megkorbácsoltatta: Mielőtt oszlopra feszítettek valakit, általában megkorbácsolták. Pilátus engedett a zsidók kitartó követelésének, hogy végeztesse ki Jézust, és engedje szabadon Barabást, ezért „megkorbácsoltatta Jézust” (Mt 20:19; 27:26). A korbácsolás legkegyetlenebb eszköze a flagellum volt. Ennek volt egy nyele, amelyhez számos kötelet vagy bőrszíjat rögzítettek. A szíjakra éles csont- vagy fémdarabokat erősítettek nehezékként, hogy az ütés még fájdalmasabb legyen.

töviskoronát: Lásd a Mr 15:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

bíborszínű köntöst adtak rá: Lásd a Mr 15:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Légy üdvözölve: Lásd a Mt 27:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Íme, az ember: Noha Jézus elgyötört volt, és sebekkel teli, megőrizte a méltóságát azzal, hogy csendes és nyugodt maradt. Erre még Pilátus is felfigyelt, és a szavaiból szánalommal vegyes tisztelet érződik. A Vulgata úgy adja vissza Pilátus szavait, hogy ecce homo, és sok művész választotta ezt témájául. Akik jól ismerték a Héber iratokat, és hallották Pilátusnak ezeket a szavait, azoknak eszükbe juthatott a Za 6:12-ben található prófétai leírás a Messiásról: „Itt van [vagy: „Íme”] az a férfi, akinek a neve Sarj.”

Nekünk van törvényünk: Amikor a zsidók látták, hogy a politikai vádjaikkal nem érnek célt, előhozakodtak egy másik váddal: Jézus istenkáromló. Ezzel feltárták a valódi indítékukat. Ezt a vádat néhány órával korábban már elmondták a szanhedrinnek is, Pilátusnak viszont ez egy új szempont volt, melyet mérlegelnie kellett.

felülről: Vagy: „az égből”. A görög aʹnó·then szó itt és a Jk 1:17; 3:15, 17-ben úgy van visszaadva, hogy „felülről”. A Jn 3:3, 7-ben ugyanez a szó szerepel, ahol úgy is lehet fordítani, hogy „újra” és „fentről”. (Lásd a Jn 3:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

annak: Jézus itt minden bizonnyal nem Iskariót Júdásra vagy egy másik konkrét személyre gondolt, hanem mindenkire, aki hozzájárult ahhoz, hogy megöljék őt. Közéjük tartozott Júdás, „a magas rangú papok és az egész szanhedrin”, de még a sokaság is, melyet meggyőztek, hogy Barabás szabadon engedését követelje (Mt 26:59–65; 27:1, 2, 20–22; Jn 18:30, 35).

a császár barátja: Ezt a megtisztelő címet gyakran a Római Birodalom tartományi kormányzói kapták. Ebben a szövegkörnyezetben a zsidó vezetők nyilvánvalóan általános értelemben használták ezt a kifejezést, azt sugallva, hogy Pilátust az a vád érheti, hogy elnéz egy felségárulást. Akkoriban Tiberius volt a császár, aki hírhedt volt arról, hogy kivégeztetett mindenkit, akiről úgy gondolta, hogy hűtlen hozzá, még a magas rangú tisztviselőket sem kímélte. Például ott volt Lucius Aelius Seianus, a Pretoriánus Gárda parancsnoka, akit hivatalosan is úgy hívtak, hogy „a császár barátja”. Tiberius után neki volt a legnagyobb hatalma, így igen befolyásos volt. Pilátus jó kapcsolatban volt vele. Amíg Seianus hatalmon volt, Pilátus a védelmét és a támogatását élvezte. I. sz. 31-ben azonban Tiberius Seianus ellen fordult, és zendülés vádjával kivégeztette őt is, és a támogatóit is. Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy Jézust Pilátus elé vitték. Ezért Pilátus élete is veszélybe került volna, ha a szadduceusok panaszt tesznek a császárnál, különösen, ha Pilátust azzal vádolják, hogy „nem. . . a császár barátja”. Pilátus már amúgy is felingerelte a zsidókat, ezért nem akart további feszültséget, főleg nem azt, hogy hűtlenséggel vádolják. Úgy tűnik tehát, hogy Pilátus hagyta, hogy a gyanakvó császártól való félelme eluralkodjon rajta, és kimondta a halálos ítéletet Jézusra, egy olyan férfira, akit ártatlannak tartott.

