Tibériusz császár uralkodásának 15. évében: I. sz. 14. augusztus 17-én (a Gergely-naptár szerint) Augusztusz császár meghalt, és szeptember 15-én Tibériusz megengedte a római szenátusnak, hogy kinevezze császárnak. Ha Augusztusz halálától számítjuk az éveket, akkor Tibériusz uralkodásának a 15. éve i. sz. 28 augusztusától 29 augusztusáig tartott. Ha onnantól számolunk, amikor Tibériusz hivatalosan császár lett, akkor a 15. év i. sz. 28 szeptemberétől 29 szeptemberéig tartott. János minden bizonnyal i. sz. 29 tavaszán (az északi féltekén) kezdte el a szolgálatát, amely Tibériusz uralkodásának a 15. évében volt. Ekkor János kb. 30 éves lehetett. A lévita papok ennyi idősen kezdtek el a templomban szolgálni (4Mó 4:2, 3). Ehhez hasonlóan, amikor János megkeresztelte Jézust, és Jézus „elkezdte a szolgálatát”, akkor a Lk 3:21–23 szerint „Jézus körülbelül 30 éves volt”. Jézus tavasszal, niszán hónapban halt meg, ezért a három és fél éves szolgálata kétségkívül ősszel kezdődött, etánim hónap (szeptember/október) táján. János valószínűleg 6 hónappal volt idősebb Jézusnál, és minden bizonnyal 6 hónappal hamarabb kezdte el a szolgálatát, mint Jézus (Lk 1. fej.). Ezért észszerű arra következtetnünk, hogy János i. sz. 29 tavaszán kezdte el a szolgálatát. (Lásd a Lk 3:23-hoz és a Jn 2:13-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Heródes: Vagyis Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia. (Lásd a Szójegyzéket.)

területi uralkodója: Szó szerint: „tetrarchája”. A kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így, akik a római uralom jóváhagyásával gyakorolták a hatalmukat. (Lásd a Mt 14:1-hez és a Mr 6:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

az ő testvére, Fülöp: Vagyis Heródes Antipasz féltestvére. Fülöp Nagy Heródes és a felesége, a jeruzsálemi Kleopátra fia volt. Időnként úgy utalnak rá, hogy Fülöp a tetrarcha, azért, hogy ne keverjék össze a szintén Fülöpnek nevezett féltestvérével (időnként Heródes Fülöpnek hívják), akiről a Mt 14:3 és a Mr 6:17 tesz említést. (Lásd a Mt 16:13-hoz tartozó magyarázó jegyzetet is.)

Iturea: Kis kiterjedésű terület a Galileai-tengertől északkeletre, határai változtak, és meghatározhatatlanok. Nyilvánvalóan a Libanon és Antilibanon hegyláncok szomszédságában volt. (Lásd a B10-es függ.-et.)

Trakónitisz: Egy görög alapszóból származik, melynek jelentése ’rögös’, és alighanem arra utal, hogy ez egy rögös vidék volt. Trakónitisz a korábban Básánként (5Mó 3:3–14) ismert terület része volt, mely Itureától keletre feküdt, és csak kb. 900 km²-t ölelt fel. Ennek a területnek az északi határa Damaszkusztól mintegy 40 km-re délkeletre volt.

Abilénének: Római terület, vagyis tetrarchia, mely a fővárosa, Abila után kapta a nevét, és a Hermon-hegytől északra fekvő Antilibanon hegység területén feküdt. (Lásd a Szójegyzékben a „Libanoni-hegység” címszót.)

Lizániász: Lukács beszámolója szerint Lizániász volt Abiléné római tartomány „területi uralkodója (szó szerint: „tetrarchája”)”, amikor Keresztelő János megkezdte a szolgálatát. Egy felirat, melyet Abiléné fővárosában, Abilában, a szíriai Damaszkusz közelében találtak (lásd a B10-es függ.-et), megerősíti, hogy egy Lizániász nevű tetrarcha ugyanakkor uralkodott, mint a római Tibériusz császár. Ez a felfedezés megcáfolta azt, amit néhány kritikus állított, vagyis hogy Lukács összekeverte a versben említett Lizániászt egy ugyanilyen nevű királlyal, aki a közelben fekvő Khalkiszban uralkodott, és akit kb. i. e. 34-ben öltek meg, évtizedekkel azelőtt az időszak előtt, mint amelyről Lukács írt.

