Korintuszba: Az ókori Görögország egyik legrégebbi és legjelentősebb városa, amely mintegy 5 km-re délnyugatra feküdt a mai Korinthosztól. Kiemelkedő szerepét és gazdagságát nagymértékben a kedvező elhelyezkedésének köszönhette: azon a földszoroson vagy földnyelven feküdt, mely összekötötte Görögország szárazföldi területét a délen fekvő Peloponnészosz félszigettel. A város nemcsak a Görögország északi és déli része közti áruforgalmat ellenőrizte, hanem a hajóforgalmat is a Földközi-tenger keleti és nyugati része között, ugyanis a földszoroson át a tengeri/szárazföldi útvonal biztonságosabb volt, mintha megkerülték volna Görögországot. Akhája – így nevezték a rómaiak Görögországot, nem számítva hozzá Makedóniát – Augusztusz császár uralkodása alatt római szenátori tartomány lett, és Korintuszt tették meg a fővárosává. (Lásd a Cs 18:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Sok zsidó telepedett le Korintuszban, és lett egy zsinagógájuk, melybe görögök is jártak (Cs 18:4). Hogy zsidók is éltek az ókori Korintuszban, azt az I. századi író, Philón is tanúsítja, illetve egy ókori görög felirat, melyet a Lekhaion kikötője felé nyíló kapu közelében találtak egy márvány áthidaló gerendán. A felirat így szól: „[Szü·na·]gó·géʹ He·br[aiʹón]”, és azt jelenti: ’a héberek zsinagógája’. Néhányak szerint ez a gerenda Pál idejéből származik, de a többség szerint későbbről való. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Akvila: Erről a hűséges keresztény férjről és odaadó feleségéről, Priszcilláról (másik nevén Priszka) azt írja a Biblia, hogy Pál munkatársai voltak (Ró 16:3). A Keresztény görög iratok összesen hatszor említi őket (Cs 18:18, 26; 1Ko 16:19; 2Ti 4:19), és mindegyik alkalommal együtt. A Priszcilla név kicsinyített alakja a Priszka. A név rövidebb alakjával Pál írásaiban találkozhatunk, a hosszabbal pedig Lukácséiban. A római neveknél megszokottak voltak az efféle változatok. Miután Klaudiusz császár valamikor i. sz. 49-ben vagy 50 elején elrendelte, hogy minden zsidó távozzon Rómából, Akvila és Priszcilla Korintuszban telepedett le. Amikor Pál i. sz. 50 őszén Korintuszba érkezett, együtt dolgoztak a közös szakmájukban mint sátorkészítők. Akvila meg Priszcilla kétségtelenül az új gyülekezet megalapításában is segített Pálnak. Akvila pontuszi születésű volt, mely terület Kis-Ázsia északi részén feküdt, a Fekete-tenger mentén. (Lásd a B13-as függ.-et.)

sátorkészítők: Itt a görög szké·no·poi·oszʹ szóval van leírva Pálnak, Akvilának és Priszcillának a mestersége. Különféle elképzelések születtek arról, hogy pontosan milyen mesteremberre utalhat ez a szó (sátorkészítőre, kárpitszövőre vagy kötélkészítőre). Ám számos tudós elismeri, hogy a „sátorkészítő” a szó legvalószínűbb jelentése. Pál apostol a ciliciai Tárzuszból származott. Cilicia híres volt a cilicium nevű, kecskeszőrből szőtt anyagról, amelyből a sátrakat készítették (Cs 21:39). Az i. sz. I. századi zsidók úgy gondolták, hogy tiszteletre méltó dolog, ha egy fiatal szakmát tanul, még akkor is, ha felsőbb oktatásban részesül. Pál tehát valószínűleg még fiatalkorában sajátította el a sátorkészítés szakmáját. Ez a munka nem volt könnyű, ugyanis a cilicium állítólag kemény és durva anyag volt, ennélfogva nehéz volt vágni és varrni.