császár: Lásd a Mt 22:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

bírói székbe: Lásd a Mt 27:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Kövezetnek: Ezt a helyet héberül Gabbatának hívták. A szó eredete bizonytalan, valószínűleg azt jelenti, hogy ’domb’, ’magaslat’, ’nyílt térség’. A hely görög neve (Li·thoʹsztró·ton) azt sejteti, hogy egy sima vagy díszes kövekből kirakott út vagy járda volt. Néhány tudós úgy gondolja, hogy ez egy díszes mozaikkövezet lehetett. Elképzelhető, hogy egy tér volt Nagy Heródes palotája előtt, habár egyes tudósok szerint máshol volt. A mai napig nem lehet tudni a pontos helyét.

héberül: Lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

előkészületi napja: A heti sabbatot megelőző nap elnevezése. A zsidók ezen a napon tettek előkészületeket a sabbatra. (Lásd a Mr 15:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) János evangéliuma hozzáteszi, hogy a pászka előkészületi napja volt ekkor. Ebben a versben niszán 14-ének reggeléről van szó. Ezen a napon került sor Jézus tárgyalására és halálára. A pászka az előző este kezdődött, és ahogy a többi evangélium rámutat, Jézus és az apostolai akkor este ették meg a pászkavacsorát (Mt 26:18–20; Mr 14:14–17; Lk 22:15). Krisztus pontosan betartotta a törvény előírásait, beleértve azt is, hogy a pászkát niszán 14-én kell megünnepelni (2Mó 12:6; 3Mó 23:5). I. sz. 33-ban azért lehetett a pászka előkészületi napjának tekinteni niszán 14-ét, mert ezen a napon tettek előkészületeket a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepére, amely a következő napon kezdődött. Mivel a két esemény közel volt egymáshoz, ezért időnként az egész ünnepi időszakot pászkának nevezték (Lk 22:1). A niszán 14. utáni napot mindig sabbatnak tekintették, függetlenül attól, hogy a hét melyik napjára esett (3Mó 23:5–7). Ráadásul i. sz. 33-ban niszán 15-e a hetenkénti, szokásos sabbatra esett, ezért az a nap „nagy sabbat” volt, vagyis kétszeresen is sabbat volt. (Lásd a Jn 19:31-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a 6. óra körül: Vagyis déli 12 óra körül. (Annak magyarázatát, hogy miért van látszólagos ellentmondás e között a beszámoló és Márk beszámolója között, aki azt írta, hogy Jézust a harmadik órában feszítették oszlopra, lásd a Mr 15:25-höz tartozó magyarázó jegyzetben.)

Ő maga vitte a kínoszlopot: János evangéliuma szerint Jézus maga vitte a kínoszlopát. A többi evangéliumban viszont az áll (Mt 27:32; Mr 15:21; Lk 23:26), hogy cirénei Simont kényszerítették arra, hogy vigye a kínoszlopot a kivégzés helyére. János beszámolója időnként meglehetősen tömör, és sokszor nem ismétli meg azt, amiről a többi evangélium már említést tett. Ezért nem tért ki János arra a részletre, hogy mire kényszerítették Simont.

kínoszlopot: Lásd a Mt 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Koponyahelyre: A görög Kra·niʹu Toʹposz kifejezés a héber Golgota szó fordítása. (Lásd a Golgotának szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben. Azzal kapcsolatban, hogy a Keresztény görög iratok hogyan használja a héber szót, lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Néhány magyar bibliafordításban a kálvária szó található a Lk 23:33-ban, a Vulgatában szereplő latin calvaria szó (jelentése: ’koponya’) alapján.

Golgotának: A ’koponya’ jelentésű héber szóból származik. (Vesd össze a Bí 9:53-mal és a 2Ki 9:35-tel, ahol a héber gul·góʹleth szó „koponyá”-nak van fordítva.) Jézus napjaiban ez a hely Jeruzsálem városfalain kívül helyezkedett el. Bár bizonytalan, hogy pontosan hol lehetett, egyesek szerint valószínűleg annak a helynek a közelében volt, ahol most a Szent Sír-bazilika áll. (Lásd a B12-es függ.-et.) A bibliai beszámoló nem mondja, hogy a Golgota egy hegyen volt, bár azt megemlíti, hogy néhányan távolról figyelték az oszlopra feszítést (Mr 15:40; Lk 23:49).

kínoszlopra: Lásd a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.

héberül: Lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

latinul: A Biblia ihletett szövegében egyedül itt van konkréten megemlítve a latin nyelv. Jézus napjaiban a latin volt Izraelben a római hatóságok nyelve. Hivatalos feliratokon latin szövegek voltak, bár az emberek általában nem ezen a nyelven beszéltek. Ez megmagyarázza, hogy miért készíttette el Pilátus a Jézus Krisztus feje feletti feliratot – ahogy arról a Jn 19:19 ír – a hivatalos latin mellett héberül és görögül (koiné) is. A Keresztény görög iratokban számos latin eredetű szó és kifejezés található. (Lásd a Szójegyzékben a „Latin nyelv” címszót, valamint a „Márk evangéliumának áttekintése” című részt.)

