Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 134. osztályának 2013. március 9-én, szombaton volt a diplomaosztó programja Jehova Tanúi pattersoni (New York állam) oktatási központjában. Ezen az iskolán arra képeznek ki tapasztalt Tanúkat, hogy még hatékonyabban tudják ellátni a szolgálatukat. A diplomaosztón a tanulók mellett jelen voltak a barátaik, a rokonaik és más vendégek is, összesen 9912-en.

Mark Sanderson, Jehova Tanúi vezetőtestületének a tagja elnökölt a programon. Emlékeztette a hallgatóságot, hogy 70 évvel korábban, 1943. február 1-jén indult útjára a Gileád-iskola. Akkor az iskola elnöke, Nathan Knorr a következő szavakkal fogalmazta meg az iskola célját: „Még százakat, sőt ezreket lehetne elérni [Isten királyságának a jó hírével], ha többen tevékenykednének a szántóföldön. Az Úr kegyelméből ez így is lesz.” Igaza lett Knorr testvérnek?

Vegyünk egy példát. Nem sokkal az iskola elindulása után Knorr testvér Mexikóba utazott, hogy lássa, hová lehetne küldeni a Gileádon kiképzett misszionáriusokat. A látogatása idején a Mexikóváros 240 kilométeres körzetében lévő összes gyülekezetet meghívták egy összejövetelre. Ezen 400-an vettek részt. Most, mintegy 70 évvel azután, hogy az első Gileád-végzősök megérkeztek Mexikóba, ha ismét lenne egy ilyen összejövetel, több mint 200 000-en kapnának meghívást!

„Mi van a kezedben?” Anthony Griffin, az egyesült államokbeli fiókbizottság tagja tartotta a következő előadást, mely a 2Mózes 4:2-n alapult. Isten ezt kérdezte Mózestől: „Mi van a kezedben?” Mózes erre így válaszolt: „Egy bot.” Jehova arra használta ezt a botot, hogy jelképezze azt a hatalmat és megbízatást, melyet Mózesnek adott (2Mózes 4:5). Amikor Mózes arra használta a hatalmát, hogy dicsőséget szerezzen Istennek, sikeres volt. Az viszont nem tetszett Istennek, amikor Mózes saját magát dicsőítette és gúnyolódott a testvéreivel Meribánál (4Mózes 20:9–13).

Griffin testvér Mózes botját ahhoz a bibliai oktatáshoz hasonlította, melyet a tanulók kaptak, és emlékeztette őket, hogy ezt soha ne használják arra, hogy hatalmaskodjanak másokon. A következőkre buzdította őket: „Amit kaptatok, azzal szerezzetek dicséretet és tiszteletet Jehovának, és így továbbra is támogatni tudjátok majd azokat, akik őt szolgálják.”

„Emlékezzetek a mannára.” Stephen Lett, a vezetőtestület tagja kiemelt négy tanulságot, melyet abból vonhatunk le, hogy Isten csoda útján mannáról gondoskodott az izraelitáknak a pusztában.

• Továbbra is dolgozzatok keményen (4Mózes 11:8). Ahhoz, hogy az izraeliták a javukra fordíthassák a mannát, gyorsan kellett összeszedniük és elkészíteniük (2Mózes 16:21).

• Soha ne legyetek elégedetlenek azzal, amit Jehovától kaptok (4Mózes 11:5, 6). Az izraeliták a manna miatt elégedetlenkedtek, de Isten ezt úgy tekintette, hogy ellene zúgolódnak. A mannához hasonlóan a szellemi táplálék sem mindig érdekfeszítő, viszont mindig tápláló. Legyünk hálásak mindenért, amit Jehovától kapunk.

• Bízzatok abban, hogy Jehova gondoskodni fog rólatok. Isten megbízhatóan, nap mint nap megadta a mannát, a sabbatot megelőző napon pedig dupla mennyiséget adott (2Mózes 16:22–26). Mi is bízunk abban, hogy gondoskodni fog a szükségleteinkről (Máté 6:11).

