János 10:1–42
Lábjegyzetek
Jegyzetek
ismerik a hangját: A közel-keleti pásztorkodással kapcsolatban végzett számos megfigyelés megerősíti, hogy a juhok azzal a rendkívüli képességgel rendelkeznek, hogy meg tudják különböztetni a pásztoruk hangját más pásztorok, illetve az idegenek hangjától. Ahogy Jézus utalt rá, a pásztorok minden juhnak adnak nevet, még akkor is, ha nagy a nyáj (Jn 10:3, 27). Ezért a juhok már kicsi koruktól hallják a pásztor hangját, hogy a nevükön szólítja őket, miközben terelgeti és oktatja őket. A pásztorok emellett egy sajátos hanggal különböztetik meg magukat más pásztoroktól. Megtanítják a juhoknak, hogy hogyan reagáljanak a különféle hívóhangokra vagy utasításokra, hogy megvédjék őket a veszélytől, illetve jó legelőkre és vízforrásokhoz vezessék őket. A juhok nemcsak abban az értelemben ismerik a pásztoruk egyedi hangját, hogy meg tudják különböztetni más hangoktól, hanem abban az értelemben is, hogy érzékelik a gyengéd törődését és védelmét, melyet külön-külön mutat irántuk, vagy a nyáj mint egész felé.
semmiképpen nem követnek: Az, hogy az igéhez két görög tagadószó is kapcsolódik, egy gondolat határozott elutasítását fejezi ki, ami nyomatékosítja, hogy Jézus szavai igazak. Ebben a szövegkörnyezetben az idegen szó egy olyan valakire utal, akit nem ismernek a juhok.
hasonlatot: Az evangéliumírók közül egyedül János használja a görög pa·roi·miʹa szót (Jn 10:6; 16:25, 29). Jelentése hasonló a görög pa·ra·bo·léʹ szóéhoz (’szemléltetés’ vagy ’példázat’); ez utóbbi görög szó gyakran előfordul a többi evangéliumban, Jánoséban viszont egyáltalán nem. (Lásd a Mt 13:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A pa·roi·miʹa szó is jelenthet hasonlatot vagy analógiát. Péter ugyanezt a kifejezést használja, amikor arról a példabeszédről ír, mely szerint a kutya visszatér a hányásához, és a disznó, hogy a sárban hemperegjen (2Pt 2:22). A görög Septuagintában ugyanez a főnév a címe a Példabeszédek könyvének.
jó: Vagy: „kiváló”; „nagyszerű”. A görög ka·loszʹ szó olyasmire utal, ami önmagában jó és gyönyörű, kiváló minőségű. Például ez a szó szerepel a „jó gyümölcs”, „jó föld” és „drága gyöngy” kifejezésekben (Mt 3:10; 13:8, 45). Ebben a szövegkörnyezetben azt emeli ki, hogy Jézus egy jó, kiváló, elsőrangú pásztor.
életét: Vagy: „lelkét”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt Jézus életére vonatkozik, melyet jó pásztorként a juhaiért ad, vagyis önként feláldoz. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)
béres: Egy nyáj nagyon értékes volt, ezért a tulajdonos, a gyermekei vagy egy rokonuk törődött ezekkel a sebezhető teremtményekkel (1Mó 29:9; 30:31; 1Sá 16:11). A tulajdonos fel is bérelhetett valakit, hogy őrizze a juhokat. Ám a béreseket gyakran csak a fizetség motiválta, nem pedig az, hogy odaadóan szolgálják a tulajdonost, vagy hogy aggódtak volna a nyájért. (Vesd össze: Jób 7:1, 2.) Az Írásokban a pásztorkodás jelképes értelemben arra utal, hogy Isten juhokhoz hasonló szolgáival törődnek, illetve megvédik és táplálják őket (1Mó 48:15). A keresztény gyülekezet pásztorainak nem szabad úgy viselkedniük, mint a béreseknek (Jn 10:13). Ehelyett igyekeznek követni Jehova példáját, aki törődő pásztorként bánik a népével (Zs 23:1–6; 80:1; Jr 31:10; Ez 34:11–16), illetve Jézusét, aki jó pásztorként önfeláldozóan szereti a juhait (Jn 10:11, 14; Cs 20:28, 29; 1Pt 5:2–4).
