2Krónikák 25:1–28

25  Amácija 25 évesen kezdett uralkodni, és 29 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Jeruzsálemből való volt, Jehoaddánnak hívták.+  Amácija azt tette, amit Jehova helyesnek tart, de nem teljes szívvel.  Mihelyt megszilárdította királyi hatalmát, megölte azokat a szolgáit, akik megölték apját, a királyt.+  De a fiaikat nem ölte meg, hanem a Mózes könyvében, a törvényben megírtakkal összhangban cselekedett, melyben Jehova megparancsolta: „Az apák ne haljanak meg a fiaik miatt, és a fiak se haljanak meg az apáik miatt. Mindenki a maga bűnéért haljon meg.”+  És Amácija egybegyűjtötte Júdát, és felállította őket nemzetségeik szerint, az ezred- és a századparancsnokaik szerint egész Júdából és Benjáminból.+ Összeírta a 20 éves és annál idősebb férfiakat,+ és megállapította, hogy 300 000 képzett* harcos áll a hadsereg rendelkezésére, akik jól bánnak a lándzsával és a nagy pajzzsal.  Ezenkívül felfogadott Izraelből 100 000 erős harcost 100 ezüsttalentumért*.  De eljött hozzá az igaz Istennek egy embere, és így szólt: „Ó, király, ne menjen veled Izrael serege, mert Jehova nincs Izraellel,+ és egyetlen efraimitával sem.  Menj csak te egyedül, cselekedj, és légy bátor a háborúban! Máskülönben az igaz Isten elbuktathat téged az ellenség előtt, mert Istennek hatalma van segíteni is,+ és elbuktatni is.”  Amácija akkor ezt mondta az igaz Isten emberének: „De mi legyen a 100 talentummal, amit Izrael csapatainak adtam?” Erre az igaz Isten embere így felelt: „Jehova ennél sokkal többet tud adni neked.”+ 10  Amácija tehát elküldte őket, vagyis az Efraimból hozzá érkezett csapatokat, hogy menjenek haza. De azok nagyon megharagudtak Júdára, így aztán lángoló haraggal tértek haza. 11  Amácija aztán felbátorodott, levezette a csapatait a Só-völgybe+, és megölt Szeir férfiai közül 10 000-et,+ 12  10 000-et pedig élve fogtak el Júda férfiai. Ezeket elvitték a szikla tetejére, és levetették őket onnan. Mindannyian széthasadtak. 13  Ám annak a csapatnak a tagjai, akiket Amácija visszaküldött, és nem mehettek vele a háborúba,+ rátörtek Júda városaira, Szamáriától+ fogva egészen Bét-Horonig+. Lesújtottak 3000 emberre azok közül, és nagy zsákmányt szereztek. 14  De miután Amácija megverte az edomitákat, és visszatért, elhozta Szeir férfiainak isteneit, és felállította azokat magának istenekül.+ Előttük hajolt meg, és nekik kezdett áldozni, hogy az áldozatok füstje felszálljon. 15  Jehova ezért nagyon megharagudott Amácijára, és elküldött hozzá egy prófétát. Az ezt mondta neki: „Miért imádod annak a népnek az isteneit, azokat az isteneket, akik nem szabadították meg saját népüket a kezedből?”+ 16  Miközben beszélt hozzá, a király ezt mondta neki: „Talán a király tanácsadójává neveztünk ki téged?+ Hagyd abba!+ Miért öljenek meg?” A próféta erre abbahagyta, de még hozzátette: „Tudom, hogy Isten elhatározta, hogy pusztulást hoz rád, mert ezt cselekedted, és nem hallgattál a tanácsomra.”+ 17  Miután Amácija, Júda királya kikérte a tanácsadói véleményét, üzenetet küldött Izrael királyának, Joásnak, aki Jéhu fiának, Joakháznak a fia: „Gyere, ütközzünk meg egymással*!”+ 18  Erre Joás, Izrael királya a következő üzenetet küldte Amácijának, Júda királyának: „A libanoni töviskóró üzenetet küldött a libanoni cédrusnak: »Add feleségül a lányodat a fiamhoz.« De a Libanon egyik vadja arra ment, és összetiporta a töviskórót. 19  Ezt mondod: »Megvertem* Edomot.«+ Ezért felfuvalkodtál, és dicsőséget akartál magadnak. De maradj csak otthon a házadban*. Miért okoznád a saját vesztedet, magaddal rántva Júdát is?” 20  De Amácija nem hallgatott rá,+ mivel az igaz Isten akarata volt az, hogy az ellenség kezébe kerüljenek,+ mert Edom isteneit követték.+ 21  Így hát fölment Joás, Izrael királya, és megütközött Amácijával, Júda királyával a Júdához tartozó Bét-Semesnél+. 22  Júda pedig vereséget szenvedett Izraeltől, úgyhogy mindenki elmenekült az otthonába*. 23  Joás, Izrael királya Bét-Semesnél foglyul ejtette Amáciját, Júda királyát, Joakház* fiának, Joásnak a fiát. Aztán elvitte őt Jeruzsálembe, és lerombolta Jeruzsálem falát az Efraim kaputól+ a Szeglet kapuig+, 400 könyök* hosszan. 24  Elvitt minden aranyat, ezüstöt és minden tárgyat, ami az igaz Isten házában, Obed-Edomnál*, valamint a király házának* kincstáraiban volt,+ továbbá túszokat is magával vitt. Ezután visszatért Szamáriába. 25  Amácija+, Júda királya, Joás fia 15 évig élt még Izrael királyának, Joásnak+, Joakház fiának a halála után.+ 26  Ami Amácija egyéb dolgait illeti, elejétől a végéig, le vannak írva Júda és Izrael királyainak a könyvében. 27  Attól az időtől fogva, hogy Amácija felhagyott Jehova követésével, összeesküvést szőttek ellene+ Jeruzsálemben. Ő elmenekült Lákisba, de utánaküldtek embereket, és ott megölték. 28  Visszavitték hát lovakon, és eltemették ősapái mellé, Júda városában.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „válogatott”.
Egy talentum 34,2 kg. Lásd: B14-es függ.
Vagy: „találkozzunk szemtől szembe”.
Szó szerint: „megverted”.
Vagy: „palotádban”.
Szó szerint: „a sátrába”.
Kb. 178 m. Lásd: B14-es függ.
Aháziának is nevezik.
Vagy: „Obed-Edom felügyelete alatt”.
Vagy: „palotájának”.

Jegyzetek

Multimédia