Ugrás a tartalomra

2019. MÁJUS 30.
ÜZBEGISZTÁN

Akadálytalanul emlékezhettek meg Krisztus haláláról egész Üzbegisztánban

Akadálytalanul emlékezhettek meg Krisztus haláláról egész Üzbegisztánban

Jehova Tanúi 2019. április 19-én, több év után először, zavartalanul tarthatták meg az emlékünnepet egész Üzbegisztánban.

Üzbegisztánban Jehova Tanúi csak a Taskenttől nem messze található Csircsikben vannak hivatalosan bejegyezve. Csircsiken kívül az előző években titokban tartották meg az emlékünnepet, nehogy a rendőrség félbeszakítsa a programot. Idén azonban értesítették a hatóságot az emlékünnepről, és a rendőröket is meghívták rá. A rendőrök nagyon segítőkészek voltak, és még intézkedéseket is tettek a résztvevők biztonsága érdekében. Sőt, néhány helyen még részt is vettek az emlékünnepen.

Az emlékünnepi beszédet Mark Sanderson, a vezetőtestület tagja tartotta egy csircsiki királyságterem-épületegyüttesben, ahogy az a fenti képen is látszik. A programon, melyet orosz nyelvre tolmácsoltak, összesen 781-en vettek részt. Az este folyamán két másik emlékünnepet is tartottak ugyanabban az épületegyüttesben.

Az üzbegisztáni látogatása során Sanderson testvér, valamint Paul Gillies a főhivatalból és két másik testvér Közép-Ázsiából találkozott néhány magas beosztású tisztviselővel az igazságügyi minisztériumban és az emberi jogi központban. Lehetőséget kaptak rá, hogy hiteles információval lássák el a hivatalnokokat a hitnézeteinkről és a szervezetünkről. Reméljük, hogy a megfelelő tájékoztatásnak köszönhetően a hivatalnokok támogatni fogják, hogy Csircsiken kívül is bejegyezzék Jehova Tanúit. Ez lehetővé tenné, hogy a testvéreink méltó helyen tarthassák az összejöveteleket.

Mark Sanderson és a küldöttség három másik tagja az igazságügyi minisztérium előtt Üzbegisztánban

Az idei emlékünnepet és a tisztviselőkkel való sikeres megbeszéléseket megelőzően más pozitív fejlemények is történtek Üzbegisztánban. Az elmúlt hat hónapban nem voltak razziák, senkit sem tartóztattak le Jehova Tanúi közül, és egy Tanúra sem szabtak ki pénzbüntetést. Emellett egy évvel ezelőtt, 2018. május 14-én Javlon Vaxabov, Üzbegisztán amerikai nagykövete nyilvánosan kijelentette, hogy a parlament módosítani fogja a törvényt, hogy Jehova Tanúi könnyebben bejegyeztethessék magukat.

Bízunk abban, hogy Jehova támogatni fogja az üzbegisztáni testvéreinket, hogy „továbbra is nyugodt és csendes életet [élhessenek], mindig odaadóan és meggondoltan szolgálva Istent” (1Timóteusz 2:2).