2016 novembere végén a heves esőzések miatt Olaszország északi részén víz árasztotta el a Moncalieri városától délre fekvő falvakat. Helyenként több mint félméteres volt a víz. Egy újság arról számolt be, hogy „az áradat senkit és semmit nem kímélt.” A hatóságok kb. 1500 lakost azonnal evakuáltak, és a mentőcsapatok gyors beavatkozásának köszönhetően nem történt haláleset. Ugyanakkor számos családot súlyos anyagi veszteség ért.

Helyi Tanúkból álló csapatok azonnal nekiláttak a segélyakciónak. Kilapátolták a sarat és a törmeléket a katasztrófában érintett otthonokból, és igyekeztek kimenteni a bútorokat meg más személyes holmikat. Amikor egy szerszámokkal és meleg étellel felpakolt csapat egy lezárt bekötőúthoz ért, a hatóságok átengedték őket, hogy segíteni tudjanak egy bajba jutott családnak. Az önkéntesek nem csupán a hittestvéreiknek segítettek, hanem a más vallású szomszédaiknak is.

Például egy lakóépület pincesorát teljesen elöntötte a víz. Miután a mentőegységek kiszivattyúzták a vizet, a Tanúk egy nagyobb csapata segített az egyik hittársuknak, Antoniónak és családjának a pincéjéből eltakarítani a törmeléket. Ezt követően segítettek más lakóknak is. Élőláncot alkotva pár óra leforgása alatt kiürítették az egész alagsort. Az ott lakók szívből hálásak voltak. Egyikük, Viviana odament Antonio feleségéhez, és könnyes szemmel ezt mondta: „Kérlek, mondd meg a hittestvéreidnek, hogy nagyon köszönjük a segítséget. Nagyszerű emberek vagytok!”

Egy faluban, ahol komoly pusztítást végzett az áradás, a lakók figyelték, ahogyan a Tanúk csapatokban dolgozva segítették a rászorulókat. Ez annyira megindította némelyiküket, hogy ők is bekapcsolódtak a munkába, és örömmel követték a csoportvezető utasításait.

Egy férfi otthona nagyon megrongálódott, a garázsát pedig elöntötte a sár. Ámulva nézte, ahogyan nyolc Tanú négy órán keresztül megállás nélkül azon fáradozott, hogy kitakarítsa a garázst. Örömében megölelte az önkénteseket, majd később azt írta egy közösségi oldalon, hogy szívből köszöni nekik „a felbecsülhetetlen segítséget”.

Egy Tanú ezt mesélte: „Segítettünk sok-sok szomszédunknak, jóllehet ők nem a hittársaink. Nem egy közülük már túl van a 80-on. Voltak, akik annyira meghatódtak, hogy könnyek között mondtak nekünk köszönetet.” Az egyik szomszéd, aki rendszeresen jár a katolikus templomba, így öntötte szavakba, mit érez a Tanúk munkájával kapcsolatban: „Csodálatos volt látnom, hogy vállvetve támogattuk egymást, noha nem is ugyanolyan vallásúak vagyunk.” Egy másik férfi pedig így nyilatkozott: „Sajnálom, hogy a legtöbb embernek csak az jut eszébe önökről, hogy vasárnap délelőttönként becsöngetnek az otthonokba, és nem az, hogy ilyen nagyszerű segítséget nyújtanak.”