életemet: Vagy: „lelkemet”. (Lásd a Jn 10:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
be kell gyűjtenem: Vagy: „vezetnem kell”. Az itt használt görög aʹgó ige a szövegkörnyezettől függően azt jelentheti, hogy ’(be)gyűjt’ vagy ’vezet’. Egy görög kézirat, amely kb. i. sz. 200-ból származik, egy hasonló igét használ (szü·naʹgó), amelyet gyakran úgy fordítanak, hogy „egybegyűjt”. Jézus, a jó pásztor egybegyűjti, vezeti, védelmezi és táplálja azokat a juhokat, amelyek ebből az akolból valók (a Lk 12:32 kicsiny nyájként utal rájuk), és a más juhokat is. Ők egy nyáj lesznek egy pásztorral. Ez a szókép jól szemlélteti Jézus követőinek az egységét.
figyelni: Itt a „figyel” szó görög megfelelője azt jelenti, hogy ’figyelmet fordít’, ’megért’ és ’aszerint cselekszik’.
életemet: Vagy: „lelkemet”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Itt Jézus életére vonatkozik, melyet kész volt odaadni, vagyis önként feláldozni. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)
a felavatás ünnepe: Az ünnep héber neve, a hanuka (chanuk·káʹ) azt jelenti, hogy ’felavatás’, ’felszentelés’. Ez egy nyolcnapos ünnep volt, mely kiszlév hónap 25-én kezdődött, a téli napforduló táján. (Lásd a Tél szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben és a B15-ös függ.-et.) Annak emlékére tartották meg, hogy i. e. 165-ben újra felavatták a jeruzsálemi templomot. IV. Antiokhosz Epiphanész szír király a megvetése jeléül megszentségtelenítette Jehovának, a zsidók Istenének a templomát. Például egy oltárt épített a nagy oltárra, melyen azelőtt a naponkénti égőáldozatot mutatták be. I. e. 168. kiszlév 25-én disznót áldozott az oltáron, és a húsából készített levest szétfröcskölte a templomban, hogy teljesen beszennyezze azt. Felégette a templom kapuit, lerombolta a papok számára épített helyiségeket, elvitte az aranyoltárt, a jelenlét kenyerének asztalát és az arany lámpatartót. Ezután Jehova templomát egy pogány istennek, az olümposzi Zeusznak szentelte. Két évvel később Makkabeus Júdás visszafoglalta a várost és a templomot. Miután a templomot megtisztították, újból felavatták i. e. 165. kiszlév 25-én, pontosan három évvel azután, hogy Antiokhosz bemutatta Zeusznak az undorító áldozatát az oltáron. Ettől kezdve újból bemutatták a naponkénti égőáldozatokat Jehovának. A Szentírás nem beszél konkrétan arról, hogy Jehova adta-e a győzelmet Makkabeus Júdásnak, vagy hogy ő utasította-e arra, hogy állítsa helyre a templomot. De korábban is előfordult, hogy Jehova más nemzetekből való férfiak által valósította meg az imádatával kapcsolatos szándékát, ilyen volt például a perzsa Círusz (Ézs 45:1). Ezért észszerű arra következtetni, hogy Jehova ekkor egy olyan férfi által valósította meg az akaratát, aki a neki szentelt népből származott. A Szentírás rámutat, hogy a templomnak állnia és működnie kellett, hogy beteljesedhessenek a Messiással, valamint a szolgálatával és az áldozatával kapcsolatos próféciák. A lévitáknak egészen addig be kellett mutatniuk áldozatokat, amíg a Messiás fel nem ajánlott egy értékesebb áldozatot, az életét az emberiségért (Dá 9:27; Jn 2:17; Héb 9:11–14). Krisztus követői nem kaptak rá parancsot, hogy tartsák meg a felavatás ünnepét (Kol 2:16, 17). De sehol nem olvashatunk arról, hogy Jézus vagy a tanítványai elítélték volna ennek az ünnepnek a megtartását.
