki térségben. Ők a konfliktus ellenére próbálják folytatni a mindennapi tevékenységeiket. A királyságtermek elkobzása miatt több ezer Tanú nem tud megfelelő helyen összejönni, hogy gyakorolják az imádatukat, így kénytelenek magánotthonokban összezsúfolódni. Mások akár két órát is utaznak, hogy részt vehessenek a vallásos összejöveteleken.

Vallási gyűlölet indította az elkövetőket

A lefoglalt királyságtermekre nem véletlenszerűen esett a választás. Az elkobzásuk szándékos támadás volt Jehova Tanúi és a hitnézeteik ellen. Az egyik csoport parancsnoka kijelentette, hogy „az összes Jehova Tanújától” meg akar szabadulni, mert szerinte az ortodox egyház az egyetlen törvényesen engedélyezett vallás azon a vidéken. Egy másik parancsnok pedig ezt mondta: „Jehova Tanúinak befellegzett.” A fenyegetések ellenére a Tanúknak eltökélt szándékuk, hogy Ukrajna-szerte folytatják a tevékenységüket.

Bár a termek lefoglalása során egyetlen Tanú sem sérült meg, veszélybe került a biztonságuk és az ahhoz való joguk, hogy összegyűljenek a hittársaikkal. A donyecki térségben, Horlivkában fegyveres férfiak rontottak be az egyik királyságterembe, miközben ott összejövetelt tartottak. A jelenlévők, akik között sok idős férfi és nő, valamint gyermek is volt, nagyon megriadtak. Egy másik esetben az összejövetelre érkező Tanúk megdöbbenve tapasztalták, hogy kicserélték a zárakat, és a királyságtermet katonai laktanyaként használják.

Milyen lépéseket tesznek a Tanúk?

Vaszil Kobel elmondta: „A lvivi fiókhivatal különböző minisztériumokat és más hivatalos személyeket is értesített az illegális ingatlanelkobzásokról. Így a kormány tisztában van vele, hogy ami ezekben az épületekben zajlik, vagy amit az ott jogtalanul lakók tesznek, azért semmiféle felelősséget nem vállalunk.” Ezenkívül a fiókhivatal felszólította a donyecki és luhanszki térségben működő gyülekezetek felelős személyeit, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg az egyes Tanúk biztonságáért. Emlékeztették őket arra, hogy az emberélet fontosabb, mint az épületek, ezért semmi olyat ne tegyenek, ami veszélyeztetné bárkinek a biztonságát.

A harcok miatt a Tanúk jelenleg semmilyen jogi lépést nem tudnak tenni, hogy visszaszerezzék a királyságtermeiket. De az így kialakult nehézségek ellenére is mindenképpen folytatják a vallásos tevékenységeiket. Remélik, hogy vissza fogják kapni az épületeiket, ahol újra biztonságos és kényelmes körülmények között jöhetnek össze a hittársaikkal.