fogták a felsőruháit, és négy részre osztották: Lásd a Mt 27:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

anyjának a lánytestvére: Lásd a Mr 15:40-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Klópás: A Bibliában csak itt fordul elő ez a név. Sok tudós egyetért abban, hogy Klópás megegyezett a Mt 10:3; Mr 3:18; Cs 1:13-ban említett Alfeussal. Más bibliai példák is mutatják, hogy nem volt szokatlan, hogy valakinek két neve is legyen, melyet egyformán használtak. (Vesd össze: Mt 9:9; 10:2, 3; Mr 2:14.)

a tanítvány, akit szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a második alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol. (Lásd a Jn 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

ezt mondta a tanítványnak: „Mostantól ő a te anyád!”: Jézus annyira szerette és annyira törődött az anyjával, Máriával (aki ekkor nyilvánvalóan már özvegy volt), hogy a szeretett apostolának, Jánosnak a gondjaira bízta. (Lásd a Jn 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Kétség sem fér hozzá, hogy Jézus nemcsak Mária fizikai jólléte miatt aggódott, hanem elsősorban amiatt, hogy továbbra is erős maradjon a hite. János apostol már bizonyította a hitét, azt pedig nem tudjuk biztosan, hogy Jézus vér szerinti testvérei már hívők voltak-e ekkor (Mt 12:46–50; Jn 7:5).

savanyú borral: Lásd a Mt 27:48-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

izsópszárra: A görög hüszʹszó·posz szó, melyet általában „izsóp”-nak fordítanak, csak kétszer szerepel a Keresztény görög iratokban: itt és a Héb 9:19-ben. A tudósok eltérő véleménnyel vannak arról, hogy milyen növényről van szó a Jn 19:29-ben. Némelyek úgy vélik, hogy ez megegyezik azzal a növénnyel, melyre a Héber iratok „izsóp”-ként utal, és amelyet sokan a szír szurokfűvel, vagyis az Origanum maru; Origanum syriacummal azonosítanak (3Mó 14:2–7; 4Mó 19:6, 18; Zs 51:7). Ilyen izsópot használtak az izraeliták Egyiptomban arra, hogy meghintsék a pászkaáldozat vérével a szemöldökfát és a két ajtófélfát (2Mó 12:21, 22). Ezért néhányan azt feltételezik, hogy erről a növényről lehetett szó Jézus kivégzésekor, hiszen a pászka ünnepén is ezt használták. Egyesek szerint a szír szurokfű szára nem olyan erős, hogy megtartott volna egy borral átitatott szivacsot, illetve nem olyan hosszú, hogy Jézus szájához lehetett volna emelni vele egy szivacsot. Egy másik nézet szerint az izsóp, melyre utalás történik, egy köteg szurokfű volt, melyet ráerősítettek egy nádszálra, és Jézus szájához emelték. Ez összhangban van a Mt 27:48-ban és a Mr 15:36-ban található párhuzamos beszámolókkal, ahol az olvasható, hogy egy savanyú borral átitatott szivacsot „egy nádszálra” tettek.

kilehelte utolsó leheletét: Szó szerint: „kiadta szellemét”. Vagy: „meghalt”; „abbahagyta a lélegzést”. A „szellem” szó (görögül pneuʹma) itt talán a „lélegzés”-re vagy az „életerő”-re utal, amit a görög ek·pneʹó ige (szó szerint: „kilehel”) használata is megerősít a párhuzamos beszámolókban, a Mr 15:37-ben és a Lk 23:46-ban (ezeken a helyeken úgy lett visszaadva, hogy „meghalt”, vagy a versekhez tartozó magyarázó jegyzetek szerint „kilehelte utolsó leheletét”). Egyesek szerint a „kilehel” szónak fordított görög kifejezés itt arra utal, hogy Jézus önként adta fel az életben maradásért vívott küzdelmet, mivel már minden elvégeztetett. Jézus készségesen „halálra adta az életét” (Ézs 53:12; Jn 10:11).

előkészületi nap: A heti sabbatot megelőző nap elnevezése. A zsidók ezen a napon tettek előkészületeket a sabbatra. Ilyenkor előkészítették a sabbatra szánt ételeket, és befejeztek minden olyan sürgős munkát, amely nem várhatott a sabbat utáni napig. Ebben az esetben az előkészületi nap niszán 14-ére esett (Mr 15:42; lásd a Szójegyzékben az „Előkészületi nap” címszót). A mózesi törvény szerint a holttestek nem maradhattak „egész éjjel az oszlopon”, hanem „még aznap” el kellett temetni azokat (5Mó 21:22, 23; vesd össze: Jzs 8:29; 10:26, 27).

