János 20:1–31

20  A hét első napján Mária Magdaléna korán,+ amikor még sötét volt, elment a sírhoz, és látta, hogy már elvették onnan a követ.+ 2  Szaladt hát Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,+ és ezt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból,+ és nem tudjuk, hová tették!” 3  Ekkor Péter és a másik tanítvány elindult a sírhoz. 4  Eleinte együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabb volt, mint Péter, és elsőként ért oda. 5  Ahogy előrehajolt, látta, hogy ott vannak a lenvásznak,+ de nem ment be. 6  Utána odaért Simon Péter is, és bement a sírba. Ő is látta, hogy ott vannak a lenvásznak. 7  Az a vászon, amely Jézus fején volt, nem a többi vászon mellett volt, hanem külön, összegöngyölítve. 8  Ekkor a másik tanítvány, aki elsőként ért a sírhoz, szintén bement, és mivel látta ezeket, elhitte, amit mondtak neki. 9  Ugyanis még nem értették az írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.+ 10  Így aztán a tanítványok hazamentek. 11  Mária azonban csak állt ott kint a sír közelében, és sírt. Közben előrehajolt, hogy benézzen a sírba, 12  és két fehér ruhás angyalt látott,+ akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt. Az egyik ott ült, ahol a feje volt, a másik pedig ott, ahol a lába. 13  Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt mondta nekik: „Elvitték az Urat, és nem tudom, hová tették!” 14  Miután ezeket mondta, hátrafordult, és látott valakit ott állni, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.+ 15  Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő, mivel azt hitte, hogy a kertész az, ezt mondta neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem.” 16  Jézus ezt mondta neki: „Mária!” Ő megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbóni!” (ami azt jelenti: ’tanító’). 17  Jézus ezt mondta neki: „Ne kapaszkodj tovább belém, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj el a testvéreimhez,+ és mondd meg nekik: »Felmegyek az én Atyámhoz+ és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez+ és a ti Istenetekhez.«” 18  Mária Magdaléna elment, és elmondta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!” Arról is beszámolt nekik, hogy mit mondott neki Jézus.+ 19  Még aznap este, a hét első napján, a tanítványok összegyűltek. Jézus megjelent nekik, pedig az ajtók be voltak zárva, mivel a tanítványok féltek a zsidóktól. Középre állt, és ezt mondta nekik: „Béke legyen veletek!”+ 20  Ezután megmutatta nekik a kezét is, és az oldalát is.+ A tanítványok nagyon örültek, hogy látják az Urat.+ 21  Jézus ismét ezt mondta nekik: „Béke legyen veletek!+ Ahogy az Atya elküldött engem,+ úgy én is elküldelek titeket.”+ 22  Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyetek szent szellemet.+ 23  Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, meg lesznek bocsátva. De ha nem bocsátjátok meg a bűneit, nem lesznek megbocsátva.” 24  Tamás+ azonban, a tizenkettő+ egyike, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. 25  Ezért a többi tanítvány ezt mondta neki: „Láttuk az Urat!” De ő így szólt: „Én ezt nem hiszem, hacsak nem látom a kezén a szegek nyomát, és meg nem érintem a szegek helyét és Jézus oldalát.”+ 26  Nos, nyolc nappal később a tanítványai ismét összegyűltek a házban, és Tamás is velük volt. Jézus eljött, noha az ajtók zárva voltak. Megállt középen, és ezt mondta: „Béke legyen veletek!”+ 27  Azután így szólt Tamáshoz: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet. Érintsd meg az oldalamat, és többé ne kételkedj*, hanem higgy!” 28  Tamás ezt válaszolta neki: „Uram és Istenem!”+ 29  Jézus így szólt hozzá: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”+ 30  Kétségtelen, hogy Jézus sok más jelt is tett a tanítványok előtt, melyek nincsenek leírva ebben a tekercsben.+ 31  Ezek azonban azért lettek leírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ha hisztek, örök életetek legyen a neve által.+

Lábjegyzetek

^ Szó szerint: „ne légy hitetlen”.

Jegyzetek

A hét első napján: Lásd a Mt 28:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a harmadik alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol. (Lásd a Jn 13:23; 18:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A négy másik helyen a görög a·ga·paʹó szó áll. Ebben a versben ennek az egyik szinonimája, a görög phi·leʹó szó szerepel, mely ebben a fordításban a legtöbbször szintén „szeret”-nek van visszaadva (Mt 10:37; Jn 11:3, 36; 16:27; 21:15–17; 1Ko 16:22; Tit 3:15; Jel 3:19; lásd a Jn 5:20; 16:27; 21:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket).

az írást: Ez valószínűleg a Zs 16:10-re vagy az Ézs 53:10-re utal. Még Jézus tanítványai sem értettek ekkor minden próféciát a Messiásra vonatkozóan – kimondottan azokat, melyek arról szóltak, hogy a Messiást elvetik, szenved, meghal és feltámad (Ézs 53:3, 5, 12; Mt 16:21–23; 17:22, 23; Lk 24:21; Jn 12:34).

héberül: Lásd a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Rabbóni: Egy sémi szó, mely azt jelenti, hogy ’tanítóm’. Egyesek szerint a „Rabbóni” eredetileg a „rabbi” címnek egy tiszteletteljesebb vagy bensőségesebb változata volt. Azonban itt és a Jn 1:38-ban János mindkét megszólítást egyszerűen úgy fordítja, hogy tanító. Mire János megírta az evangéliumát, az egyes szám első személyű birtokos személyjel (görögül „-i”, magyarul „-m”) valószínűleg elveszítette a jelentőségét a „Rabbóni” címben.

