Ugrás a tartalomra

David Splane testvért, a vezetőtestület tagját és feleségét szeretettel üdvözlik a lvivi nemzetközi repülőtéren

2018. NOVEMBER 9.
UKRAJNA

Az ukrajnai különleges kongresszus szép példája volt a vendégszeretetnek és az egységnek

Az ukrajnai különleges kongresszus szép példája volt a vendégszeretetnek és az egységnek

Jehova Tanúi Ukrajnában örömmel látták vendégül több ezer hittársukat a 2018. július 6–8-ig megtartott különleges kongresszuson Lvivben. Több mint 3300 küldött érkezett Ukrajnába 9 országból, hogy részt vegyen a Légy bátor! témájú kongresszuson. A Biblián alapuló programon kívül az ukrán testvérek nagylelkű vendégszeretetét is élvezhették.

A kongresszus előkészületi munkái 2017 áprilisában kezdődtek. Az ukrajnai testvérek 15 hónapon át készültek a kongresszussal kapcsolatos programokra és a vendégek fogadására. A küldöttek ízelítőt kaptak az ukrán kultúrából. Táncos és zenés bemutatókat láthattak, és megkóstolhattak néhány ukrán ételt. Szervezett látogatás keretében megtekinthettek egy lvivi múzeumot, ókori várakat, és gyönyörködhettek a Kárpátok hegyvonulataiban. Különösen nagy élmény volt számukra, hogy a helyi testvérekkel részt vehettek a prédikálószolgálatban.

A kongresszusi program helyszíne egy nagy stadion volt Lvivben, és a jelenlevők csúcslétszáma meghaladta a 25 000-et. Néhány előadást közvetítettek 15 másik stadionba, és számos királyságterembe is. Így országszerte több mint 125 000-en hallhatták a programot. A kongresszuson 1420-an keresztelkedtek meg.

Ivan Riher, az ukrajnai fiókhivatal képviselője ezt mondta: „Nagyon vártuk ezt a különleges eseményt, és hogy vendégül láthassunk más országokból érkező testvéreket. Boldogok vagyunk, hogy látogatóink megismerhették az ukrán vendégszeretetet. Ez a különleges kongresszus még bátrabbá és egységesebbé tett minket” (Zsoltárok 133:1).

 

A lvivi stadionban a csúcslétszám 25 489 volt.

Az 1420 keresztelkedő egyik legidősebb tagja.

A kongresszuson sok fiatal is megkeresztelkedett.

A küldöttek a helyi hírnökökkel meghívták Lviv lakóit a kongresszusra.

A fiókhivatal kibérelte a város legnagyobb színpadával büszkélkedő lvivi operaházat. A küldötteknek nagyon tetszett az előadás, köztük a tradicionális táncok és zenék. A műsor „A neved Jehova” című énekkel zárult.

A testvérek a szvirzsi kastélynál cigánytáncot adtak elő.

A kongresszus végén az ukrán testvérek kedves üzenetekkel vettek búcsút a látogatóiktól.