A temetéssel kapcsolatos nézeteinket és szokásainkat a Biblia tanításaira alapozzuk, köztük az alábbiakra:

•   Teljesen természetes az, ha valaki gyászolja az elhunyt szeretteit. Jézus tanítványai is megsiratták a szeretteiket (János 11:33–35, 38; Cselekedetek 8:2; 9:39). Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a temetés nem a mulatozás ideje, hanem azé, hogy kifejezzük együttérzésünket a gyászolók iránt (Prédikátor 3:1, 4; 7:1–4; Róma 12:15).

•   A halottak öntudatlanok. A származásunktól és a kulturális hátterünktől függetlenül tartózkodunk az olyan szokásoktól, melyek arra az Írás-ellenes tanításra épülnek, hogy a halottak tovább élnek, és hatással lehetnek az élőkre (Prédikátor 9:5, 6, 10). Ilyenek például a virrasztás, a temetés utáni féktelen mulatozás, az elhunyt lelki üdvéért mondott szentmise, a temetési évforduló, a halottakért való áldozatok felajánlása, a halottakhoz intézett beszéd vagy kérés, és a különféle özvegyi rítusok. Távol tartjuk magunkat mindezektől, mivel engedelmeskedünk a Biblia parancsának: „különítsétek el magatokat. . . és ne érintsétek többé a tisztátalant” (2Korintusz 6:17).

•   Van remény a halottak számára. A Biblia azt tanítja, hogy a halottak fel fognak támadni, és eljön az idő, amikor nem lesz többé halál (Cselekedetek 24:15; Jelenések 21:4). Az első századi keresztényekhez hasonlóan ez a remény bennünket is visszatart attól, hogy szélsőséges módon gyászoljunk (1Tesszalonika 4:13).

•   A Biblia szerénységre buzdít (Példabeszédek 11:2). Úgy gondoljuk, hogy a temetésen nem lenne helyénvaló hivalkodnunk a társadalmi vagy anyagi helyzetünkkel (1János 2:16). Nem rendezünk fényűző temetéseket, melyek elsősorban a szórakozásról szólnak, illetve nem készíttetünk méregdrága koporsókat és különleges öltözetet az alkalomra azért, hogy lenyűgözzük a jelenlévőket.

•   Nem erőltetjük rá másokra a temetéssel kapcsolatos nézeteinket. Ezt az alapelvet követjük: „mindegyikünk önmagáról fog számot adni az Istennek” (Róma 14:12). Viszont ha van rá mód, „szelíden és mélységes megbecsülést tanúsítva” elmagyarázzuk másoknak az álláspontunkat (1Péter 3:15).

 Hol tartják? A család szabadon dönthet arról, hogy hol legyen a szertartás. Megtarthatják például a királyságteremben, a ravatalozónál, a sírhelynél vagy valakinek az otthonában.

 Milyen a gyászszertartás? Egy előadást tartunk, hogy vigaszt nyújtsunk a gyászolóknak. Ebben elmagyarázzuk, hogy mit mond a Biblia a halálról és a feltámadásról (János 11:25; Róma 5:12; 2Péter 3:13). Az előadó felidézheti az elhunyt személy jó tulajdonságait, kiemelve, hogy miben mutatott példát nekünk (2Sámuel 1:17–27).

 Arra is van lehetőség, hogy elénekeljünk egy Szentíráson alapuló éneket (Kolosszé 3:16). A szertartást egy vigasztaló imával fejezzük be (Filippi 4:6, 7).

 Kell fizetni érte? Semmilyen vallásos szolgálatért nem kérünk pénzt, így a temetésért sem, és az összejöveteleinken sem rendezünk gyűjtést (Máté 10:8).

 Kik lehetnek jelen? Szívesen fogadjuk a királyságteremben megtartott beszéden azokat is, akik nem Jehova Tanúi. A temetési szertartás a többi összejövetelünkhöz hasonlóan nyilvános.

 Erről mindannyian a saját lelkiismeretünk szerint döntünk a bibliai alapelveket figyelembe véve (1Timóteusz 1:19). Olyan vallásos szertartásokban viszont nem veszünk részt, melyekről úgy érezzük, hogy nincsenek összhangban a Bibliával (2Korintusz 6:14–17).