előadást tartott: Vagy: „érvelt nekik”. A görög di·a·leʹgo·mai ige jelentését így határozzák meg: ’beszélget’; ’megvitat’. Utalhat arra, hogy valaki egy oktató jellegű előadást tart, de arra is, hogy eszmecserét folytat másokkal. Ez a görög ige szerepel a következő helyeken is: Cs 17:2, 17; 18:19; 19:8, 9; 20:7, 9.

a szó prédikálásának szentelte magát: Vagy: „teljesen lekötötte a szó prédikálása”. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy Pál ettől kezdve minden idejét a prédikálásra fordította.

megrázta ruháit: Pál ezzel a mozdulattal azt fejezte ki, hogy nem terheli többé felelősség a korintuszi zsidók miatt, akik nem fogadták el a Krisztusról szóló életmentő üzenetet. Pál megtette, ami a kötelessége volt, és már nem ő felelt az életükért. (Lásd a Ti lesztek a felelősök a halálotokért kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Erre a mozdulatra korábban is van példa a Szentírásban. Amikor Nehémiás a Jeruzsálembe visszatért zsidókkal beszélt, kirázta a ruhája hajtásait, jelezve, hogy Isten elveti azt, aki nem tartja meg az ígéretét (Ne 5:13). Pál a pizidiai Antiókiában is hasonlót tett, amikor lerázta a port a lábáról, bizonyítékul azok ellen, akik a városban ellene szegültek. (Lásd a Cs 13:51-hez és a Lk 9:5-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Ti lesztek a felelősök a halálotokért: Szó szerint: „Véretek a ti fejeteken legyen.” Pál ezzel a megjegyzéssel azt fejezte ki, hogy nem felelős azért, amit azok a zsidók tapasztalnak majd, akik nem fogadják el a Jézusról, vagyis a Messiásról szóló üzenetet. A Héber iratokban található hasonló kijelentések azt a gondolatot közvetítik, hogy aki az életmódja miatt halált érdemel, az saját maga lesz a felelős a haláláért (Jzs 2:19; 2Sá 1:16; 1Ki 2:37; Ez 33:2–4; lásd a Mt 27:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet). Pál még ezt fűzi hozzá: Én tiszta vagyok, vagyis „ártatlan vagyok”, „vétlen vagyok”, „nem terhel felelősség”. (Lásd a Cs 20:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

El is távozott onnan: Mármint a zsinagógából Tíciusz Jusztusz házába, ahol Pál folytatta a prédikálást. Az apostol továbbra is Akvilánál és Priszcillánál lakott, ameddig Korintuszban volt, de ettől kezdve kétségkívül Jusztusz háza lett a prédikálótevékenységének a központja (Cs 18:3).

Tíciusz Jusztusz: Ez a korintuszi férfi Isten imádója volt, ami arra utal, hogy prozelita lehetett. (Lásd a Cs 13:43; 16:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Akhája: A Keresztény görög iratokban Akhája a Görögország déli részén fekvő római tartományra utal, melynek fővárosa Korintusz volt. I. e. 27-ben Augusztusz császár átszervezte a két görög tartományt, Makedóniát és Akháját; az Akhája elnevezés akkor az egész Peloponnészosz félszigetet és Görögország szárazföldi területének egy részét takarta. Akhája tartomány a római szenátus közigazgatása alá tartozott, és egy prokonzul kormányozta a provincia fővárosából, Korintuszból (2Ko 1:1). A Keresztény görög iratok a tartomány más városait is megnevezi, Athént és Kenkreát (Cs 18:1, 18; Ró 16:1). Akháját gyakran együtt említették az északon vele szomszédos tartománnyal, Makedóniával (Cs 19:21; Ró 15:26; 1Te 1:7, 8; lásd a B13-as függ.-et).

prokonzulja: Egy római szenátus fennhatósága alá tartozó tartomány helytartója. Itt Gallióra úgy történik utalás, mint Akhája prokonzuljára. Helyénvaló, hogy Lukács a „prokonzul” kifejezést használja, mivel Akhája szenátori tartomány volt i. e. 27 és i. sz. 15 között, illetve i. sz. 44 után. (Lásd a Cs 13:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Egy Delphoinál talált felirat, mely Gallió prokonzulra utal, egyrészt alátámasztja, hogy Lukács beszámolója pontos, másrészt segít behatárolni, hogy mikor volt hivatalban Gallió.