Annásnak, a magas rangú papnak és Kajafásnak: Amikor Lukács leírja, hogy Keresztelő János mikor kezdte el a szolgálatát, akkor azokra a napokra utal, amikor a zsidó papság élén két befolyásos ember állt. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát, noha Kajafás volt a főpap i. sz. 29-ben, Annást joggal lehetett „magas rangú papnak” hívni a tekintélyes pozíciójánál fogva (Jn 18:13, 24; Cs 4:6).

Jánoshoz: Csak Lukács evangéliumában olvashatjuk azt Jánosról, hogy Zakariás fia. (Lásd a Lk 1:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Emellett azt is csak Lukács említi meg, hogy Isten kijelentése eljutott Jánoshoz, hasonló megfogalmazást használva, mint ami a Septuagintában található Illés prófétával kapcsolatban (1Ki 17:2; 21:28 [20:28, LXX]), akinek a tevékenysége előremutatott Jánoséra (Mt 11:14; 17:10–13). Mind a három szinoptikus evangélium (Máté, Márk és Lukács) szerint János a pusztában van ekkor, de Máté konkrétan azt írja, hogy „Júdea pusztájában”, vagyis Júdea hegyvidékének a többnyire lakatlan, kietlen keleti oldalán, mely elnyúlik a Jordán és a Holt-tenger nyugati partvidékéig, miközben mintegy 1200 m-t ereszkedik. (Lásd a Mt 3:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

keresztelkedjenek meg a. . . megbánás jelképeként: Lásd a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Jehova: Ez az idézet az Ézs 40:3-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.) Lukács Keresztelő Jánosra alkalmazza ezt a próféciát. János abban az értelemben fogja előkészíteni Jehova útját, hogy ő lesz Jézus előfutára, aki az Atyját fogja képviselni, és az Atyja nevében jön (Jn 5:43; 8:29). János apostol evangéliumában Keresztelő János magára alkalmazza ezt a próféciát (Jn 1:23).

Tegyétek egyenessé az ösvényeit: Lásd a Mt 3:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

megkeresztelje: Vagy: „bemerítse”; „alámerítse”. (Lásd a Mt 3:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Ti viperafajzatok: Lásd a Mt 3:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

megbánáshoz illő gyümölcsöket: Itt a „gyümölcs”-nek fordított görög szó (kar·poszʹ) többes számú alakja jelképesen olyan bizonyítékokra és tettekre utal, melyek azt jelezték, hogy János szavainak a hatására valakinek megváltozott a gondolkodása és a viselkedése (Mt 3:8; Cs 26:20; lásd a Mt 3:2, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

adószedők: Lásd a Mt 5:46-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Katonák: Ezek minden bizonnyal olyan zsidó katonák voltak, akik egyfajta rendőrségi vizsgálatot végeztek, vámot vagy másfajta adót szedtek. A zsidó katonák szövetséges kapcsolatban álltak Jehova Istennel. Ha meg akartak keresztelkedni a bűneik megbánásának jelképeként, akkor változtatniuk kellett a viselkedésükön: nem zsarolhatták meg többé az embereket, és nem követhettek el semmilyen más bűncselekményt, melyről a katonák hírhedtek voltak (Mt 3:8).

vádoljatok senkit hamisan: Az itt szereplő görög kifejezés (szü·ko·phan·teʹó), mely úgy lett fordítva, hogy „hamisan vádol”, a Lk 19:8-ban a következőképpen lett visszaadva: „kizsarol”; „hamis vádolással kizsarol”. (Lásd a Lk 19:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Ennek az igének a szó szerinti jelentése: ’fügemutatáson kap’. A szó eredetével kapcsolatban sokféle magyarázat létezik, melyek egyike szerint az ókori Athén megtiltotta, hogy a tartományból fügét exportáljanak. Ezért azt a személyt, aki azzal vádolt másokat, hogy fügét akartak exportálni, „fügemutató”-nak hívták. Idővel így nevezték a zsarolókat és azokat, akik nyereségvágyból hamisan megvádoltak másokat.