• Az engedetlenségen sosincs áldás (2Mózes 16:19, 20, 25–28). Azok az izraeliták, akik kimentek sabbaton mannát gyűjteni, csupán annyit értek el, hogy magukra vonták Isten nemtetszését. Vagy azok, akik eltettek a mannából, másnap azt tapasztalták, hogy az megbüdösödött és megférgesedett. Ilyen csak a sabbatra eltett mannával nem történt.

Lett testvér arra buzdította a tanulókat, hogy ne felejtsék el ezeket a tanulságokat, hiszen akkor Jehova megnyitja nekik „az egek zsilipjeit”, és áldást áraszt rájuk „megelégedésig” (Malakiás 3:10).

„Készüljetek fel az új világra.” William Samuelson, a teokratikus iskolák osztályának felvigyázója elmondta, hogy bár már érthető módon nagyon várjuk, hogy az új világban élhessünk, az még fontosabb, hogy valóban készen állunk-e rá. Ehhez az kell, hogy „józan elméjűek” legyünk (1Péter 4:7).

Józan elmével kell tekintenünk a saját tökéletlenségünkre. Nem szabad Sátánt vagy az irányítása alatt álló világot okolnunk minden hiányosságunkért, talán azt gondolva, hogy majd az új világban elhagyjuk ezeket, ha már Isten megszüntetett minden rossz befolyást. Már most is küzdhetünk a jellemhibáink ellen – mint amilyen az önzés –, ha dolgozunk azon, hogy felöltsük „az új egyéniséget” (Efézus 4:24).

„Tegyétek le a tollat.” Mark Noumair Gileád-oktató egy tollal szemléltette azt, ha valaki „maga akarja megírni az élete regényét”. Mi abban az értelemben tesszük le a tollat, hogy engedjük, hogy Jehova írja meg ezt a regényt.

Saul király intő példa számunkra. Amikor trónra került, szerény és alázatos volt (1Sámuel 10:22, 27; 11:13). Nem sokkal később azonban „tollat ragadott” abban az értelemben, hogy azt tette, ami szerinte volt helyes, és a saját dicsőségét kereste. Isten elvetette az engedetlensége miatt (1Sámuel 14:24; 15:10, 11).

Noumair testvér elmondta, hogy a tanulók eddig hűségesek voltak, de továbbra is Isten munkáját kell végezniük, méghozzá úgy, ahogyan azt Isten látja jónak. Erre figyelmeztette őket: „Azt, hogy Isten felhasznál titeket, soha ne tévesszétek össze a helyeslésével.” Például Mózes nem követte Isten utasításait, amikor csoda útján vizet fakasztott a sziklából. Bizonyos értelemben sikerrel járt, de mégsem volt rajta Jehova áldása (4Mózes 20:7–12).

„Visszhangozzátok az ég közepén repülő angyal szavait.” Sam Roberson Gileád-oktató a Jelenések 14:6, 7-ben olvasható gondolatokra irányította a figyelmet. Ezután megkérte a tanulókat, hogy játsszanak el olyan eseteket, melyek az utóbbi időben a királyságprédikáló munkájuk során történtek velük. Az egyik tanulónak például egy kisebb beavatkozás miatt kórházba kellett mennie, és ott tanúskodott egy nővérnek. A nővér perui származású volt, így a testvér azzal kezdte a beszélgetést, hogy megmutatta neki a jw.org honlapon látható, Peruban készült képet, melyen a Tanúk éppen prédikálnak. A nővér és a férje elkezdték tanulmányozni a Bibliát.

„Rászedtél engem . . . Rá lettem szedve!” (Jeremiás 20:7). Allen Shuster, az egyesült államokbeli fiókbizottság tagja interjút készített két házaspárral az osztályból. Elmondták, hogy úgy érezték, Jehova „rászedte” őket. Miért? Eleinte kételkedtek abban, hogy alkalmasak-e a képzésre. Miután azonban kezdetét vette az iskola, rengeteg segítséget kaptak, és így el tudták végezni. Marianne Aronsson testvérnő a következő szavakkal fejezte ki, hogy mennyire értékeli a Gileádon kapott képzést: „Soha többet nem kell azon törnöm a fejem, hogy mit tanulmányozzak. Rájöttem, hogy minden egyes bibliavers egy kincsesláda.”

