„Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen sokat tehetek Jehova szolgálatában” – mondja Gwen, aki Angliából költözött Albániába a, egy olyan országba, ahol nagy szükség van hírnökökre.

 Hozzá hasonlóan sokan mások is Albániába költöztek, hogy részt vegyenek a nemzetek értékes kincseinek a begyűjtésében (Aggeus 2:7). Mi indította őket erre? Milyen változtatásokat tettek, hogy el tudjanak költözni? Milyen örömteli élményekben van részük, és hogyan segítenek ezek nekik kitartani a nehézségek ellenére?

 Mindannyiukat egy cél vezérli: nagyon szeretik Jehovát, és szeretnének segíteni az embereknek, hogy megismerjék őt.

 Még a költözés előtt megtettek bizonyos változtatásokat, hogy felkészültek legyenek. Így könnyebben tudták venni az akadályokat. Gwen ezt meséli: „Először átmentem egy albán csoportba, mely abban a városban volt, ahol laktam. Aztán részt vettem egy kongresszuson Albániában, majd később hosszabb időt is töltöttem az országban, hogy tanuljam a nyelvet.”

 Manuela 23 éves volt, amikor Olaszországon belül elköltözött egy másik városba, hogy támogassa az ottani kis gyülekezetet. Ezt mondja: „Négy évig szolgáltam ott, aztán megtudtam, hogy Albániában még nagyobb szükség van segítségre. Ezért néhány hónapra oda mentem úttörőzni.”

 Federica csak hétéves volt, amikor az egyik kongresszuson hallott egy beszámolót Albániáról. Ezt mondja: „A testvér beszélt arról, hogy Albániában nagyon sok bibliatanulmányozást vezetnek a hírnökök, és hogy az érdeklődők eljárnak az összejövetelekre. Ezután többször is mondtam a szüleimnek, hogy én is szeretnék Albániába menni. Ez nagyon meglepte őket, de az apukám ezt mondta: »Imádkozz emiatt Jehovához, és ha ő is úgy akarja, akkor a vágyad teljesülni fog.« Néhány hónappal később meghívták a családunkat, hogy szolgáljunk Albániában.” Azóta már sok év eltelt, és Federica férjhez ment. A férjével, Orgésszel mindketten teljes idejű szolgák Albániában.

 Gianpiero a nyugdíjazása után költözött Albániába a feleségével, Gloriával. Ezt mondja: „Olaszországban éltünk, ott neveltük fel a fiainkat. Hárman közülük külföldre mentek szolgálni. Amikor a feleségemmel elolvastuk az »Át tudnál jönni Makedóniába?« című Őrtorony-cikket, komolyan elgondolkodtunk. Olyan nagy hatással volt ránk, hogy átgondoltuk, meg tudnánk-e élni a nyugdíjamból Albániában.”

 Akik szeretnének külföldön szolgálni, fontos, hogy terveket készítsenek, és meg is tegyék a szükséges változtatásokat (Lukács 14:28). Például át kell gondolniuk, hogy miből fognak megélni. Gwen, akit korábban már idéztünk, először odaköltözött a nővéréhez, aki szintén Angliában lakott, hogy pénzt tudjon spórolni. Sophia és Christopher pedig, ugyancsak Angliából, ezt mondja: „Eladtuk az autónkat és néhány bútorunkat. Bíztunk abban, hogy legalább egy évig Albániában tudunk maradni.” Nagy örömükre azonban sokkal tovább tudtak ott szolgálni.

 Vannak, akik azt csinálják, hogy néhány hónapot Albániában töltenek, utána egy időre hazamennek dolgozni, majd pedig megint visszamennek Albániába. Eliseo és Miriam is ezt a megoldást választotta. Eliseo ezt meséli: „Miriam Olaszországnak egy olyan részéről származik, amely kedvelt turistacélpont. Ezért itt nagyon könnyű szezonális munkát találni. Nyaranta három hónapot itt töltöttünk és dolgoztunk, és az év további részében abból éltünk Albániában, amit Olaszországban megkerestünk. Így öt évig tudtunk Albániában szolgálni.”

 Az új helyen a testvéreknek sok mindenhez kell alkalmazkodniuk, de a helyi testvérek példája és jó tanácsai sokat segítenek nekik ebben. Sophia, akit már idéztünk, ezt mondja: „Albániában télen sokkal hidegebbek a házak, mint amit megszoktam. De megfigyeltem a testvérnőket, és megtanultam, hogy itt máshogy kell öltözködni.” Grzegorz és a felesége, Sona Lengyelországból költöztek a festőien szép Prizrenbe, Koszovóba b. Grzegorz ezt meséli: „A testvérek itt nagyon alázatosak, kedvesek és türelmesek. Sokat segítenek nekünk a nyelvtanulásban, és még más dolgokban is. Például elmondták, hol tudunk olcsóbban vásárolni, és hogy mire figyeljünk, ha a piacra megyünk.”