Kenkreában: Korintusz egyik tengerparti kikötője. A Szaronikósz-öbölben egy keskeny földnyelv szélén feküdt Korintusztól kb. 11 km-re keletre. Korintusznak a Görögországtól keletre eső területek felé Kenkrea volt a kikötője, míg Itália és nyugat felé a földnyelv másik oldalán lévő Lekhaion. Napjainkban a terület romjai közt épületek és hullámtörő gátak maradványai találhatók a mai falu, Kehriász közelében. A Ró 16:1 szerint Kenkreában volt egy keresztény gyülekezet. (Lásd a B13-as függ.-et.)

ha Jehova úgy akarja: Ez a kifejezés kiemeli, hogy bármit teszünk vagy tervezünk, fontos figyelembe venni Isten akaratát. Pál apostol mindig ehhez az alapelvhez tartotta magát (1Ko 4:19; 16:7; Héb 6:3). Jakab tanítvány is erre ösztönözte az olvasóit: „ezt kellene mondanotok: »Ha Jehova úgy akarja, élni fogunk, és megtesszük ezt vagy azt«” (Jk 4:15). Ez persze ne csak egy üres frázis legyen. Ha valaki őszintén azt mondja, hogy „ha Jehova úgy akarja”, akkor törekedjen rá, hogy Jehova akaratával összhangban járjon el. Nem feltétlenül kell hangosan kimondani ezt a kifejezést, sokszor csak magában gondol rá az ember. (Lásd a Cs 21:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 18:21-et.)

felment: Bár a görög szöveg nem mondja ki konkrétan, hogy Jeruzsálemről van szó, de Pál kétségkívül odament. Jeruzsálem kb. 750 m-rel a tengerszint felett helyezkedik el, ezért a Szentírás gyakran fogalmaz úgy, hogy Jehova imádói „felmentek” Jeruzsálembe. Sőt, a görög a·na·baiʹnó („felmegy”) ige sokszor akkor fordul elő, amikor konkrétan meg van említve Jeruzsálem mint úticél (Mt 20:17; Mr 10:32; Lk 18:31; 19:28; Jn 2:13; 5:1; 11:55; Cs 11:2; 21:12; 24:11; 25:1, 9; Ga 2:1). Továbbá a ’lemegy’ jelentésű görög ige (ka·ta·baiʹnó) is szerepel ebben a versben, és ez az ige időnként arra utal, hogy valaki elmegy Jeruzsálemből (Mr 3:22; Lk 10:30, 31; Cs 24:1, 22; 25:7).

Apollós: Egy zsidó keresztény, aki minden bizonnyal Alexandria városában, az Egyiptom nevű római tartomány fővárosában nevelkedett. Alexandria a felsőoktatás központja volt, és híres volt az óriási könyvtáráról. Róma után ez volt a Római Birodalom legnagyobb városa, és nagy zsidó közösség élt ott. A zsidók és a görögök számára ez volt az egyik legfontosabb kulturális és oktatási központ. Itt készült a Héber iratok görög fordítása, a Septuaginta. Mindez megmagyarázza, miért jellemzi úgy Lukács Apollóst, hogy igen jártas [szó szerint: „hatalmas”] az Írásokban, vagyis az ihletett Héber iratokban.

kapott oktatást: A görög ka·té·kheʹó ige azt jelenti szó szerint, hogy ’visszhangoz’, és azt a gondolatot is magában foglalja, hogy szóban tanít. Amikor Isten Szavának az igazságai „visszhangozva” eljutnak, vagyis ismétlés által bevésődnek egy tanuló elméjébe és szívébe, alkalmas lesz arra, hogy másokat is tanítson. (Vesd össze a Ga 6:6-tal, ahol kétszer szerepel ez a görög szó.)

