Máltának: A görög szövegben a Me·liʹté szó áll, melyről évszázadok óta úgy tartják, hogy a modern kori Málta szigete. A hajó, melyen Pál utazott, az erős szelek miatt Knidusztól, Kis-Ázsia délnyugati csücskétől dél felé sodródott, Kréta szigete alá (Cs 27:7, 12, 13, 21). A Cs 27:27-ben a beszámoló azt írja, hogy a hajó ide-oda hányódott „az Adriai-tengeren”, mely név alatt Pál napjaiban sokkal nagyobb területet értettek, mint ma. Hozzá tartozott a Jón-tenger, valamint a Szicíliától keletre és a Krétától nyugatra lévő vizek is, így Adriának nevezték a mai Málta környéki tengert is. (Lásd a Cs 27:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Figyelembe véve az Eurakvilónak nevezett viharos szelet (Cs 27:14), nagyon valószínű, hogy a hajó nyugat felé sodródott, és Szicíliától délre, Málta szigeténél szenvedett hajótörést. Az idők folyamán egyes tudósok több szigetről is azt állították, hogy a bibliai Me·liʹté. Az egyik feltételezés szerint ez egy Korfu melletti sziget volt, Görögország nyugati partjaitól nem messze. Egy másik elmélet a görög Me·liʹté szóból indul ki, így az ókori Illíria területéhez tartozó Melite szigetével azonosítja, azaz a mai Mljettel, amely egy horvátországi sziget az Adriai-tengeren. Ám a Biblia leírását figyelembe véve nem valószínű, hogy a hajó megfordult volna, és felment volna egészen Mljetig vagy Korfuig. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Az idegen nyelvű emberek: Vagy: „a helyi lakosok”. Néhány régebbi bibliafordítás úgy fordítja az itt szereplő görög barʹba·rosz szót, hogy „barbárok”. Ez a görög szó olyan embert jelöl, aki mintha csak ezt mondogatná: „bar bar”. Ez hebegő, dadogó, értelmetlen, illetve érthetetlen beszédnek hangzik, ezért a görögök a „barbár” szóval eredetileg azokra az idegenekre utaltak, akik idegen nyelven beszéltek. Abban az időben ez a szó nem jelölt műveletlen, faragatlan vagy illetlen viselkedést, és nem tükrözött semmiféle megvetést. A barʹba·rosz szóval egyszerűen csak megkülönböztették a nem görögöket a görögöktől. Voltak zsidó írók, köztük Josephus is, akik elismerték magukról, hogy ezzel a kifejezéssel utaltak rájuk (A zsidók története. XIV. könyv, 10. fej., 1.; Apión ellen. I. könyv, 11.). Sőt, a rómaiak barbároknak nevezték magukat mindaddig, amíg át nem vették a görög kultúrát. Vagyis a kifejezés itt Málta lakosaira utal, akik minden bizonnyal az anyanyelvükön, valószínűleg pun nyelven beszéltek, mely nem állt rokonságban a göröggel.

kedvesek: Vagy: „emberségesek”. A görög phi·lan·thró·piʹa szó azt jelenti szó szerint, hogy ’emberszeretet’. Ez a fajta szeretet magában foglalhatta, hogy valaki őszintén törődik másokkal, és vendégszeretően gondoskodik a szükségleteikről és a kényelmükről. Ahogy ebből az esetből is látható, ezt az Istennek tetsző tulajdonságot már azelőtt kimutathatják emberek, hogy ismernék Jehovát. Hasonló példa található a Cs 27:3-ban, ahol az ezzel rokon phi·lan·throʹposz szó szerepel annak kifejezésére, hogy hogyan bánt Pállal Júliusz, a katonatiszt. A Tit 3:4-ben a görög phi·lan·thró·piʹa szó Jehova érzéseit tükrözi, és úgy van visszaadva, hogy „emberek iránti szeretet”.

