2Krónikák 29:1–36

29  Ezékiás+ 25 éves korában lett király, és 29 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Zakariás lánya volt, Abijának hívták.+  Ezékiás azt tette, amit Jehova helyesnek tart,+ pontosan úgy, ahogy az ősapja, Dávid cselekedett.+  Uralkodásának első évében, az első hónapban kinyitotta Jehova házának ajtóit, és megjavította őket.+  Akkor elhozatta a papokat meg a lévitákat, és egybegyűjtötte őket a keletre fekvő térre.  Így szólt hozzájuk: „Figyeljetek rám, léviták! Szenteljétek meg most magatokat,+ és szenteljétek meg Jehovának, ősapáitok Istenének a házát, és távolítsátok el a szent helyről azt, ami tisztátalan.+  Mert apáink hűtlenek lettek, és azt tették, amit Jehova, a mi Istenünk rossznak tart.+ Elhagyták őt, nem mutattak tiszteletet Jehova hajléka iránt, és hátat fordítottak Istennek.+  Az előcsarnok ajtóit+ is bezárták, a lámpákat+ meg kioltották. Füstölőszert nem égettek,+ és nem mutattak be égőáldozatot+ a szent helyen Izrael Istenének.  Ezért Jehova haragra gyúlt Júda és Jeruzsálem ellen.+ Rettegést keltővé és döbbenet meg gúny* tárgyává tette őket, ahogy a saját szemetekkel is látjátok.+  Ősapáink elestek kard által,+ fiaink, lányaink meg feleségeink pedig fogságba kerültek emiatt.+ 10  Most pedig szívem vágya, hogy szövetséget kössek Jehovával, Izrael Istenével,+ hogy elforduljon rólunk lángoló haragja. 11  Most azért, fiaim, nem annak van itt az ideje, hogy tétlenkedjetek*, mert Jehova titeket választott ki arra, hogy a színe előtt álljatok, a szolgáiként szolgáljatok,+ és áldozzatok neki, hogy az áldozatok füstje felszálljon.+ 12  Erre munkához láttak a léviták: a kehátiták+ közül Mahát, Amásai fia, és Jóel, Azária fia; a méráriták+ közül Kís, Abdi fia, és Azária, Jehallélel fia; a gersoniták+ közül Jóah, Zimma fia, és Éden, Jóah fia; 13  Elicáfán fiai közül Simri és Jéuel; Asáf+ fiai közül Zakariás és Mattánia; 14  Hémán fiai+ közül Jéhiel meg Simei; Jedutun fiai+ közül Semája és Uzziel. 15  Aztán egybegyűjtötték testvéreiket, megszentelték magukat, és bevonultak, hogy megtisztítsák Jehova házát, ahogy a király megparancsolta Jehova szavai szerint.+ 16  A papok akkor bementek Jehova házába, hogy megtisztítsák, és kihordtak Jehova templomából mindent, ami tisztátalan, Jehova házának az udvarába+. A léviták aztán fogták, és kivitték ezeket a Kidron völgyébe+. 17  Így fogtak hozzá az első hónap első napján a megszenteléshez, és a hónap 8. napján értek Jehova előcsarnokához+. 8 nap alatt meg is szentelték Jehova házát, és az első hónap 16. napján készen voltak. 18  Azután bementek Ezékiás királyhoz, és ezt mondták: „Megtisztítottuk Jehova egész házát, az égőáldozati oltárt+ és minden eszközét+, az egymásra rakott kenyerek* asztalát+ és minden eszközét. 19  Minden olyan eszközt előkészítettünk és megszenteltünk,+ amelyet Aház király hűtlenül+ eltávolított a használatból az uralkodása alatt. Ezek ott vannak Jehova oltára előtt.” 20  Ezékiás király pedig korán fölkelt, összegyűjtötte a város fejedelmeit, és fölment Jehova házába. 