2Krónikák 22:1–12

22  Jeruzsálem lakói ezután Aháziát, a legkisebb fiát tették királlyá utána, ugyanis az idősebbeket mind megölte az a rablócsapat, amely az arabokkal a táborba jött.+ Így hát Aházia, Jórám fia kezdett uralkodni Júda királyaként.+  Aházia 22 évesen lett király, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Omrinak+ volt az unokája*, Atáliának+ hívták.  Aházia is Aháb családjához hasonlóan cselekedett,+ mert az anyja volt a tanácsadója a gonosztettekben.  Azt tette, amit Jehova rossznak tart, akárcsak Aháb családja, mert ők lettek a tanácsadói apja halála után, a vesztére.  Megfogadta a tanácsaikat, ezért hadba vonult Jórámmal, Ahábnak, Izrael királyának a fiával együtt Hazáel+, Szíria királya ellen Rámót-Gileádba+, és ott az íjászok megsebesítették Jórámot.  Visszament hát Jezréelbe+, hogy felépüljön a sebesüléséből, amelyet Rámában okoztak neki, amikor Hazáel, Szíria királya ellen hadakozott.+ Júda királya, Aházia*, Jórám+ fia pedig lement Jezréelbe, hogy meglátogassa Jórámot+, Aháb fiát, mert megsebesült*.+  De Isten Aházia bukását idézte elő azzal, hogy az elment Jórámhoz. Miután megérkezett, kiment Jórámmal, hogy találkozzon Jéhuval+, Nimsi unokájával*, akit Jehova felkent, hogy kiirtsa Aháb házát.+  Amikor Jéhu hozzákezdett, hogy végrehajtsa az ítéletet Aháb házán, rátalált Júda fejedelmeire és Aházia testvéreinek a fiaira, Aházia szolgáira, és megölte őket.+  Ezután keresni kezdte Aháziát. El is fogták őt Szamáriában, ahol rejtőzködött, és elvitték Jéhuhoz. Azután megölték őt, és eltemették,+ mert ezt mondták: „Unokája ő Josafátnak, aki teljes szívéből Jehovát szolgálta*.”+ Nem volt senki Aházia házából, akinek ereje lett volna ahhoz, hogy uralkodjon a királyság felett. 10  Amikor Atália+, Aházia anyja látta, hogy a fia meghalt, elpusztította Júda házának teljes királyi leszármazási vonalát*.+ 11  De Jehosabeát, a király lánya fogta Joást+, Aházia fiát, ellopta a király megölésre szánt fiai közül, és bevitte őt meg a dajkáját egy belső hálószobába. Jehosabeátnak, Jórám+ király lányának (aki Jójada+ pap felesége és Aházia testvére volt) sikerült elrejtenie őt Atália elől, így az nem ölte meg.+ 12  A fiú 6 évig maradt náluk, az igaz Isten házában elrejtve, mialatt Atália uralkodott az ország felett.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „lánya”.
Vagy: „beteg volt”.
Egyes héber kéziratokban „Azária”.
Szó szerint: „fiával”.
Szó szerint: „kereste”.
Szó szerint: „Júda háza királyságának minden magvát”.

Jegyzetek

Multimédia