„Utánozzátok hitüket.” David Splane, a vezetőtestület tagja tartotta a program fő előadását, mely a Héberek 13:7-en alapult: „Emlékezzetek meg azokról, akik vállalják köztetek a vezetést, akik az Isten szavát szólták nektek, és miközben szemlélitek, milyennek bizonyul viselkedésük, utánozzátok hitüket.” Hogyan bizonyították a hitüket azok, akik 70 évvel ezelőtt vállalták, hogy élen járnak Jehova Tanúi munkájában?

1942. szeptember 24-én Nathan Knorr összehívta két olyan társaság igazgatóit, melyet Jehova Tanúi használtak fel, és javasolta, hogy jöjjön létre egy új iskola, a Gileád-iskola, ahol misszionáriusokat képeznek, és ezáltal a prédikálómunkát új területekre is ki lehet majd terjeszteni. Ám úgy tűnt, a körülmények nem túl ideálisak ehhez. Javában tombolt a II. világháború, ami sok ország esetében megnehezítette vagy lehetetlenné tette, hogy misszionáriusokat küldjenek oda. Ezenkívül az 1930-as években a világ gazdasági rendszere gyakorlatilag összeomlott, és a szervezetnek csupán annyi pénze volt, hogy öt évig működtesse az iskolát. Mindazonáltal a megbeszélésen jelen lévő testvérek nagy hittel egyhangúlag jóváhagyták a javaslatot.

Az első osztályok tanulói szintén követésre méltó hitről tettek tanúbizonyságot. Megelégedtek azzal, amijük volt, és mentesek voltak a pénz szeretetétől (Héberek 13:5, 6). Sokan abban a tudatban mentek el az iskolára, hogy talán soha többet nem látják viszont a családjukat, hiszen a rokonok nem engedhették meg maguknak, hogy látogatóba hazahívják a misszionáriusokat. Sokan, miután elutaztak a megbízatási helyükre, 10-15 évig nem találkoztak a családjukkal. Abban azonban szilárdan hittek, hogy Jézus továbbra is gondoskodni fog róluk és a családjukról, ahogyan addig is tette (Héberek 13:8).

Splane testvér beszélt olyanokról, akik már a Gileád-iskola előtt is külföldön szolgáltak embert próbáló körülmények között, majd így szólt a tanulókhoz: „Drága fiatal testvérek és testvérnők! Ti méltó utódai vagytok annak a sok férfinak és nőnek, akik az elmúlt 70 évben elvégezték a Gileád-iskolát . . . Legyetek boldogok Jehova szolgálatában, bárhová mentek is.”

Splane testvér előadása végén a jelenlévők fényképeket láthattak arról a 77, Gileád-iskolát végzett személyről, akik jelenleg Jehova Tanúi egyesült államokbeli fiókhivatalában szolgálnak, köztük két olyan személyről, akik 1943-ban az első osztályba jártak. A képekhez a zenei aláfestést olyan énekek kórusfeldolgozása adta, melyeket Jehova Tanúi az elmúlt 70 év során énekeltek az összejöveteleiken.

Miután a tanulók megkapták a diplomájukat, az egyikük felolvasott egy levelet, melyben az osztály kifejezte az értékelését. Sanderson testvér a programot záró szavaiban hangsúlyozta, hogy noha eltelt 70 év, Knorr testvér szavai, melyeket az első osztály végzőseihez intézett, még mindig nagyon igazak: „Függetlenül attól, hogy hová küldenek titeket, ne feledjétek, hogy . . . a királyság hirdetői vagytok. És az a legnagyobb kiváltság, melyben a földön bármely teremtménynek része lehet, hogy hírnökként dicséreteket zenghet most, Armageddon előtt . . . Amíg csak prédikálhattok, prédikáljatok.”