2013. szeptember 14-én mintegy 10 500-an gyűltek össze az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 135. osztályának a diplomaosztó programjára, melyet Jehova Tanúi pattersoni (New York állam) oktatási központjában tartottak meg. Ebben az iskolában tapasztalt Jehova Tanúi kapnak képzést, hogy még hatékonyabban tudják ellátni a feladataikat.

A programon Guy Pierce, Jehova Tanúi vezetőtestületének a tagja elnökölt. Bevezető szavait a Máté 28:19, 20-ra építette, mely így szól: „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket. . ., és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek.”

Pierce testvér rámutatott, hogy Jézus szavai egy olyan folyamatot indítottak el, mely még ma is tart. A tanítványképzés során megtanítjuk az embereknek, hogy mindenben engedelmeskedjenek Jézus parancsainak. Ez természetesen azt is magában foglalja, hogy prédikálni kell „a királyságnak ezt a jó hírét” (Máté 24:14). Így hát minden egyes új tanítvány hirdeti a királyságot, és tanít róla másokat. Milyen eredménye van ennek a folyamatnak? „A világ népessége megnövekedett, de ezzel együtt Isten népének a létszáma is” – mondta Pierce testvér.

„Tényleges képességükön felül adtak.” Thomas Cheiky, az egyesült államokbeli fiókbizottság tagja a 2Korintusz 8:1–4 alapján fejtette ki ezt a témát. Az első századi makedóniai gyülekezetek a mélységes szegénységük ellenére azért könyörögtek, hogy adakozhassanak a rászoruló jeruzsálemi testvéreiknek. A Gileád tanulói hasonló nagylelkűségnek és önfeláldozásnak adták bizonyítékát.

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a makedóniai keresztények meggondoltan cselekedtek, és nem adtak annyit, hogy annak a családjuk vagy az Istennek bemutatott imádatuk látta volna kárát. Cheiky testvér azt tanácsolta a tanulóknak, hogy utánozzák a makedóniaiakat, és legyenek kiegyensúlyozottak, ami az adakozást illeti.

„Az iskola véget ért.” Samuel Herd, a vezetőtestület tagja arról beszélt, hogy a tanulóknak miért kell megőrizniük az emlékezetükben az iskolán szerzett élményeket. Ahogyan egy reggel hallott kellemes dallam elkísérheti az embert a nap folyamán, ugyanúgy a Gileádhoz fűződő kedves emlékek még sokáig erőt adhatnak nekik.

Herd testvér rámutatott, hogy Istennek korlátlan a memóriája. Nevet adott a sok-sok milliárd csillagnak a világegyetemben, és soha nem fogja elfelejteni egyiket sem (Zsoltárok 147:4). Mennyivel inkább fog emlékezni rá, hogy milyen sok energiát fektettek a végzősök a tanulásba! Kincseket halmoztak fel az égben, és senki sem lophatja el azokat az értékes gondolatokat, amelyeket Jehova őróluk raktározott el az emlékezetében (Máté 6:20).

Mivel Isten az emlékezetében tartja a tanulók munkáját és az iránta érzett szeretetüket, joggal melegíthetik fel a szívüket a Gileáddal kapcsolatos kedves emlékek. „Amikor az iskolához kötődő szép emlékek bearanyozzák egy-egy napotokat, ne felejtsetek el hálát adni Jehovának, akinek az örömötöket köszönhetitek – mondta Herd testvér. – Elevenítsétek fel újra és újra, amit tanultatok. Ez mindig a hasznotokra lesz.”

„Merítsetek vigaszt Jehova leírhatatlan erejéből.” Sam Roberson Gileád-oktató arra buzdította a tanulókat, hogy ne a maguk erejéből próbálják megoldani a nehézségeiket, hanem támaszkodjanak Jehovára. Az Efézus 3:20 szerint Isten „még annál is többet tehet, mint ami jóval meghaladja mindazt, amit kérünk vagy elképzelünk”. Az ő ereje olyannyira meghaladja a felfogóképességünket, hogy az a kifejezés sem tudja megfelelően leírni, hogy „jóval meghaladja mindazt, amit elképzelünk”, hiszen a vers szerint ő még ennél is többet tehet.

Jehova minden egyes keresztény érdekében szívesen felhasználja a mérhetetlen erejét. Ő az óriási problémákkal úgy küzd meg, mint „egy félelmetes hős” vagy „félelmet keltő harcos” (Jeremiás 20:11, God’s Word Bible). Roberson testvér emlékeztette a tanulókat, hogy Jehova segíteni fog nekik mindenféle nehézség leküzdésében.

„Őrizzétek meg a méltóságotokat a királyságszolgálatban.” William Samuelson, aki szintén Gileád-oktató, arról beszélt, hogy a tanulók két szempontból is méltóságra tettek szert a királyságszolgálatban. Egyrészt megbecsülést érdemelnek az iskola előtt és alatt végzett munkájukért, másrészt ezután is tiszteletet szereznek maguknak azáltal, hogy a világegyetem leghatalmasabb kormányzatát, Isten királyságát képviselik.

