Júdea határvidékeire ment, a Jordánon túlra: Ez nyilvánvalóan Pereára, a Jordán keleti oldalán található területre utal, és szűkebb értelemben Perea Júdeát határoló részeire. (Lásd a Mt 19:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet és az A7-es függ. 5. térképét.)

válólevelet: Lásd a Mt 19:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

kezdetben, az ember megteremtésekor: Jézus itt elmondja, hogy a Teremtő hogyan hozta létre a házasságot egy férfi és egy nő között, lerakva ezzel az emberi társadalom alapját.

ő: Néhány ókori kézirat konkrétan megnevezi az alanyt, és azt írja, hogy „Isten”.

egy test: Lásd a Mt 19:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

elválik a feleségétől: Vagy: „elküldi a feleségét”. Jézusnak ezeket a szavait, melyeket Márk jegyzett fel, csak akkor érthetjük helyesen, ha összevetjük őket a Mt 19:9-ben olvasható kijelentéssel, melyben az is benne van, hogy „hacsak nem szexuális erkölcstelenség miatt”. (Lásd a Mt 5:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Amit Márk jegyzett fel ebben a versben Jézus szavait idézve, olyan helyzetekre alkalmazható, amikor a válás alapja nem a hűtlen házastárs által elkövetett „szexuális erkölcstelenség” (görögül por·neiʹa).

házasságtörést követ el, vétkezve ellene: Jézus ezzel elutasította a rabbiknak azt a népszerű tanítását, hogy a férfiak „akármilyen okból” elválhatnak a feleségüktől (Mt 19:3, 9). A legtöbb zsidó számára ismeretlen volt az a gondolat, hogy egy férfi házasságtörést követ el, vétkezve a felesége ellen. A rabbik azt tanították, hogy egy férfi sosem vétkezhet a felesége ellen a házasságtöréssel, csak a nő lehet hűtlen. Jézus egyértelművé tette, hogy ugyanazok az erkölcsi elvek vonatkoznak a férjekre, mint a feleségekre, és így méltósággal ruházta fel a nőket.

ha netán egy asszony válik el a férjétől: Ezzel a kijelentéssel Jézus elismeri, hogy egy asszonynak joga van elválnia a hűtlen férjétől. Ezt az akkori zsidók minden bizonnyal nem tartották elfogadhatónak. Viszont Jézus szavaival összhangban a keresztények között ugyanaz az alapelv érvényes a férfiakra is, és a nőkre is.

kisgyermekeket: A gyermekek valószínűleg eltérő korúak voltak, mivel azt a görög szót, amely itt „kisgyermekeknek” lett fordítva, nemcsak újszülöttekre vagy csecsemőkre (Mt 2:8; Lk 1:59), hanem Jairus 12 éves lányára is használták (Mr 5:39–42). Ám a párhuzamos beszámolóban, a Lk 18:15-ben, amely arról ír, hogy Jézushoz odavitték ezeket a kisgyermekeket, Lukács egy másik görög szót használ, amely csak nagyon kicsi gyerekekre vagy csecsemőkre utal (Lk 1:41; 2:12).

mint egy kisgyermek: Ez arra utal, hogy valakinek olyan jó tulajdonságai vannak, mint egy kisgyermeknek. Ilyenek például az alázat, taníthatóság, fogékonyság és a másokba vetett bizalom (Mt 18:5).

karjába vette a gyermekeket: Csak Márk beszámolója említi meg ezt a részletet. A „karjába vesz” kifejezés görög megfelelője csak itt és a Mr 9:36-ban fordul elő, és úgy is vissza lehet adni, hogy „átölel”. Jézus többet tett annál, mint amire a felnőttek számítottak, akik csupán azért vitték hozzá a gyermekeket, hogy megérintse őket (Mr 10:13). Jézus egy legalább hétgyermekes család legidősebb gyermeke volt, ezért tudta, hogy mire van szükségük a kisgyermekeknek (Mt 13:55, 56). Jézus még meg is áldotta a gyerekeket. Az itt használt görög szó a „megáld” szó nyomatékos formája, amelyet úgy is lehet érteni, hogy gyengéden és szeretettel áldotta meg őket.