az ellátásotokra kapott dolgokkal: Vagy: „a béretekkel”; „a fizetésetekkel”. Az eredeti kifejezés itt egy katonai szakkifejezésként szerepel, és egy katona fizetésére, juttatására vagy járadékára utal. Eredetileg élelmet és más dolgokat is kaptak juttatásként a katonák. A zsidó katonák, akik Jánoshoz mentek, feltehetően egyfajta rendőrségi vizsgálatot végeztek, különösen vámokkal vagy adószedéssel kapcsolatban. János talán azért adta ezt a tanácsot, mert a legtöbb katona kevés fizetést kapott, és ezért gyakran visszaéltek a hatalmukkal, hogy kiegészítsék a jövedelmüket. Ez a kifejezés az 1Ko 9:7-ben is szerepel, ahol „a saját költségén” megfogalmazás áll, és Pál egy keresztény „katonának” járó fizetségre utal vele.

várta: Vagy: „izgatottan várta”. Az kelthetett ilyen várakozást az emberekben, hogy az angyalok bejelentették Jézus születését, majd a pásztorok elmondták ezt az üzenetet másoknak (Lk 2:8–11, 17, 18). Ezután Anna prófétanő, akinek csak tudott, beszélt a gyermekről a templomban (Lk 2:36–38). Továbbá Heródesre, a magas rangú papokra, az írástudókra és a Jeruzsálemben élőkre mind hatással volt az asztrológusoknak az a kijelentése, hogy azért jöttek, hogy a zsidók királyának hódoljanak, aki megszületett (Mt 2:1–4).

keresztellek titeket: Lásd a Mt 3:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

saruszíját: Lásd a Mt 3:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Szórólapátja: Lásd a Mt 3:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

polyvát: Lásd a Mt 3:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

olthatatlan tűzzel: Lásd a Mt 3:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

területi uralkodót: Lásd a Mt 14:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Miközben imádkozott: Lukács az evangéliumában különleges figyelmet szentel az imának. Jézus több imájáról is egyedül ő tesz említést. Például itt leírja, hogy Jézus a keresztelkedésekor imádkozott. Hogy többek között milyen jelentőségteljes szavakat mondott ekkor, azt nyilvánvalóan Pál írta le később (Héb 10:5–9). További példák Jézus imáira, melyeket csak Lukács jegyzett fel: Lk 5:16; 6:12; 9:18, 28; 11:1; 23:46.

megnyílt az ég: Isten nyilván előidézte, hogy Jézus bepillantást nyerjen az égbe, és ekkor talán arra is képessé tette, hogy emlékezzen az égi életére. Jézusnak a keresztelkedése utáni kijelentései – különösen az i. sz. 33 pászkájának éjjelén mondott bensőséges imája – azt mutatják, hogy tisztában volt azzal, hogy a földre jövetele előtt az égben élt. Ebből az imából az is kiderül, hogy visszaemlékezett arra, amiket az Atyjától hallott és látott, továbbá hogy milyen dicsőségben volt része az égben (Jn 6:46; 7:28, 29; 8:26, 28, 38; 14:2; 17:5). Jézus talán a keresztelkedése és a felkenetése során kapta vissza ezeket az emlékeit.

az ég: Lásd a Mt 3:16-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

galambhoz hasonló: A galambokat egyrészt szent célra használták, másrészt szimbolikus jelentésük volt. Áldozatként ajánlották fel őket (Mr 11:15; Jn 2:14–16). Az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezték (Mt 10:16). Az a galamb, melyet Noé kiengedett a bárkából, egy olajfalevéllel tért vissza, ami azt mutatta, hogy az ár visszahúzódott (1Mó 8:11), és már közel van a nyugalom és a béke időszaka (1Mó 5:29). Jézus keresztelkedésekor Jehova a galambbal talán Jézus messiási szerepére hívta fel a figyelmet, arra, hogy a tiszta és bűntelen Fia feláldozza az életét az emberekért, és lefekteti az alapját egy jövőbeli nyugodt és békés korszaknak a királyi uralma alatt. Isten szent szelleme vagy tevékeny ereje leszállt Jézusra a keresztelkedésekor, ami úgy tűnhetett, mintha egy galamb verdesné a szárnyait, amint közeledik a dúcához.

