Egy mexikói kisvárosban születtem, a Chiapas államban lévő San Juan Chancalaitóban. A családom a kol népcsoporthoz tartozik, amelynek tagjai a maják leszármazottai. Tizenketten voltunk gyerekek, és én voltam az ötödik. Gyerekkoromban a testvéreimmel együtt tanulmányoztuk a Bibliát Jehova Tanúival, de sajnos akkor én nem fogadtam meg a Biblia tanácsait.

 Tizenhárom évesen már kábítószereztem és loptam. Elköltöztem hazulról, és onnantól kezdve hol itt, hol ott laktam. Tizenhat éves koromban egy marihuánaültetvényen kezdtem dolgozni. Egy éve lehettem ott, amikor egyik éjjel, mialatt épp hatalmas mennyiségű marihuánát szállítottunk hajóval, egy másik drogkartell állig felfegyverzett emberei ránk rontottak. Úgy sikerült elmenekülnöm a tűzharcból, hogy beugrottam a folyóba, és ameddig csak bírtam, úsztam lefelé az árral. Ezután átszöktem az Egyesült Államokba.

 Ott továbbra is kábítószerekkel kereskedtem és egyre több zűrös ügybe keveredtem. Tizenkilenc éves voltam, amikor letartóztattak, majd rablás és emberölési kísérlet vádjával börtönbüntetésre ítéltek. A börtönben csatlakoztam egy bandához, és újabb erőszakos bűncselekményeket követtem el. Emiatt átvittek egy szigorúan őrzött büntetőintézetbe, a pennsylvaniai Lewisburgbe.

 Ebben a börtönben még rosszabbul viselkedtem. Olyan tetoválásaim voltak, amelyeket csakis bandatagok viseltek, így könnyedén bandatag lehettem ebben az intézetben is. Egyre erőszakosabb lettem, és folyton verekedésekbe keveredtem. Egyszer a börtön udvarán tört ki egy bandaháború. Dühöngve ütöttük egymást baseballütőkkel és súlyzókkal. A börtönőröknek könnygázt kellett bevetniük, hogy megfékezzenek bennünket. Ezután a börtönparancsnokság áthelyezett egy olyan részlegbe, amelyet a különösen veszélyes elítélteknek alakítottak ki. Rendkívül lobbanékony voltam, és nagyon csúnyán beszéltem. Bárkit azonnal összevertem. És ezt élveztem is. Egy fikarcnyi bűntudatom sem volt.

 A különleges részlegen a nap nagy részében egymagam voltam a cellámban, ezért, hogy valamivel elüssem az időt, elkezdtem olvasni a Szentírást. Később az egyik őrtől kaptam egy bibliamagyarázó könyvet, melynek a címe ez volt: Örökké élhetsz Paradicsomban a földön. a Miközben olvasgattam, sok minden eszembe jutott, amit még a Tanúktól hallottam gyerekkoromban. Rádöbbentem, milyen mélyre süllyedtem az agresszív természetem miatt. Sokat gondoltam a családomra is. Egy nővérem és egy húgom Jehova Tanúja lett, így hát ezen töprengtem: „Ők örökké fognak élni. És velem mi lesz?!” Ekkor határoztam el, hogy változtatok az életemen.

 Tisztában voltam azzal, hogy egyedül képtelen vagyok megváltozni. Ezért először is imádkoztam Jehova Istenhez, és könyörögve kértem, hogy segítsen. Azután írtam a Tanúk egyesült államokbeli fiókhivatalának, és bibliatanulmányozást kértem. A fiókhivatal értesítette az egyik közeli gyülekezetet, hogy lépjenek velem kapcsolatba. Az idő tájt a családtagjaimon kívül nem látogathatott más, így hát egy Tanú a gyülekezetből buzdító leveleket és bibliai kiadványokat küldött, melyek még inkább arra ösztönöztek, hogy változtassak az életemen.

 Óriási lépésnek számított, amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom a bandát, amelynek évek óta a tagja voltam. A bandavezért is azon a speciális részlegen tartották fogva, ahol engem. Az egyik szünetben odamentem hozzá, és elmondtam neki, hogy Jehova Tanúja szeretnék lenni. Meglepetésemre ezt felelte: „Ha ezt komolyan gondolod, akkor tedd meg. Istennel nem szeretnék ujjat húzni. De ha csak a bandából akarsz kilépni, tudod, mi vár rád.”

 A következő két évben a börtön személyzete észrevette rajtam a változást. Ennek köszönhetően sokkal kedvesebben bántak velem. Például amikor kikísértek a cellámból a mosdóba, már nem bilincseltek meg. Az egyik őr még biztatott is, hogy ne adjam fel. Idővel a börtönparancsnokság áthelyezett a főépület közelében lévő minimális biztonsági rendszerű mellékszárnyba, és itt töltöttem le az utolsó évemet. 2004-ben, tíz év börtönbüntetés után szabadultam, de visszatoloncoltak Mexikóba egy börtönbusszal.

 Mexikóban hamarosan megkerestem a Tanúk egyik királyságtermét. Életem első összejövetelére a börtönben kapott egyenruhámban mentem, mert ez volt az egyetlen tisztességes ruhám. A Tanúk a külsőm ellenére is szívélyesen fogadtak. Éreztem, hogy igaz keresztények vesznek körül, annyira kedvesek voltak (János 13:35). A gyülekezetben a vének megszervezték, hogy valaki tanulmányozza velem a Bibliát. Egy évvel később, 2005. szeptember 3-án megkeresztelkedtem Jehova Tanújaként.

 2007 januárjában elkezdtem a teljes idejű szolgálatot, vagyis havonta 70 órát arra szánok, hogy megismertessem a Szentírást másokkal. 2011-ben elvégeztem az egyedülálló testvérek bibliaiskoláját (ma: királysághirdetők iskolája). Ezen az iskolán sokat tanultam arról, hogyan tudom jól ellátni a gyülekezeti feladataimat.

 2013-ban megnősültem. Drága feleségem, Pilar olykor viccesen megjegyzi, hogy hihetetlen, miket mesélek a múltamról. Soha nem tértem vissza a korábbi életvitelemhez. A feleségemmel együtt biztosak vagyunk benne, hogy a Biblia erejének köszönhető, hogy azzá váltam, aki ma vagyok (Róma 12:2).

 Mennyire igazak rám nézve Jézus szavai, melyeket a Lukács 19:10-ben olvasunk: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.” Az életem többé nem elveszett, és már nem bántok másokat. A Bibliának köszönhetően értelmes célom van, békében élek másokkal, és ami a legfontosabb, szoros kapcsolatban vagyok a Teremtőmmel, Jehovával.