Jó Tanító: A férfi nyilvánvalóan azért élt ezzel a megszólítással, mert hízelegni akart Jézusnak, és ragaszkodott a formaságokhoz, ugyanis a vallási vezetők általában efféle tiszteletet követeltek meg maguknak. Bár Jézusnak nem volt kifogása az ellen, ha „tanítónak” vagy „úrnak” szólították (Jn 13:13), ő mindig rámutatott, hogy az Atyjának jár a tisztelet.

Senki sem jó, egyedül Isten: Jézusnak ezek a szavai kiemelik, hogy Jehova a mércéje annak, hogy mi számít jónak, és egyedül neki van joga eldönteni, hogy mi jó és mi rossz. Azzal, hogy Ádám és Éva evett a jó és rossz tudásának a fájáról, és fellázadt Isten ellen, megpróbálta magához ragadni ezt a jogot (1Mó 2:17; 3:4–6). Velük ellentétben Jézus alázatosan az Atyjára bízta, hogy felállítsa ezt az értékrendet. Isten a Szavában található parancsai által határozta meg, hogy mi jó (Mr 10:19).

szeretetet érezve iránta: Egyedül Márk jegyzi fel, hogy mit érzett Jézus a fiatal, gazdag zsidó vezető iránt (Mt 19:16–26; Lk 18:18–30). Talán Péter, aki maga is egy mély érzésű ember volt, adott ilyen élénk leírást Jézus érzéseiről. (Lásd a „Márk evangéliumának áttekintése” című részt.)

Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán: Jézus itt hiperbolát használt. Ahogy egy teve képtelen átmenni egy szó szerinti varrótű fokán, egy gazdag embernek is lehetetlen bemennie Isten királyságába, ha a vagyona továbbra is előbbre való a Jehovával ápolt kapcsolatánál. Jézus ezzel nem azt akarta mondani, hogy a gazdagok nem örökölhetik a királyságot, hiszen utána ezt jelentette ki: „Istennek minden lehetséges” (Mr 10:27).

hozzá: Néhány kéziratban az szerepel, hogy „egymáshoz”.

az eljövendő világrendszerben: Vagy: „az eljövendő korban”. A görög ai·ónʹ szó alapjelentése ’kor’, és az éppen fennálló helyzetre és jellegzetességekre utal, amelyek egyedivé tesznek egy bizonyos időszakot vagy kort. Jézus itt arra a korra utal, amikor Isten királysága fog uralkodni, és örök életet fogunk kapni (Lk 18:29, 30; lásd a Szójegyzékben a „Világrendszer[ek]” címszót).

felfelé haladtak a Jeruzsálembe vezető úton: A város kb. 750 m-rel a tengerszint felett helyezkedik el, ezért a Szentírás gyakran írja azt, hogy Jehova imádói felmentek Jeruzsálembe (Lk 2:22; Jn 2:13; Cs 11:2). Jézus és a tanítványai a Jordán völgyéből indultak el (lásd a Mr 10:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet), amelynek a legmélyebb pontja kb. 400 m-rel a tengerszint alatt található. Tehát mintegy 1000 m-t kellett felfelé menniük, hogy Jeruzsálembe érjenek.

leköpik: Ha leköptek egy embert, vagy az arcába köptek, az a rendkívüli megvetés, gyűlölet vagy megbotránkozás jele volt, mellyel megalázták az áldozatot (4Mó 12:14; 5Mó 25:9). Jézus itt arról beszélt, hogy így fognak bánni vele, és ezzel beteljesedett egy Messiásról szóló prófécia: „Nem rejtettem el arcomat a megaláztatás és a köpdösés elől” (Ézs 50:6). Leköpték, amikor a szanhedrin előtt állt (Mr 14:65), és a római katonák is ezt tették vele, miután Pilátus kihallgatta (Mr 15:19).

