Jób 17:1–16
17 Szellemem megtört, napjaim fogyatkoznak.
A temető vár rám.+
2 Gúnyolódók vesznek körül engem,+és lázadásukra kell szegeznem a szemem.
3 Kérlek, fogadd el, amit biztosítékul adok neked, és legyen nálad.
Ki más rázna kezet velem, kezességet vállalva értem?+
4 Mert elzártad szívük elől a tisztánlátást.+
Ezért nem magasztalod fel őket.
5 Meghívja egy ember a barátait, hogy vigyenek a vagyonából,miközben gyermekeinek a látása elhomályosodik az éhségtől.
6 Gúny tárgyává* tett Isten a népek között,+olyanná lettem, mint akit arcul köpnek.+
7 Elhomályosul szemem a nyomorúságtól,+és minden végtagom olyan, mint az árnyék.
8 Ámulnak ezen a becsületes emberek,és az ártatlant felkavarja az istentelen*.
9 Az igazságos továbbra is igazságosan fog cselekedni,+és a tisztakezű egyre erősebb lesz.+
10 De gyertek csak, és mondjátok el újra az érveiteket,hisz nem találok köztetek bölcset!+
11 Napjaim leteltek,+terveim és szívem kívánságai szertefoszlottak.+
12 Az éjszakát ők nappallá teszik,ezt mondva: »Közel kell lennie a világosságnak, mert sötétség van.«
13 Várok még egy kicsit, és a sír* lesz az otthonom,+a sötétségben kell megvetnem ágyamat.+
14 Ezt fogom kiáltani a sírnak*+: »Apám vagy!«
És a férgeknek: »Anyám és nővérem!«
15 Hol van hát a reményem?+
Ki látja, hogy van-e reményem?
16 A sír* elzárt kapuihoz száll alá*,amikor mindnyájan együtt hanyatlunk a porba.+”
Lábjegyzetek
^ Szó szerint: „példabeszéddé”; „közmegvetéssé”.
^ Vagy: „hitehagyott”.
^ Vagy: „seol”. Lásd: Szójegyzék.
^ Vagy: „veremnek”.
^ Vagy: „seol”. Lásd: Szójegyzék.
^ Mármint a reménye.