„A szüleim Jehova Tanúi voltak, amikor megszülettem – meséli Rachel, aki most a Dominikai Köztársaságban él. – De aztán hétéves koromban az apukám sajnos elhagyta Jehovát, és nagyon ellenséges lett. Nagyon megnehezítette, hogy Jehovát szolgáljam. Például, többször is megpróbált megvesztegetni, felajánlotta, hogy elvisz Disneylandbe, vagy hogy kapok egy mobiltelefont vagy egy hitelkártyát, ha abbahagyom Jehova szolgálatát. Sőt, időnként még meg is vert, hogy eltántorítson Jehova imádatától. Azt mondta, hogyha nem tudok beszélni vagy járni, akkor nem fogok tudni menni az összejövetelre. Ez a terve azonban soha nem vált be. Továbbra is mindig ott voltam az összejöveteleken.

 Apa nagyon figyelt arra, hogy anya előtt soha ne üssön meg. Azt mondta, hogyha elmondom anyának, hogy mit csinál velem, akkor őt is bántani fogja. A sérüléseimet pedig azzal magyarázta, hogy harcművészetre tanít.

 Túl fiatal voltam, és túlságosan féltem apától, ezért nem beszéltem anyával ezekről. Jehovának azonban mindent elmondtam. Akkoriban az USA-ban laktunk, Maryland államban, és a házunk mögötti erdőben sokat sétáltam. Volt arrafelé egy gyönyörű szép tölgyfa, amire gyakran felmásztam, és ott imádkoztam Jehovához. Kiöntöttem a szívemet, és elmondtam neki, hogy mi mindent fogok tenni a szolgálatában, ha segít túlélnem ezt az időszakot. Arról is beszélgettem vele, hogy mennyire várom már az új világot, hogy milyen családra vágyok, és hogy milyen jó lesz, amikor már nem lesz fájdalom és félelem, hanem valódi békét és örömet fogok érezni.

 Amikor a megvesztegetésekkel és a verésekkel megpróbált apa rávenni arra, hogy hátat fordítsak Istennek, mindig éreztem, hogy Jehova mellettem áll, hogy megvigasztal, és erőt ad nekem. Segített, hogy hűséges maradjak hozzá, és kitartsak.

 Tízéves koromban megkeresztelkedtem, majd két évvel később belevágtam az úttörőszolgálatba. Apa először nem tudott ezekről, de amikor megtudta, úgy megütött, hogy az állkapcsom kiugrott a helyéről.

 Néhányan azt mondták, hogy túl fiatal vagyok az úttörőzéshez, és igazából nem is értem, hogy ez milyen komoly döntés. Idővel láttam, hogy a környezetemben sok fiatal Tanú Jehova szolgálata helyett inkább bulikba jár és szórakozik. Ez nekem is vonzónak tűnt. Néha én is kísértést éreztem rá. Volt, hogy erre gondoltam: »Mi lenne, ha a prédikálás helyett én is csak szórakoznék, mint a többi fiatal?« De valahányszor ilyen gondolataim támadtak, mindig megbeszéltem ezt Jehovával.

 15 éves voltam, amikor megkeresett egy híres modellügynökség. A milánói irodájuk egy rendkívül jövedelmező szerződést ajánlott fel. Nagyon csábítónak tűnt, hogy modell legyek, magazinok címlapjain szerepeljek, és kifutókon sétáljak drága ruhákban. Ekkor már közel három éve általános úttörő voltam, és arra gondoltam, hogy ez a munka segíteni tudna abban, hogy még nagyon sokáig úttörő maradhassak. Ekkora apa már elhagyott minket, úgyhogy azzal is érveltem magamnak, hogy anyának is jól jönne a pénz, hogy fedezni tudjuk a kiadásainkat.

 Jehovához fordultam bölcsességért. Beszélgettem erről az anyukámmal, aki akkor már sok éve úttörő volt, és egy vénnel is, akit nagyon szerettünk és tiszteltünk. Sokat jártam a tölgyfámhoz is, és rengeteget imádkoztam. Jehova pedig úgy válaszolt az imáimra, hogy a vén által felhívta a figyelmemet egy bibliaversre, mégpedig a Prédikátor 5:4-re. Itt azt olvassuk, hogy ha fogadalmat teszünk Istennek, akkor azt adjuk is meg, és hogy teljesítsük, amit fogadtunk. Én azt a fogadalmat tettem Jehovának, hogy teljes szívből őt fogom szolgálni, és attól féltem, hogy ha elfogadom ezt a munkát, akkor az el fog tőle távolítani. Úgyhogy úgy döntöttem, visszautasítom az ajánlatot.

 Végül is túléltem a gyerekkort! Boldog családban élek a férjemmel, Jaserrel, és a kilencéves fiunkkal, Connorral. Jaser felvigyázó, Connor pedig kereszteletlen hírnök. Én pedig már közel 27 éve vagyok a teljes idejű szolgálatban.

 Gyakran visszagondolok azokra a hosszú imákra, melyeket a házunk mögötti tölgyfánál mondtam. Könyörögtem Jehovához, hogy segítsen nekem, ő pedig válaszolt. Erőt adott, megvigasztalt, és vezetést nyújtott. Az életem során Jehova újra és újra csodálatos apának bizonyult a számomra. Boldog vagyok, hogy úgy döntöttem, hogy teljes szívvel őt szolgálom. Ennél nem is hozhattam volna jobb döntést!”