Jehova útjáról: A következő versben egy ezzel szinonim kifejezés szerepel: „Isten útja”. A keresztények élete az egyetlen igaz Isten, Jehova imádata köré, illetve a Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit köré összpontosul. A Cselekedetek könyve úgy utal erre az életformára, hogy „az Út” (Cs 19:9, 23; 22:4; 24:22; lásd a Cs 9:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet). Ezenkívül a „Jehova útjá”-nak fordított kifejezés négyszer szerepel az evangéliumi beszámolókban egy idézetben, mely az Ézs 40:3-ból származik. (Lásd a Mt 3:3-hoz; a Mr 1:3-hoz; a Lk 3:4-hez és a Jn 1:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Az Ézs 40:3 eredeti héber szövegében a tetragram áll. A „Jehova útja” kifejezés a Bí 2:22-ben és a Jr 5:4, 5-ben is szerepel. (Lásd a Cs 19:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 18:25-öt.)

izzott a szellemtől: Szó szerint: „forrt a szellemre nézve”. Az „izzik”-nek fordított görög szó azt jelenti szó szerint, hogy ’forr’, de itt átvitt értelemben szerepel, és azt a gondolatot közvetíti, hogy valaki túláradóan buzgó, lelkes. Ebben a kifejezésben a „szellem”-nek fordított görög szó (pneuʹma) feltehetően Isten szent szellemére utal, amely egy ösztönző erő lehet valakinek az életében, és arra indítja, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjen. (Lásd a Mr 1:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) De a „szellem” szó egy személy jelképes szívéből fakadó ösztönző erőre is vonatkozhat, mely arra indítja, hogy egy bizonyos módon tegyen vagy mondjon valamit. Ez a vers talán összefűzi ezt a két gondolatot, és azt jelenti, hogy valaki buzgó és lelkes aziránt, ami helyes, miközben Isten szelleme vezeti. Ám egyesek szerint ebben a szövegkörnyezetben ez a szóösszetétel egyszerűen egy idióma a nagyfokú buzgalom és lelkesedés kifejezésére. Ha ez így van, akkor ez magyarázatot adhat arra, hogy Apollós miért „izzott a szellemtől” annak ellenére, hogy nem tudta, mit jelent Jézus nevében megkeresztelkedni. Bármelyik eset állt is fenn, Apollós szellemét Isten szellemének kellett vezetnie, hogy a helyes dolgok iránt legyen buzgó, és készségesen elfogadja a pontosabb tanításokat. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)

a János által hirdetett keresztséget: Ez a keresztelkedés nyilvánvalóvá tette mások előtt, hogy valaki megbánta a bűneit, melyekkel áthágta a mózesi törvényt, pedig a zsidók beleegyeztek, hogy betartják (2Mó 24:7, 8). Azonban a János általi keresztség i. sz. 33 után már nem volt érvényes, mivel a törvényszövetség hatályát vesztette (Ró 10:4; Ga 3:13; Ef 2:13–15; Kol 2:13, 14). Attól kezdve Jehova csak azt a keresztelkedést fogadta el, melyet Jézus tanítványai hajtottak végre az utasításai szerint (Mt 28:19, 20). Az Apollóssal kapcsolatos események kb. i. sz. 52-ben történtek.

Isten ki nem érdemelt kedvességének: Szó szerint: „a ki nem érdemelt kedvességnek”. Bár a görög szövegben itt nem szerepel az „Isten” főnév, sok tudós egyetért abban, hogy róla van szó. A Cselekedetek könyvében a „ki nem érdemelt kedvesség” kifejezés legtöbbször Istenhez kötődik (Cs 11:23; 13:43; 14:26; 20:24, 32).