2Krónikák 27:1–9
27 Jótám+ 25 évesen kezdett uralkodni, és 16 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Cádók lánya volt, Jerusának hívták.+
2 Jótám azt tette, amit Jehova helyesnek tart, pontosan úgy, ahogy az apja, Uzziás,+ csakhogy ő nem lépett be jogtalanul Jehova templomába.+ A nép azonban még mindig gonoszul cselekedett.
3 Jótám építette meg Jehova házának felső kapuját,+ és az Ófel+ falán is sokat épített.
4 Városokat is épített+ Júda hegyvidékén+, az erdős területeken pedig megerősített helyeket+ és tornyokat+ épített.
5 Harcolt az ammoniták+ királya ellen, és végül legyőzte őket, ezért abban az évben az ammoniták adtak neki 100 ezüsttalentumot*, 10 000 kór* búzát, és árpából is 10 000-et. Az ammoniták a második és harmadik évben is megadták ezt neki.+
6 Jótám tehát egyre inkább megerősödött, mert elhatározta, hogy azon az úton jár, melyet Jehova, az ő Istene helyesel.
7 Ami Jótám egyéb dolgait illeti, az összes háborúját és tettét, le vannak írva Izrael és Júda királyainak a könyvében.+
8 Jótám 25 évesen kezdett uralkodni, és 16 évig uralkodott Jeruzsálemben.+
9 Végül Jótám meghalt, és eltemették Dávid városában+. A fia, Aház lett a király utána.+