töresse el a megfeszített emberek lábát: Ezt a szokást latinul crurifragiumnak nevezték. Ez a büntetésnek egy kegyetlen formája volt, és vélhetően ezzel gyorsították fel az oszlopra feszítettek halálát. Egy oszlopon függő személy nagyon nehezen kapott levegőt. Ha eltörték a lábát, nem tudta megemelni magát, hogy kisebb nyomás nehezedjen a tüdejére, és így megfulladt.

nagy sabbat volt: Niszán 15-e, a pászka utáni nap mindig sabbatnak számított, függetlenül attól, hogy a hét melyik napjára esett (3Mó 23:5–7). Ha ez a különleges sabbat egybeesett a szokásos sabbattal (a zsidó hét hetedik napjával, mely péntek naplementétől szombat naplementéig tartott), akkor „nagy sabbatnak” nevezték. Ilyen sabbat volt a Jézus halála utáni nap is (Jézus pénteken halt meg). Niszán 14-e az i. sz. 29 és 33 közötti időszakban egyedül 33-ban esett pénteki napra. Ez a bizonyíték is alátámasztja, hogy Jézus i. sz. 33. niszán 14-én halt meg.

Egyetlen csontját sem fogják összetörni: Ez egy idézet a Zs 34:20-ból. A pászka bevezetésekor Jehova a következő parancsot adta az aznap éjjel leölt bárányra (vagy kecskére) vonatkozóan: „egyetlen csontját se törjétek össze” (2Mó 12:46; 4Mó 9:12). Pál „a pászkabárányunk”-nak hívta Jézust. A pászkabáránnyal kapcsolatos szokással és a Zs 34:20-ban található próféciával összhangban egyetlen csontját sem törték össze Jézusnak (1Ko 5:7; lásd a Jn 1:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet). Ez annak ellenére történt így, hogy a római katonáknak nyilvánvalóan szokásuk volt eltörni az oszlopra feszítettek lábát, felgyorsítva ezzel a halálukat. (Lásd a Jn 19:31-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A katonák eltörték a Jézus mellett függő két bűnöző lábát, de mivel látták, hogy Jézus már meghalt, az övét nem. Ehelyett az egyikük „az oldalába döfött egy lándzsát” (Jn 19:33, 34).

Arimateából: Lásd a Mt 27:57-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

József: Lásd a Mr 15:43-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

a zsidóktól: Nyilvánvalóan a zsidó hatóságokat vagy a zsidó vallási vezetőket kell érteni alatta. (Lásd a Jn 7:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Nikodémusz: Egyedül János említi meg, hogy Nikodémusz is csatlakozott az Arimateából való Józsefhez, hogy előkészítsék Jézus testét a temetésre. (Lásd a Jn 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

százfontnyi: A görög liʹtra szó (egyes szám) által jelölt súlymértéket általában azonosnak tekintik a római fonttal (latinul: libra), tehát kb. 327 g volt. Az itt említett keverék kb. 33 kg volt. (Lásd a B14-es függ.-et.)

mirhából: Lásd a Szójegyzéket.

mirhából és aloéból készült keveréket: Néhány kéziratban az olvasható, hogy „mirhát és aloét összecsomagolva”, de számos korai hiteles kézirat a főszövegben található megfogalmazást támasztja alá.

aloéból: Így neveztek egy fafajtát, amelyből kellemes, fűszeres illatú anyagot nyertek. Ezt az anyagot illatszerként használták a bibliai időkben (Zs 45:8; Pl 7:17; Én 4:14). A Nikodémusz által vitt aloé valószínűleg ugyanolyan aloéfából készült termék volt, mint amilyenről a Héber iratok tesz említést. A holttestek temetésre való előkészítéséhez por formában használták az aloét a mirhával együtt, valószínűleg azért, hogy elnyomja a bomló test szagát. A legtöbb szövegmagyarázó szerint a Bibliában szereplő aloéfa az Aquilaria agallocha, amelyet időnként sasfának neveznek. Főleg Indiában és a környező területeken nő, és elérheti a 30 m-es magasságot is. A törzs és az ágak belső részét gyanta és illatos olaj itatja át, amelyekből igen értékes illatszert készítenek. Mivel a fa korhadó állapotban a legillatosabb, néha eltemetik a földbe, hogy felgyorsítsák a korhadás folyamatát. Ezután finom porrá őrölve „aloé”-ként árulják. Néhány tudós az ebben a szövegben szereplő „aloét” azzal a növénnyel azonosítja, amely a liliomfélék családjába tartozik, és amelynek napjainkban Aloe vera a növénytani neve. Ezt a növényt nem az illatáért használják, hanem a gyógyító hatásáért.

sír: Lásd a Mt 27:60-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.