1Királyok 6:1–38

6  A 480. évben, azután hogy az izraeliták* kivonultak Egyiptom földjéről,+ Salamon Izrael feletti uralkodásának 4. évében, ziv*+ hónapban (vagyis a 2. hónapban) Salamon elkezdte építeni Jehova házát*.+  A ház, amelyet Salamon király Jehovának épített, 60 könyök* hosszú, 20 könyök széles és 30 könyök magas volt.+  Az előcsarnok+ a szenthely* előtt ugyanúgy 20 könyök széles volt, mint a ház, és 10 könyökkel hosszabbította meg a házat.  Szűkülő keretű ablakokat*+ készített a házra.  Továbbá épített a ház falához egy oldalépítményt, mely körbevette a ház falait, vagyis a szenthely* és a legbelső helyiség+ falait, és oldalhelyiségeket+ készített benne körös-körül.  Az oldalhelyiségek legalsó szintje 5 könyök széles, a középső szintje 6 könyök széles, a harmadik szintje pedig 7 könyök széles volt, mert lépcsőzetesen* alakította ki a falat végig a ház körül, hogy semmit ne kelljen rögzíteni a ház falaiba.+  A házat kőbányában fejtett, előre elkészített kövekből építették,+ így hát sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám zaja nem hallatszott a házban, amíg építették.  A legalsó oldalhelyiség bejárata a ház déli* oldalán volt.+ Csigalépcső vezetett fel a középső szintre, és a középsőről a harmadik szintre.  Salamon folytatta a ház építését, mígnem befejezte.+ Cédrusból készült gerendákkal és deszkasorokkal fedte be a házat.+ 10  Megépítette az oldalhelyiségeket is az egész ház körül.+ 5 könyök magasak voltak, és cédrusfákkal voltak a házhoz illesztve. 11  Közben Jehova így szólt Salamonhoz: 12  „Ami ezt a házat illeti, amelyet építesz: ha rendeleteim szerint fogsz járni, végrehajtod ítéleteimet, és megtartod minden parancsolatomat úgy, hogy azok szerint jársz,+ akkor én is teljesítem veled kapcsolatban az apádnak, Dávidnak tett ígéretemet,+ 13  az izraeliták között fogok lakni,+ és nem hagyom el a népemet, Izraelt.”+ 14  Salamon pedig folytatta a ház építését, hogy elkészüljön vele. 15  Megépítette a ház belső falait cédrusdeszkából, majd beborította fával az aljától a mennyezeti gerendákig. Aztán borókadeszkából+ burkolatot készített a ház aljára. 16  Ezenkívül a ház hátsó falától 20 könyöknyire felhúzott egy falat cédrusdeszkából, a padlótól a gerendákig, és kialakította ott belül* a legbelső helyiséget+, a szentek szentjét+. 17  Az előtte levő rész, a szenthely*+ 40 könyök hosszú volt. 18  A házon belül a cédrusfára tök alakú díszeket+ és nyíló virágokat+ faragtak. Minden cédrusfából volt, követ nem lehetett látni. 19  És elkészítette a legbelső helyiséget+ a házban, hogy ott helyezze el Jehova szövetségének ládáját.+ 20  A legbelső helyiség 20 könyök hosszú, 20 könyök széles és 20 könyök magas volt.+ Ezt bevonta színarannyal, az oltárt+ pedig cédrusfával borította be. 21  Salamon a ház belsejét színarannyal vonta be,+ és aranyláncokat húzott a legbelső helyiség elé,+ mely arannyal volt bevonva. 22  Végül az egész házat teljesen beborította arannyal. A legbelső helyiség közelében levő oltárt+ is teljes egészében bevonta arannyal. 23  Készített továbbá a legbelső helyiségbe két kerubot+ is fenyőfából*. 10 könyök magas volt mindkettő.+ 24  5 könyök volt a kerub egyik szárnya, és 5 könyök a kerub másik szárnya. 10 könyök volt az egyik szárnya végétől a másik szárnya végéig. 25  A második kerub is 10 könyök volt. A két kerub mérete és alakja egyforma volt. 26  10 könyök magas volt az egyik kerub, akárcsak a másik kerub. 27  Akkor elhelyezte a kerubokat+ a szentek szentje* belsejében. A kerubok szárnyai ki voltak terjesztve úgy, hogy az egyik kerub szárnya az egyik falig, a másik kerub szárnya a másik falig ért, a helyiség közepén pedig összeértek. 28  És bevonta a kerubokat arannyal. 29  A ház belső és külső helyiségeinek* minden falára körös-körül kerubokat+, pálmákat+ és nyíló virágokat+ faragott. 30  A ház belső és külső helyiségeinek padlóját is bevonta arannyal. 31  A legbelső helyiség bejáratára fenyőfa ajtókat készített, oldaloszlopokat és ajtófélfákat, mint ötödik részt*. 32  A két ajtó fenyőfából volt, és kerubokat, pálmákat és nyíló virágokat faragott rájuk. Majd bevonta őket arannyal, és kovácsmunkával rádolgozta az aranyat a kerubokra és a pálmákra. 33  Ugyanígy készítette el a szenthely* bejáratához az ajtófélfákat fenyőfából, melyek a negyedik részhez* tartoztak. 34  A két ajtót borókafából készítette el. Az egyik ajtó két szárnya is csapokon forgott, és a másik ajtó két szárnya is csapokon forgott.+ 35  Kerubokat, pálmákat meg nyíló virágokat faragott rájuk, és vékony aranylemezzel borította be a faragványokat. 36  Aztán megépítette a belső udvart+ három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.+ 37  A 4. évben, ziv* hónapban rakták le Jehova házának alapját,+ 38  és a 11. évben, bul* hónapban (vagyis a 8. hónapban) készült el a ház, minden részletében a tervnek megfelelően.+ Így tehát hét évig épült.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „Izrael fiai”.
Egy könyök 44,5 cm. Lásd: B14-es függ.
Szó szerint: „a ház temploma”.
Vagy: „rézsűs (befelé szélesedő) ablakokat”.
Szó szerint: „templom”.
Vagy: „kiugró részeket alakított ki”.
Szó szerint: „jobb”.
Vagyis a házon belül.
Szó szerint: „templom”.
Szó szerint: „olajtartalmú fából”, valószínűleg aleppóifenyőből.
Szó szerint: „belső ház”.
Szó szerint: „kívül-belül”.
Talán az ajtókeret felépítésére vagy az ajtók méretére utal.
Szó szerint: „templom”.
Talán az ajtókeret felépítésére vagy az ajtók méretére utal.

Jegyzetek

Multimédia