Tél: Jézus szolgálatának utolsó telére utal i. sz. 32-ben. A felavatás ünnepe a kilencedik hónapban, kiszlévben volt, mely november/decembernek felel meg. I. sz. 32-ben az ünnep első napja, kiszlév 25-e december közepére esett. (Lásd a B15-ös függ.-et.) A zsidók jól tudták, hogy az ünnep télen van. Tehát a tél azért van megemlítve, hogy kiemelje, milyen időjárás volt, ami miatt Jézus egy védett helyen tanított, „Salamon oszlopcsarnokában” (Jn 10:23). Ez a hely védelmet nyújtott télen az erős keleti széltől. (Lásd a B11-es függ.-et.)
tartasz még minket: Vagy: „tartod még a lelkünket”. A görög pszü·khéʹ szónak, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, mindig a szövegkörnyezet határozza meg a jelentését. Egyes szövegkörnyezetekben a személyes névmás megfelelőjének tekinthető. További példák a Keresztény görög iratokban arra, hogy személyes névmással lehet fordítani a pszü·khéʹ (lélek) szót, amikor birtokos névmással áll az eredeti nyelven: Lk 2:35; Cs 2:27; Ró 11:3. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)
Akiket az Atyám nekem adott, mindennél értékesebbek: Ez a kifejezés nem teljesen egyformán szerepel a görög kéziratokban, illetve más nyelvű fordításokban. Egyes kéziratok szövegét így lehetne fordítani: „Az Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél”. Sok tudós viszont úgy véli, hogy minden valószínűség szerint a főszövegben található megfogalmazás volt az eredeti szövegben.
egyek: Vagy: „egységben”. Jézus szavai azt mutatják, hogy ő és az Atyja egyaránt azon van, hogy megvédje a juhokhoz hasonló személyeket, és elvezesse őket az örök élethez. Az Atya és a Fiú együtt pásztorkodnak felettük. Egyformán törődnek a nyájjal, és nem hagyják, hogy bárki is kiragadja őket a kezükből (Jn 10:27–29; vesd össze: Ez 34:23, 24). János evangéliuma gyakran megemlíti, hogy az Atya és a Fiú egy célért fáradoznak, ugyanaz a szándékuk és az akaratuk. Az itt „egyek”-nek fordított görög szó nem hímnemben szerepel („egy személy”-re utalva), hanem semlegesnemben („egy dolog”-ra utalva). Ez azt támasztja alá, hogy Jézus és az Atyja nem abban az értelemben „egyek”, hogy egyetlen személy lennének, hanem a tetteikben „egyek”, vagyis együttműködnek (Jn 5:19; 14:9, 23). Ha összevetjük Jézusnak ezeket a szavait a János 17. fejezetében feljegyzett imájával, az szintén megerősíti, hogy itt nem arra utalt, hogy ő és az Atyja egy istent alkotnak, hanem arra, hogy ugyanaz a szándékuk, és együttműködnek (Jn 10:25–29; 17:2, 9–11). Ez különösen nyilvánvaló abból, amikor ezt kérte az Atyjától a követőivel kapcsolatban: „egyek legyenek, mint ahogy mi is egyek vagyunk” (Jn 17:11). Tehát a 10. és a 17. fejezetben ugyanarról a fajta egységről van szó. (Lásd a Jn 17:11, 21-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)
a törvényetekben: Itt a teljes Héber iratokra utal, nem csupán a mózesi törvényre. Az ezt követő idézet a Zs 82:6-ból származik. Ugyanez az értelme a „törvény” szónak a Jn 12:34; 15:25-ben.