21  Vittek 7 bikát, 7 kost, 7 hím bárányt és 7 kecskebakot bűnért való áldozatul a királyságért, a szentélyért és Júdáért.+ Ekkor szólt Áron leszármazottainak, a papoknak, hogy áldozzák fel azokat Jehova oltárán. 22  Aztán levágták a marhákat,+ majd a papok vették a vért, és ráhintették az oltárra.+ Ezután levágták a kosokat, és a vért az oltárra hintették. Levágták a hím bárányokat is, és ráhintették a vért az oltárra. 23  Aztán a király és a gyülekezet elé vitték a bűnért való áldozatra szánt kecskebakokat, és rájuk tették a kezüket. 24  A papok ekkor levágták azokat, és a vérükkel bűnért való áldozatot mutattak be az oltáron, hogy engesztelést szerezzenek egész Izraelért. A király ugyanis egész Izraelért rendelte el az égőáldozatot és a bűnért való áldozatot. 25  Ezalatt odaállította a lévitákat Jehova házához cintányérokkal, hárfákkal és más húros hangszerekkel,+ Dávidnak+ és Gádnak+, a király látnokának, valamint Nátán+ prófétának a parancsolata szerint, mert a parancsolat Jehovától jött a prófétái által. 26  A léviták tehát ott álltak Dávid hangszereivel, a papok pedig a trombitákkal.+ 27  Ezékiás akkor elrendelte, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron.+ Amikor elkezdődött az égőáldozat bemutatása, felcsendült Jehova éneke, és megszólaltak a trombiták is, mégpedig Dávid, Izrael királya hangszereinek a vezetésével. 28  Az egész gyülekezet meghajolt, mialatt zengett az ének, és harsogtak a trombiták – mindez addig folytatódott, míg véget nem ért az égőáldozat bemutatása. 29  Mihelyt végeztek a bemutatásával, a király és a vele levők mindnyájan mélyen meghajoltak, és leborultak. 30  Ezékiás király és a fejedelmek ekkor meghagyták a lévitáknak, hogy dicsérjék Jehovát Dávidnak+ és Asáfnak+, a látnoknak a szavaival. Erre ők nagy örömmel dicséretet zengtek, meghajoltak és leborultak. 31  Majd Ezékiás ezt mondta: „Most, hogy el lettetek különítve* Jehováért, gyertek, hozzatok áldozatokat és hálaáldozatokat Jehova házába!” Erre a gyülekezet hozott áldozatokat meg hálaáldozatokat, és voltak, akik készségesen hoztak égőáldozatokat is.+ 32  A gyülekezet által hozott égőáldozatok száma ez volt: 70 marha, 100 kos, 200 hím bárány – mindez égőáldozatul Jehovának+ –, 33  ezenkívül a szent áldozatok: 600 marha és 3000 juh. 34  De a papok túl kevesen voltak ahhoz, hogy minden égőáldozatot megnyúzzanak. Ezért a testvéreik, a léviták segítettek nekik,+ míg be nem fejeződött a munka, és míg a papok meg nem tudtak szentelődni,+ a léviták ugyanis lelkiismeretesebbek* voltak abban, hogy megszentelődjenek, mint a papok. 35  Azonkívül égőáldozatból is sok volt,+ csakúgy, mint a közösségi áldozatok zsíros részéből+ és az égőáldozatokhoz való italáldozatokból+. Így kezdték el újra végezni* a szolgálatot Jehova házánál. 36  Ezékiás és az egész nép nagyon örült annak, amit az igaz Isten megvalósított a népért,+ mert mindez rövid idő alatt lezajlott.

Lábjegyzetek

Vagy: „füttyentés”.
Vagy: „nyugodjatok”.
Vagyis a jelenlét kenyerének.
Szó szerint: „most megtöltöttétek kezeteket”.
Szó szerint: „egyenesebb szívűek”.
Vagy: „így készítették elő”.

Jegyzetek

Multimédia