egy vipera: Ma már nincsenek Máltán viperák. De ahogy ez a beszámoló mutatja, az I. században a máltaiak ismerték ezt a kígyót. Talán az évszázadok alatt átalakult az élőhely, vagy az is lehet, hogy azért haltak ki a viperák, mert a szigeten megnövekedett a lakosság száma.

az igazságosság: Itt a görög diʹké szó szerepel, mely valószínűleg a bosszúállás istennőjére vagy az igazságosságra mint elvont fogalomra utal. A görög mitológiában az igazság istennőjét Dikének hívták. Úgy gondolták, hogy ő szemmel tartja az embereket, és jelenti Zeusznak, ha egy igazságtalanságra nem derült fény, hogy a bűnöst meg lehessen büntetni. A Máltán élők azt gondolhatták, hogy noha Pál túlélte a hajótörést, most utolérte valamiféle isteni igazságosság, és egy kígyó által kapja meg a megérdemelt büntetését.

Zeusz fiai: Görögül: Di·oʹszkur·oi. A görög és római mitológia szerint Zeusznak (Jupiternek) és a spártai Léda királynénak az ikrei, név szerint Kasztór és Polüdeukész (Castor és Pollux). Egyebek mellett a tengerészek védelmezőinek tekintették őket, akik képesek kimenteni a hajósokat a tengeri veszedelmekből. Ez a részlet a hajó orrfiguráiról egy újabb bizonyíték, hogy a beszámolót egy szemtanú írta.

Szirakúzában: Város elsőrangú kikötővel Szicília szigetének délkeleti partján, ma Siracusának hívják. A görög történetíró, Thuküdidész szerint a korintusziak alapították i. e. 734-ben. Olyan ismert ókori személyek születtek Szirakúzában, mint például Arkhimédész, a matematikus. I. e. 212-ben a rómaiak elfoglalták. (Lásd a B13-as függ.-et.)

Puteoliba: Ma Pozzuolinak nevezik. Ez a jelentős kikötő Rómától délkeletre feküdt, Nápolytól pedig kb. 10 km-re nyugatra-délnyugatra. Egy ókori hullámtörő gát, vagyis móló maradványai még mindig láthatóak ott. Josephus a régi nevén, Dikaiarchiának hívja Puteolit, és arról számol be, hogy zsidó lakosai is voltak (A zsidók története. XVII. könyv, 12. fej., 1.). Pál i. sz. 59 táján érkezett ide, mikor útban volt Rómába, hogy a császár elé álljon. A hajó Régiumból (mai nevén Reggio di Calabria), az Itália déli csücskén, Szicíliával átellenben található kikötővárosból érkezett Puteoliba. Régium mintegy 320 km-re dél-délkeletre volt Puteolitól. A Puteoliban élő keresztény testvérek kérlelték Pált és a vele lévőket, hogy töltsenek náluk egy hetet (Cs 28:14). Ez azt mutatja, hogy Pál némi szabadságot élvezett, noha rab volt. (Lásd a B13-as függ.-et.)

továbbmentünk Róma felé: Puteoliból Rómába kb. 1 hétig tartott eljutni, mivel ez egy 245 km-es út volt. Pál és a társai Puteoliból valószínűleg gyalog mentek tovább Capuáig, onnan pedig 212 km-t tettek meg a Via Appián Rómáig. A Via Appia egy római államférfiról, Appius Claudius Caecusról kapta a nevét, aki i. e. 312-ben kezdte meg az út építését. A Via Appia kötötte össze Rómát Brundisium (ma Brindisi) kikötőjével, amely „a kelet kapuja” volt. Ezt az utat nagy, vulkanikus kőtömbökkel rakták ki. Az út volt, ahol 3 m-nél is keskenyebb volt, de egyes szakaszokon a szélessége a 6 m-t is meghaladta. A cél az volt, hogy két szembejövő jármű elférjen egymás mellett anélkül, hogy az egyiknek le kellene húzódnia. Bizonyos pontokon a Földközi-tengerre is kilátás nyílt. Útja keresztezte a Pontini-mocsarakat, amely egy ingoványos terület volt. Egy római író arról panaszkodott, hogy a környék szúnyogokkal volt tele, és visszataszító bűz terjengett. Egy csatorna épült az út mentén, ezért amikor az utat elárasztotta a víz, az utazók csónakokkal keltek át a területen. Ezektől a mocsaraktól kicsit északabbra, Róma előtt mintegy 65 km-re volt Appiusz piactere, majd a város előtt úgy 50 km-re a Három Taverna nevű pihenőhely.