hang hallatszott az égből: Ez az első abból a három alkalomból, amikor az evangéliumok arról számolnak be, hogy Jehova emberek füle hallatára beszél. (Lásd a Lk 9:35-höz és a Jn 12:28-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Te vagy az én szeretett Fiam: Lásd a Mr 1:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

örömömet lelem benned: Lásd a Mr 1:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

elkezdte a szolgálatát: Vagy: „elkezdte a munkáját”; „elkezdett tanítani”. Szó szerint: „elkezdte”. Ugyanezt a görög kifejezést használja Lukács a Cs 1:21, 22-ben és 10:37, 38-ban, amikor Jézus földi szolgálatának a kezdetére utal. A szolgálata magában foglalta a prédikálást, a tanítást és a tanítványképzést.

azzal összhangban, ahogy az emberek gondolták, ő József fia volt: József valójában Jézus nevelőapja volt, hiszen Jézus a szent szellemtől született. A názáreti emberek azonban azt látták, hogy József és Mária neveli Jézust, tehát természetes volt, hogy József fiának tartották. Ez más bibliaversekből is látszik, például a Mt 13:55-ből és a Lk 4:22-ből, melyek szerint a názáretiek az ács fiaként vagy József fiaként beszéltek Jézusról. Egyszer például ezt mondogatták, amikor megütköztek Jézus szavain: „Nem Jézus ez az ember, József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját?” (Jn 6:42). Fülöp pedig ezt mondta Nátánaelnek: „Megtaláltuk. . . Jézust, József fiát” (Jn 1:45). Lukács beszámolója itt megerősíti, hogy csupán az akkor élt emberek gondolták úgy, hogy Jézus „József fia”.

ahogy az emberek gondolták: Esetleg: „ahogy a törvényben áll”. Néhány tudós ezt a megfogalmazást támogatja, mivel a görög kifejezés ezt is jelentheti. Ebben a szövegkörnyezetben ez azt a gondolatot közvetítené, hogy a rendelkezésre álló leszármazási jegyzékek alapján jogilag megalapozott. A tudósok többsége azonban az Új világ fordítás főszövegében álló megfogalmazást részesíti előnyben.

József. . . aki Héli fia: A Mt 1:16 szerint „Jákob fia volt József, Mária férje”. Lukács evangéliumában viszont úgy történik utalás Józsefre, mint aki „Héli fia”, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Héli veje. (Lásd a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet, amely hasonló helyzetről ír.) A zsidóknál megszokott volt, hogy ha egy nagyapának a lánya ágán született fiúunokája, akkor a családfában a férfiakat sorolták fel. Ezért hagyhatta ki Lukács is a lány nevét, és a lány férjét nevezte meg helyette az apja fiaként. Lukács Jézus felmenőit kétségkívül Márián keresztül sorolja fel, tehát Héli Mária apja lehetett, Jézus anyai nagyapja. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Zorobábel. . . aki Sealtiel fia: Bár Zorobábelre sokszor „Sealtiel fia”-ként utal a Biblia (Ezs 3:2, 8; 5:2; Ne 12:1; Ag 1:1, 12, 14; 2:2, 23; Mt 1:12), egyszer Sealtiel egyik testvérének, Pedájának a fiai között van felsorolva (1Kr 3:17–19). Zorobábel vér szerint minden bizonnyal Pedája fia volt, de úgy tűnik, jogilag Sealtiel fiának tekintették. Ha Pedája meghalt, amikor Zorobábel kisfiú volt, akkor talán Pedája legidősebb bátyja, Sealtiel nevelte fel őt a saját gyermekeként. Vagy ha Sealtiel gyermektelenül halt meg, és Pedája sógorházasságot kötött Sealtiel feleségével, akkor az ebből a házasságból született fiút jogilag Sealtiel örökösének tartották.

