Lukács 7:1–50
7 Miután befejezte minden beszédét, melyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba.+
2 Egy bizonyos katonatiszt rabszolgája pedig, akit az becsben tartott, betegségben szenvedett, és halálán volt.+
3 Amikor a katonatiszt hallott Jézusról, elküldött hozzá némelyeket a zsidók vénei közül azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját.
4 Akkor akik odamentek Jézushoz, komoly igyekezettel kérlelni kezdték őt, ezt mondva: „Méltó rá, hogy ezt megtedd neki,
5 mert szereti nemzetünket,+ a zsinagógát is ő építette nekünk.”
6 Jézus tehát elindult velük. Nem járt messze a háztól, amikor a katonatiszt már elküldte néhány barátját, hogy mondják meg neki: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy bejöjj a fedelem alá.+
7 Ezért nem tartottam magamat méltónak arra, hogy elmenjek hozzád; hanem csak mondd, és meggyógyul a szolgám.
8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és alattam is vannak katonák, és az egyiknek azt mondom: »Menj el!«, és elmegy, a másiknak meg: »Gyere ide!«, és odajön, a rabszolgámnak meg: »Tedd ezt!«, és megteszi.”+
9 Jézus pedig, amikor ezeket hallotta, elálmélkodott rajta, és az őt követő sokasághoz fordult, és így szólt: „Mondom nektek, még Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.”+
10 És a küldöttek a házba visszatérve, jó egészségben találták a rabszolgát.+
11 Mindjárt ezután egy Nain nevű városba ment, és vele együtt mentek a tanítványai és egy nagy sokaság.
12 Amikor közel ért a város kapujához, íme, egy halottat+ hoztak kifelé, anyjának egyszülött+ fiát. Az asszony ráadásul özvegy volt. Népes sokaság is jött vele a városból.
13 És amikor az Úr meglátta, megszánta+ őt, és ezt mondta neki: „Ne sírj!”+
14 Azzal odament, megérintette a ravatalt, és akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj fel!”+
15 Erre a halott felült, és beszélni kezdett, ő pedig átadta az anyjának.+
16 Ekkor félelem lett úrrá mindnyájukon,+ és dicsőíteni kezdték az Istent, ezt mondva: „Nagy próféta+ támadt közöttünk”, és: „Az Isten a népe felé fordította figyelmét.”+
17 És ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.
18 Jánosnak pedig beszámoltak a tanítványai mindezekről.+
19 Ezért János magához hívott kettőt a tanítványai közül, és elküldte őket az Úrhoz, hogy ezt mondják: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy másvalakit várjunk?”+
20 Amikor odamentek hozzá a férfiak, így szóltak: „Keresztelő János küldött minket hozzád, hogy ezt mondjuk: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?«”
21 Abban az órában sokakat meggyógyított betegségeikből,+ kínzó bajaikból és gonosz szellemektől, és sok vaknak megadta kegyesen, hogy lásson.
22 Ezért válaszul ezt mondta annak a kettőnek: „Menjetek el, számoljatok be Jánosnak arról, amit láttatok és hallottatok:+ a vakok látnak,+ a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek elmondják a jó hírt.+
23 És boldog, aki nem botránkozott meg miattam.”+
24 Amikor János követei elmentek, így kezdett beszélni a sokasághoz Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába, hogy mit lássatok? Szél ingatta nádszálat?+
25 Miért mentetek hát ki, hogy mit lássatok? Puha felsőruhákba öltözött embert?+ De hiszen akik pompás ruhában járnak és fényűzésben élnek, királyi házakban vannak.+
26 Hát akkor miért mentetek ki, hogy mit lássatok? Prófétát?+ Igen — mondom nektek —, és sokkal többet, mint prófétát.+
27 Ő az, akiről meg van írva: »Íme! Elküldöm követemet színed előtt, aki előkészíti az utat előtted.«+
28 Mondom nektek, az asszonyoktól születettek között nincs nagyobb+ Jánosnál, de az Isten királyságában a kisebb is nagyobb nála.”+
29 (Ennek hallatán az egész nép és az adószedők igazságosnak+ jelentették ki az Istent, mivel megkeresztelkedtek János keresztségével.+
30 A farizeusok és a törvénytudók azonban semmibe vették az Isten nekik szóló tanácsát,+ mivel ők nem keresztelkedtek meg általa.)
31 „Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék embereit, és kihez hasonlók?+
32 Hasonlók a kisgyermekekhez, akik a piactéren ülnek, és odakiáltanak egymásnak, és ezt mondják: »Fuvoláztunk nektek, de nem táncoltatok; jajveszékeltünk, de nem sírtatok.«+
33 Éppígy eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik,+ ti pedig azt mondjátok: »Démon van benne.«
34 Eljött az Emberfia, aki eszik is, iszik is, ti pedig azt mondjátok: »Íme! Nagyétkű ember, és a borivás rabja, adószedők és bűnösök barátja.«+
35 Mindazonáltal a bölcsességet+ igazságosnak bizonyítja minden gyermeke+.”
36 Az egyik farizeus pedig folyton arra kérte őt, hogy étkezzen vele. Bement hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett.+
37 És íme, egy asszony, akit bűnösnek ismertek a városban, megtudta, hogy ő a farizeus házában étkezéshez telepedett, és hozott egy illatos olajat tartalmazó alabástrompalackot,+
38 majd elhelyezkedve hátul, a lábánál, sírt, és áztatni kezdte könnyeivel a lábát, és fejének hajával törölte meg. Gyöngéden csókolgatta is a lábát, és megkente az illatos olajjal.
39 Amikor látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ez, ha próféta+ volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt érinti, hogy bűnös.”+
40 Jézus pedig így felelt neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” Az így szólt: „Tanító, mondjad!”
41 „Egy bizonyos kölcsönadónak volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral volt adós,+ a másik pedig ötvennel.
42 Amikor nem volt miből visszafizetniük, ő mindkettőnek készséggel megbocsátott.+ Melyikük fogja tehát jobban szeretni őt?”
43 Válaszul Simon ezt mondta: „Úgy vélem, hogy az, akinek többet bocsátott meg készséggel.” Ő ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.”
44 Azzal az asszony felé fordult, és ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Beléptem a házadba, és te nem adtál vizet a lábamra.+ Ez az asszony viszont könnyeivel áztatta lábamat, és hajával törölte meg.
45 Te nem adtál nekem csókot,+ ez az asszony viszont attól az órától kezdve, hogy bejöttem, nem szűnt meg gyengéden csókolgatni a lábamat.
46 Te nem kented meg a fejemet olajjal,+ ez az asszony viszont illatos olajjal kente meg a lábamat.
47 Ezért azt mondom neked, hogy bár sok bűne van, megbocsáttatik,+ mert nagyon szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevéssé szeret.”
48 Azután így szólt az asszonyhoz: „Megbocsáttattak bűneid.”+
49 Erre azok, akik vele együtt telepedtek asztalhoz, mondogatni kezdték egymás között: „Ki ez, aki még a bűnöket is megbocsátja?”+
50 Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megmentett téged;+ menj el békével!”+