Appiusz piacteréig: Vagy: „Appiusz fórumáig”. Latinul Appii Forum. Piactér Rómától kb. 65 km-re délkeletre. Jól ismert megálló volt a híres római főútvonal, a Via Appia mentén, mely Rómától Brundisiumig (ma Brindisi) húzódott, átszelve Capuát. Az út és a piactér egyaránt a megalapítójáról, Appius Claudius Caecusról kapta a nevét, aki az i. e. IV. században élt. A Rómából utazók általában itt pihentek meg az első nap végén, ezért forgalmas kereskedelmi központtá vált. Az is hozzájárult a jelentőségéhez, hogy az út mentén volt egy csatorna, mely átszelte a Pontini-mocsarakat. Állítólag öszvér húzta uszályokon vitték át az utazókat ezen a csatornán éjszaka. Horatius római költő írt az utazás kellemetlenségeiről, panaszkodva a békákra és a szúnyogokra, Appiusz piacterét pedig úgy festette le, mint ami zsúfolásig telt „sokféle hajóssal s rossz kocsmárossal” (Quintus Horatius Flaccus összes versei. Budapest, 1961, Corvina, A szatírák első könyve, 5., 1–6.). A fent említett kényelmetlenségek ellenére a Rómából érkezett testvérek örömmel várakoztak itt Pálra és az útitársaira, hogy együtt tegyék meg biztonságban az útjuk utolsó szakaszát. Napjainkban a Foro Appio, vagyis az Appiusz fóruma nevű helyet egy tábla jelzi egy kis vidéki városban, Borgo Faitiban, a Via Appián. (Lásd a B13-as függ.-et.)

a Három Tavernáig: Vagy: „a Tres Tabernaéig”. Latinul Tres Tabernas. Más ókori írások is említést tesznek erről a helyről, mely a Via Appia mentén feküdt. Rómától úgy 50 km-re délkeletre helyezkedett el, kb. 15 km-re Appiusz piacterétől. Ma már csak néhány római kori maradvány jelzi a helyét. (Lásd a B13-as függ.-et.)

császárhoz: Lásd a Cs 26:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

ezt a szektát: Lásd a Cs 24:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

alaposan tanúskodott Isten királyságáról: János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez és a Cs 1:8-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16).

ezt az Istentől jövő megmentést: Vagy: „ezt, mármint az eszközt, amely által Isten megment”. A görög szó·téʹri·on szó nemcsak magára a megmentésre utalhat, hanem a megmentés vagy szabadítás eszközére is (Lk 2:30; 3:6; lábj.-ek). Tágabb értelemben magában foglalhatja azt az üzenetet, hogy Isten hogyan fogja megmenteni az emberiséget.

Néhány későbbi görög kézirat és ókori fordítás a következőket teszi hozzá: „És miután ezt mondta, a zsidók elmentek, maguk között sokat vitatkozva.” Ám a legkorábbi és legmegbízhatóbb kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, és nyilvánvalóan nem alkotják részét a Cselekedetek könyve eredeti szövegének. (Lásd az A3-as függ.-et.)