 Azoknak a testvéreknek, akik másik országba költöznek, sok erőt ad, hogy jobban megismerik a testvéreket, és szoros barátságokat alakítanak ki velük. Sona ezt meséli: „Hiterősítő látni, hogy milyen nagy ereje van a Jehova iránti szeretetnek. Sok testvér, mielőtt megismerte az igazságot, teljesen másban hitt, és egészen más ember volt, de Jehováért készek voltak megváltozni. Az is nagy öröm, hogy a gyülekezetben hasznosnak érezzük magunkat, és a testvérek, akikkel együtt szolgálhatunk, a jó barátaink” (Márk 10:29, 30). Gloria pedig ezt mondja: „Sok testvérnőt ismerek, aki a heves ellenállás dacára is hűségesen kitart. Nagyon megindító látni, hogy mennyire szeretik Jehovát!”

 Az is nagy élmény, hogy olyasmikben tudnak fejlődni, amikben otthon nem volt lehetőségük. Például sokuknak ki kell lépniük a komfortzónájukból. Stefano így mesél erről: „Otthon legtöbbször kaputelefonon prédikáltunk, és nagyon gyorsan a lényegre kellett térni. Az albánok viszont szeretnek hosszasan beszélgetni, különösen kávézás közben. Mivel elég félénk vagyok, először nagyon zavarban voltam, és nem tudtam, hogy mit mondjak. De idővel sikerült megtalálnom velük a közös hangot, és most már nagyon élvezem a beszélgetéseket. Így sokkal több örömet ad a szolgálat.”

 Leah és a férje, William az Egyesült Államokból költözött Albániába. Leah ezt mondja: „Amióta itt szolgálunk, sokkal nyitottabbak vagyunk, és kiszélesedett a látókörünk. Sok mindent tanultunk a vendégszeretetről, a tiszteletről és a barátságról. Új módszereket próbáltunk ki a szolgálatban, megtanultuk, hogyan tudunk ügyesebben érvelni a Bibliából, és hogyan tudjuk jobban kifejezni magunkat.” William pedig hozzáteszi: „A legtöbb embert, aki Albániába látogat, a tengerpart szépsége ejti rabul. Én inkább kirándulni szeretek az Albán-Alpokban, de leginkább az emberek miatt szeretek itt lenni. A területünkön sok olyan falu van, ahová csak különleges kampányok során jutottak el a Tanúk. Az emberek ezekben a falvakban annyira szeretnek beszélgetni az igazságról, hogy sokszor csak néhány családdal tudunk beszélni egy nap.”

 A legnagyobb örömet az jelenti, hogy sokan elfogadják a jó hírt (1Tesszalonika 2:19, 20). Laura, aki egyedülállóként költözött Albániába, ezt mondja: „Egy ideig Fierben szolgáltam. Mindössze két és fél év alatt 120 új hírnök lett, és közülük 16-tal én tanulmányoztam.” Egy másik testvérnő, Sandra pedig ezt meséli: „Prédikáltam egy hölgynek a piacon. Később testvérnő lett, és visszaköltözött a falujába. Legutóbb azt hallottam, hogy 15 bibliatanulmányozást vezet.”

 Sokan már évek óta örömmel szolgálnak Albániában. Néha ők is meglepődnek azon, milyen jó eredménye lett annak, hogy évekkel korábban tanúskodtak valakinek (Prédikátor 11:6). Christopher, akit már idéztünk, ezt mondja: „Amikor Albániába költöztem, elkezdtem tanulmányozni a Bibliát egy férfival. Évekkel később összefutottam vele, és nagyon meglepődtem, hogy milyen részletesen emlékszik a beszélgetéseinkre. Most már ő is, és a felesége is Jehova Tanúja.” Federica pedig, akit már szintén idéztünk, ezt mondja: „Az egyik gyülekezetben odajött hozzám egy testvérnő, és megkérdezte, hogy emlékszek-e rá. Elmesélte, hogy kilenc évvel azelőtt prédikáltam neki. Én nem sokkal később egy másik városba költöztem, ő pedig elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és idővel megkeresztelkedett. Korábban azt gondoltam, hogy az első néhány évünk Albániában nem volt gyümölcsöző. De tévedtem!”

 Azok a testvérek, akik Albániába vagy Koszovóba költöztek, hogy támogassák a prédikálómunkát, nagyon hálásak Jehovának, amiért megáldja az erőfeszítéseiket. Eliseo, aki már sok éve szolgál Albániában, így foglalja össze az érzéseit: „Mi, emberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a világ valódi biztonságot tud nekünk nyújtani. De ez csak illúzió. Akkor lesz valódi célja az életünknek, és akkor érezhetjük magunkat igazán biztonságban, ha alkalmazzuk Jehova alapelveit. Az, hogy itt szolgálok, segít, hogy ezt ne felejtsem el. Hasznosnak és értékesnek érzem magam. Vannak igaz barátaim, akiknek ugyanolyan céljaik vannak, mint nekem.” Sandra hasonlóan érez: „Amikor ide költöztem, úgy éreztem, hogy Jehova egy régi álmomat váltja valóra, azt, hogy misszionárius legyek. Egy percig sem bántam meg, hogy Albániába jöttem! Soha nem voltam még ilyen boldog!”