Hogyan őrizhetik meg a méltóságukat? Samuelson testvér arra ösztönözte őket, hogy szerezzenek tiszteletet Jehovának, és bánjanak tisztelettel másokkal, ahogyan Jézus is bánt a környezetében élőkkel, még akkor is, amikor helyre kellett igazítania őket, vagy tanácsot kellett adnia nekik. Milyen eredményre számíthatnak? Pál apostolhoz hasonlóan a tanulók is úgy emelhetik a méltóságukat, ha a szolgálatukat dicsőítik, és nem a maguk dicsőségét keresik (Róma 11:13).

„A lovak hatalma a szájukban van.” Egy másik Gileád-oktató, Michael Burnett rámutatott, hogy a Jelenések 9:19-et teljesítjük be, amikor úgy használjuk fel az összejöveteleken tanultakat, hogy hatalommal beszélünk a tanúskodás során. Ezután néhány tanulót is bevont a programjába, akik elmondtak, illetve eljátszottak egy-két esetet, amely a Gileád alatt történt velük a szolgálatban. Az egyikük például a következő kérdéssel keltette fel egy benzinkutas érdeklődését: „Mikor kezdődött és mikor ért véget a nemzetek meghatározott ideje?” (Lukács 21:24). Egy másik alkalommal választ adott neki a Dániel könyve 4. fejezete és a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv függeléke alapján.

„A szívük szilárdságot nyert.” Adrian Fernandez, az egyesült államokbeli fiókbizottság tagja interjút készített két végzős házaspárral. Helge Schumi testvér elmondta, hogy mivel a Bibliában Istennek több olyan szolgájáról is szó van, aki egy különleges kiváltságot megkapva gőgössé vált, az iskolán gyakran kaptak tanácsot arra, hogy maradjanak alázatosak (2Krónikák 26:16). Peter Canning testvér is felidézett egy bölcs tanácsot az egyik előadásból azzal kapcsolatban, hogy tanulják meg a helyi nyelvet: „Ne legyetek büszkék. Legyetek készek bolondot csinálni magatokból.” Mind a négy végzős kifejezte az értékelését azért, hogy az iskola megerősítette őket az előttük álló munkára, és szilárdságot adott a szívüknek (Héberek 13:9).

„Azért örvendezzetek, mert a nevetek fel van írva az egekben” (Lukács 10:20). Geoffrey Jackson, a vezetőtestület tagja tartotta meg a program kulcselőadását. A korábbi Gileád-végzősökkel ellentétben most a legtöbb tanulónak nem érintetlen területekre szól a megbízatása, és így talán nem lesz olyan izgalmas élményekben része. Hogyan gondolkodjanak erről?

Amikor a 70 tanítvány, akit Jézus elküldött, visszatért a prédikálókörútjáról, izgatottan számoltak be arról, hogy Jézus nevében démonokat űztek ki (Lukács 10:1, 17). Jézus elismerte, hogy ezek valóban izgalmas eredmények, de ezt mondta: „ne annak örvendezzetek, hogy a szellemek alávettetnek nektek, hanem azért örvendezzetek, mert a nevetek fel van írva az egekben” (Lukács 10:20). Arra utalt, hogy nem lesznek mindennap ilyen izgalmas élményeik, ezért nem az eredményekre kell összpontosítaniuk, hanem a Jehova iránti hűségükre, és arra, hogy a nevük fel van írva az egekben.

„Amit Jézus a 70 tanítványnak tanított, az ránk is vonatkozik” – mondta Jackson testvér. Nem szabad kizárólag a szolgálatban elért eredményeinktől függővé tenni a boldogságunkat, vagy elsősorban ezeken lemérni a hűségünket. Inkább abból származik az örömünk, és úgy tudjuk bebizonyítani a hűségünket, hogy szoros kapcsolatot ápolunk Jehovával, és szorgalmasan végezzük a szolgálatát.

Még Jézus is került olyan helyzetekbe, amelyek elkeseríthették volna. Például miután több ezer embert csoda útján táplált, azok követni kezdték (János 6:10–14, 22–24). De aztán sokan közülük megbotránkoztak a tanításán, így az izgalmas növekedés után hamarosan tömegek hagyták el őt (János 6:48–56, 60, 61, 66). A hűséges apostolok azonban állhatatosan kitartottak Jézus mellett. Jó példát mutattak azzal, hogy nem az eredményekre összpontosítottak, hanem a hűségükre és a Jehovával ápolt kapcsolatukra (János 6:67–69).

Befejezés. A tanulók átvették a diplomájukat, majd az egyikük felolvasta az osztály köszönőlevelét. Pierce testvér végezetül megjegyezte, hogy Isten népe a világ szemében nem számít különlegesnek, köztük a Gileád-végzősök sem (Cselekedetek 4:13; 1Korintusz 1:27–31). Ennek ellenére Jehova elfogadja az önátadásunkat és ad a szent szelleméből. És míg Jehovát a tudásunk nem nyűgözi le, a lojalitásunk, a hűségünk és az odaadásunk igen.