Sealtiel. . . aki Néri fia: Az 1Kr 3:17 és a Mt 1:12 szerint Sealtiel Jekóniás fia volt, nem Nérié. Talán Sealtiel Néri lányát vette el, így a veje lett, és ennélfogva nevezhették Néri fiának. A héber leszármazási jegyzékekben gyakori volt, hogy valakinek a vejére a fiaként utaltak. Ehhez hasonlóan Lukács Józsefre Hélinek – feltehetően Mária apjának – a fiaként utal. (Lásd a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jézus: Vagy: „Józsué (Jésua)”. Néhány ókori kéziratban az áll, hogy „Jósé”. (Lásd a Mt 1:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Nátán: Dávid fia Betsabétól; Mária őse (2Sá 5:13, 14; 1Kr 3:5). A Keresztény görög iratokban csak itt történik rá utalás. Lukács másképp sorolja fel Jézus felmenőit, mint Máté, de a Lukács evangéliumában szereplő nevek szinte mindegyike azért tér el, mert Dávid Nátán nevű fián át vezeti le Jézus származását, szemben Mátéval, aki Dávid Salamon nevű fián át teszi ezt (Mt 1:6, 7). Lukács feltételezhetően Mária őseit sorolja fel, megmutatva, kik voltak Jézus vér szerinti felmenői Dávidig, míg Máté azt vezeti le, hogy Jézusnak törvényes joga van Dávid trónjához, a felmenőit Salamontól Józsefig sorolva fel, akit jogilag Jézus apjának tekintettek. Máté és Lukács beszámolójából is kiderül, hogy József Jézus nevelőapja volt. (Lásd a Mt 1:1, 16-hoz és a Lk 3:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Sálmon: Néhány ókori kéziratban a „Szala” név szerepel itt görögül, míg másokban a „Sálmon” név áll. Sálmon feleségül vette a jerikói Ráhábot, akitől a Boáz nevű fia született (Ru 4:20–22; Mt 1:4, 5). Az 1Kr 2:11-ben más héber írásmóddal áll ez a név. Itt ez olvasható: „Szalma fia volt Boáz.”

Arni: Ez a Mt 1:3, 4-ben található Rám (görögül A·ramʹ) név egy másik formája. Az 1Kr 2:9-ben Rám „Hecron fiai” között van felsorolva, a Ru 4:19-ben pedig ez olvasható: „Hecron fia Rám”. Néhány kézirat a „Rám” nevet használja Lukács evangéliumában, de számos megbízható kézirat az „Arni” változatot támasztja alá.

Kajnán fia: Néhány ókori kézirat kihagyja a „Kajnán fia” részt. Ez összhangban van az 1Mó 10:24; 11:12, 13 és az 1Kr 1:18 maszoréta szövegével, ahol Séla Arpaksád fiának van nevezve. A görög Septuaginta meglévő másolataiban – így például az i. sz. V. századból való Codex Alexandrinusban – azonban szerepel Kajnán neve ezekben a leszármazási listákban. Lukács evangéliumának sok kézirata tartalmazza a „Kajnán fia” kifejezést, ezért a legtöbb bibliafordítás is meghagyta ezt.

Ádám fia: Lukács egészen Ádámig, minden ember őséig sorolja fel Jézus felmenőit. Ez összhangban van azzal, hogy Lukács minden emberrel szeretett volna jó hírt közölni, zsidókkal is, és nem zsidókkal is. Másrészről Máté, aki úgy tűnik, az evangéliumát kimondottan a zsidóknak szánta, Ábrahámig vezeti vissza Jézus őseit. Lukács írásából az tükröződik, hogy Krisztus üzenete és munkája mindenkinek hasznos, függetlenül a körülményeitől: egy szamáriai leprásnak, egy gazdag adószedőnek, vagy akár egy elítélt rablónak, aki az oszlopon haldoklik (Lk 17:11–19; 19:2–10; 23:39–43).

Ádám. . . Isten fia: Ez a kifejezés egészen az emberiség eredetéhez vezet el, és összhangban van az 1Mózes beszámolójával, miszerint az első embert Isten alkotta, úgy, hogy hasonlítson rá (1Mó 1:26, 27; 2:7). Ez a kijelentés megmagyaráz más ihletett kijelentéseket is, mint amilyen például a Ró 5:12; 8:20, 21 és az 1Ko 15:22, 45.