két teljes évig a saját bérelt házában maradt: Pál ez alatt a két év alatt írta meg az efézusiaknak (Ef 4:1; 6:20), a filippieknek (Flp 1:7, 12–14), a kolosszéiaknak (Kol 4:18), a Filemonnak (Flm 9) és minden bizonnyal a hébereknek szóló levelét is. Úgy tűnik, a házi őrizet i. sz. 61 táján ért véget, amikor Pál valószínűleg megjelent Néró császár vagy valamelyik képviselője előtt, és az ártatlannak találta. A szabadulása után Pál továbbra is tevékeny maradt. Feltehetőleg ebben az időszakban sikerült elutaznia Hispániába, ahogyan azt korábban tervezte (Ró 15:28). Római Kelemen kb. i. sz. 95-ben azt írta, hogy Pál eljutott egészen „a nyugat határához”, mármint a Római Birodalom nyugati határához. Abból a három levélből, melyet Pál a szabadulása után írt (a Timóteusznak írt 1. és 2. levele, valamint a Titusznak írt levele), megtudjuk, hogy ellátogatott Efézusba, Krétára, Makedóniába, Milétuszba, Nikopoliszba és Troászba (1Ti 1:3; 2Ti 4:13; Tit 1:5; 3:12). Egyesek szerint a görögországi Nikopoliszban tartóztatták le újra, és i. sz. 65 körül ismét őrizetben volt Rómában. De a jelek szerint Néró ez alkalommal nem ismert irgalmat. Egy évvel korábban Rómát ellepték a lángok, és a római történetíró, Tacitus szerint Néró a keresztényeket tette meg bűnbaknak, brutális üldözési hullámot indítva ellenük. Pál a Timóteusznak írt 2. levelében arra kérte őt és Márkot, hogy sürgősen menjenek el hozzá, mert arra számított, hogy hamarosan kivégzik. Lukács és Onéziforusz nagyon bátrak voltak, és még az életüket is kockára tették, hogy meglátogassák Pált, és vigaszt nyújtsanak neki (2Ti 1:16, 17; 4:6–9, 11). Pált valószínűleg i. sz. 65-ben végezték ki. Az életével és a halálával egyaránt kiemelkedő módon tanúskodott arról, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus” (Cs 1:1).

teljes bátorsággal: Vagy: „a legnagyobb beszédbeli nyíltsággal”; „félelem nélkül”. A görög par·ré·sziʹa szót úgy is vissza lehet adni, hogy „nyíltság” (Cs 4:13). Ez a főnév és az ezzel rokon par·ré·szi·aʹzo·mai ige, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „bátran (bátorsággal) beszél”, jó néhányszor szerepel a Cselekedetek könyvében. Lukács beszámolója az elejétől a végéig jól mutatja, hogy bátorság jellemezte az I. századi keresztények prédikálását (Cs 4:29, 31; 9:27, 28; 13:46; 14:3; 18:26; 19:8; 26:26).

akadálytalanul: Vagy: „szabadon”. Ezzel a pozitív gondolattal zárul a Cselekedetek könyve. Bár Pál házi őrizetben volt, nem hagyott fel azzal, hogy nyíltan prédikáljon és tanítson. Semmi sem akadályozhatta meg, hogy a királyságról szóló üzenet elterjedjen Rómában. Ez egy találó zárása a Cselekedetek könyvének. Leírja, hogyan adott erőt a szent szellem az I. századi keresztényeknek, hogy belefogjanak a történelem legnagyobb prédikálókampányába, és eljuttassák a királyságról szóló jó hírt „a föld legtávolabbi részéig” (Cs 1:8).

prédikált: A görög szó alapjelentése: ’nyilvános hírvivőként hirdet’. A hirdetés módján van a hangsúly: nem arról van szó, hogy valaki előadást tart egy csoportnak, hanem hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt jelent be valamit. Pál Isten királyságáról prédikált. A Cselekedetek könyvében hatszor fordul elő ez a kifejezés. Elsőként a Cs 1:3-ban, mely szerint Jézus erről a királyságról beszélt az alatt a 40 nap alatt, mely a feltámadása és az égbe menetele között telt el. Az apostolok ezt követően is legfőképpen Isten királyságáról prédikáltak (Cs 8:12; 14:22; 19:8; 28:23).