Ne kapaszkodj tovább belém: A görög haʹpto·mai ige azt jelenti, hogy ’megérint’ vagy ’belekapaszkodik’; ’belecsimpaszkodik’. Némelyik fordítás így adja vissza Jézus szavait: „Ne érints meg engem.” De Jézus nem azt kifogásolta, hogy Mária Magdaléna hozzáért, hiszen akkor sem tiltakozott, amikor a feltámadása után más asszonyok, akik látták őt, „megfogták a lábát” (Mt 28:9). Mária Magdaléna attól félhetett, hogy Jézus mindjárt felmegy az égbe. Annyira szeretett volna az Urával lenni, hogy belekapaszkodott, hogy visszatartsa. Jézus arra kérte Máriát, hogy ne kapaszkodjon belé, hanem menjen el a tanítványaihoz, és számoljon be a feltámadásáról. Ezzel biztosította őt arról, hogy még nem megy fel az égbe.

az én Istenemhez és a ti Istenetekhez: Ez a beszélgetés Jézus és Mária Magdaléna közt – melyre i. sz. 33. niszán 16-án került sor – azt mutatja, hogy a feltámasztott Jézus az Isteneként tekintett az Atyjára, mint ahogy Mária Magdaléna is. Amikor két nappal korábban Jézus a kínoszlopon úgy kiáltott fel, hogy „Istenem, Istenem”, beteljesítette a Zs 22:1-ben levő próféciát, és Istenének nevezte az Atyját (Mt 27:46; Mr 15:34; Lk 23:46). A Jelenések könyvében is úgy beszél az Atyjáról, hogy „Istenem” (Jel 3:12). Ez is megerősíti, hogy a feltámasztott, megdicsőített Jézus Krisztus az Isteneként imádja az égi Atyját, akárcsak a tanítványai.

a zsidóktól: Nyilvánvalóan a zsidó hatóságokat vagy a zsidó vallási vezetőket kell érteni alatta. (Lásd a Jn 7:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Uram és Istenem: Szó szerint: „Az Úr enyém és az Isten [ho the·oszʹ] enyém!” Vannak tudósok, akik ezt a kijelentést egy olyan, megdöbbenést kifejező felkiáltásnak tekintik, amelyet Jézushoz intéztek ugyan, de valójában Istennek, az Atyjának szólt. Mások viszont azt állítják, hogy az eredeti görög szöveg szerint ezeket a szavakat úgy kell értelmezni, mint amelyek Jézusnak szólnak. Még ha így volna is, az „Uram és Istenem” kifejezésnek összhangban kell lennie az ihletett Írások többi részével. A feljegyzés szerint Jézus korábban ezt üzente a tanítványainak: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Ezért nincs okunk azt hinni, hogy Tamás Jézust gondolta volna a mindenható Istennek. (Lásd a Jn 20:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Korábban Tamás hallotta, amikor Jézus az Atyjához imádkozott, és az egyetlen igaz Istennek nevezte (Jn 17:1–3). Tamás a következő okokból szólíthatta Jézust Istenének: Úgy gondolta, hogy Jézus egy „isten”, de nem a mindenható Isten. (Lásd a Jn 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) De az is elképzelhető, hogy ahhoz hasonlóan szólította meg Jézust, mint ahogy Isten szolgái szólították meg Jehova angyali követeit a Héber iratok feljegyzései szerint. Tamás ismerhetett olyan történeteket, amelyekben egy bibliai szereplő vagy olykor a bibliaíró úgy felelt egy angyali követnek, vagy úgy beszélt róla, mintha az maga Jehova Isten lett volna. (Vesd össze: 1Mó 16:7–11, 13; 18:1–5, 22–33; 32:24–30; Bí 6:11–15; 13:20–22.) Tamás tehát ilyen értelemben beszélhetett Jézushoz mint Istenéhez, elismerve, hogy Jézus az igaz Isten képviselője és szószólója.

Némelyek szerint az, hogy a görög szövegben az „uram” és „istenem” szavak előtt határozott névelő áll, azt jelzi, hogy a mindenható Istenre utalnak. Ámde valószínű, hogy ebben a szövegkörnyezetben a névelő használata pusztán görög nyelvtani sajátosság. Máshol is látunk arra példát, hogy egy alanyesetben álló görög főnév a határozott névelővel együtt megszólításként értendő. Ilyen szerkezet fordul elő a Lk 12:32-ben (szó szerint: „a kicsiny nyáj”) és a Kol 3:18–4:1-ben (szó szerint: „a feleségek”; „a férjek”; „a gyermekek”; „az apák”; „a rabszolgák”; „az urak”). Ehhez hasonlóan az 1Pt 3:7-ben szó szerint ez áll: „a férjek”. A névelő használata tehát nem feltétlenül meghatározó abból a szempontból, hogy mire gondolt Tamás, amikor így szólította meg Jézust.

Multimédia

SZENTÍRÁS – ÚJ VILÁG FORDÍTÁS (MAGYARÁZÓ JEGYZETEKKEL)
János 20
magyar
Olvasd online a Bibliát!
https://cms-imgp.jw-cdn.org/img/p/1001070103/univ/art/1001070103_univ_sqr_xl.jpg
nwtsty