Istenek: Vagy: „Istenhez hasonlók”. Jézus itt a Zs 82:6-ból idéz, ahol a héber ʼeló·hímʹ (istenek) szó emberekre, Izrael bíráira utal. Ezek az emberek abban az értelemben voltak „istenek”, hogy Istent képviselték, és az ő nevében beszéltek. Mózes is olyan lett a fáraó és Áron előtt, „mintha isten” lenne (2Mó 4:16, lábj.; 7:1, lábj.).
egységben van velem: Szó szerint: „bennem van”. Ebben a szövegkörnyezetben a görög en elöljárószó közeli kapcsolatra utal. Ennek az elöljárószónak a használata különösen jellemző János és Pál írásaira (Ga 1:22; 3:28; Ef 2:13, 15; 6:1). Az 1Jn 3:24; 4:13, 15-ben arra vonatkozik, hogy milyen kapcsolatban van egy keresztény Istennel. A Jn 17:20–23, ahol ötször fordul elő ez az elöljárószó, szintén megerősíti, hogy ezt a részt úgy is lehet fordítani, hogy „egységben van valakivel”.
Multimédia
A juhakol egy elkerített terület volt, amelyet azért építettek, hogy megvédjék a juhokat a tolvajoktól és a ragadozó állatoktól. A pásztorok itt tartották biztonságban a nyájat éjszaka. A bibliai időkben a juhakloknak nem volt tetejük, különböző alakúak és méretűek voltak, és gyakran kőfaluk volt, egyetlen bejárattal (4Mó 32:16; 1Sá 24:3; So 2:6). János arról írt, hogy „az ajtón” lehet belépni a juhakolba, és hogy ott figyel „az ajtóőr” (Jn 10:1, 3). Egy közös juhakolban több nyáj is tartózkodott éjszaka. Az ajtóőr vigyázott rájuk, reggel pedig ő nyitotta ki az ajtót a pásztoroknak. A pásztorok úgy tudták összegyűjteni a nyájukat, hogy szólítgatták a juhaikat, azok pedig felismerték a saját pásztoruk hangját (Jn 10:3–5). Jézus ezzel a szokással azt szemléltette, ahogyan ő törődik a tanítványaival (Jn 10:7–14).
Izraelben a farkasok általában az éj leple alatt vadásznak (Ha 1:8). A farkasok vadak, falánkak, vakmerők és kapzsik, gyakran több juhot ölnek meg, mint amennyit meg tudnak enni vagy el tudnak vonszolni. A Bibliában az állatok és a jellemzőik vagy a szokásaik gyakran jelképes értelemben vannak megemlítve, jó vagy rossz tulajdonságokra utalva. Jákob például a halálos ágyán mondott próféciájában úgy jellemezte Benjámin törzsét, hogy úgy harcol, mint egy farkas (Canis lupus) (1Mó 49:27). Sokszor viszont a farkassal rossz tulajdonságokat szemléltet a Biblia, például a kegyetlenséget, kapzsiságot, rosszindulatot vagy az alattomosságot. Farkasokhoz hasonlítja például a hamis prófétákat (Mt 7:15), a keresztény szolgálat ádáz ellenzőit (Mt 10:16; Lk 10:3), valamint a hamis tanítókat, akik belülről veszélyeztetik a keresztény gyülekezetet (Cs 20:29, 30). A pásztorok nagyon is tisztában voltak vele, milyen veszélyesek a farkasok. Jézus beszélt egy béresről, aki „amikor látja, hogy jön egy farkas, otthagyja a juhokat, és elmenekül”. A béressel ellentétben, aki „nem törődik a juhokkal”, Jézus „a jó pásztor”, aki „az életét [adta] a juhokért” (Jn 10:11–13).
Ez a 3D-s animáció egy példát mutat arra, hogy hogyan nézhetett ki Salamon oszlopcsarnoka. Az I. századi jeruzsálemi templom külső udvarának a keleti oldalán helyezkedett el, és egy tágas, fedett átjáró volt. A Biblia 3-szor nevezi meg ezt a helyet. János arról ír, hogy egyszer Jézus ezen az oszlopcsarnokon ment keresztül, amikor egy csoport zsidó körbevette őt, és azt követelték tőle, hogy mondja meg nekik, ő-e a Krisztus (Jn 10:22–24). Később egy ámuló tömeg itt gyűlt össze, hogy meghallgassa Pétert arról, hogyan gyógyított meg egy születésétől fogva sánta férfit (Cs 3:1–7, 11). Az első keresztények pedig itt szoktak összegyűlni (Cs 5:12, 13; lásd a Szójegyzékben a „Salamon oszlopcsarnoka” címszót.