Jakab és János, Zebedeus fiai odamentek hozzá: Máté beszámolója szerint Jakab és János anyja ment oda Jézushoz ezzel a kéréssel, de nyilvánvalóan a fiai kérték meg rá. Az is erre enged következtetni Máté evangéliumában, hogy amikor a 10 tanítvány hallott erről, „a két testvérre” lett „nagyon mérges”, nem az anyjukra (Mt 20:20–24; lásd a Mt 4:21; 20:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

fiai: Néhány kéziratban az szerepel, hogy „két fia”, de a régebbi kéziratok többségében a rövidebb forma áll.

egyikünk a jobb, másikunk a bal kezedhez: Ebben az esetben mindkét helyzet arra utal, hogy valakit tisztelnek és hatalma van, de mindig a jobb oldal jelenti a legnagyobb tiszteletet (Zs 110:1; Cs 7:55, 56; Ró 8:34; lásd a Mt 25:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

Ki tudjátok-e inni a poharat: Lásd a Mt 20:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?: Vagy: „alá tudtok-e merítkezni az alámerítkezéssel, amellyel én alámerítkezem”. Jézus itt a keresztséget a pohárral állítja párhuzamba. (Lásd a Mt 20:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Jézus szolgálata idején már elkezdődött az ezzel a keresztséggel való megkeresztelkedése. Ám akkor keresztelkedett meg – azaz merült alá – teljesen a halálba, amikor i. sz. 33. niszán hó 14-én oszlopra feszítették. Ez a keresztség a feltámadásával fejeződött be, ami olyan volt, mintha „feljött” volna a halálból (Ró 6:3, 4). Jézus halálba való megkeresztelkedése semmiképpen sem egyenlő a vízben való keresztségével, mivel a vízben való megkeresztelkedése a szolgálata elején már teljesen végbement, a halálba való keresztsége azonban akkor csak elkezdődött.

hatalmaskodnak rajtuk: Vagy: „uralkodnak rajtuk”. Ez a görög kifejezés csak négyszer fordul elő a Keresztény görög iratokban (Mt 20:25; Mr 10:42; 1Pt 5:3; és a Cs 19:16, ahol úgy van fordítva, hogy „föléjük kerekedett”). Jézus tanácsa a gyűlölt római igát és a Heródes-dinasztia elnyomó uralmát juttathatta a tanítványok eszébe (Mt 2:16; Jn 11:48). Péter kétségtelenül megértette a lényeget, mivel később arra ösztönözte a véneket, hogy mutassanak jó példát a keresztény testvéreiknek, ahelyett hogy hatalmaskodnának rajtuk (1Pt 5:3). A Lk 22:25-ben, ahol Jézus hasonló gondolatot fogalmaz meg, egy ezzel rokon ige áll, és ez szerepel a 2Ko 1:24-ben is, ahol Pál arról ír, hogy a keresztények nem uralkodhatnak a testvéreik hitén.

életét: Lásd a Mt 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Jerikóba: Lásd a Mt 20:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

egy vak koldus: Máté két vakot említ a beszámolójában (20:30). Márk és Lukács (18:35) viszont csak egyről ír, nyilvánvalóan Bartimeust emelve ki, akit egyedül Márk beszámolója nevez meg.

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

Dávid fia: Azzal, hogy a vak Bartimeus Dávid fiának nevezte Jézust, nyíltan elismerte, hogy ő a Messiás. (Lásd a Mt 1:1, 6; 15:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Rabbóni: Egy sémi szó, mely azt jelenti, hogy ’tanítóm’. Lehetséges, hogy a „Rabbóni” eredetileg a ’tanító’ jelentésű „rabbi” címnek egy tiszteletteljesebb vagy bensőségesebb változata volt (Jn 1:38). De mire János megírta az evangéliumát, az egyes szám első személyű birtokos személyjel (görögül „-i”, magyarul „-m”) valószínűleg elveszítette a jelentőségét a „Rabbóni” címben, hiszen János egyszerűen úgy fordítja, hogy „tanító” (Jn 20:16).