ők ketten: Szó szerint: „ők”, vagyis Péter és János.

a templomőrség parancsnoka: A Cs 5:24, 26 is beszél róla. Az i. sz. I. századra ezt a hivatali tisztséget egy pap töltötte be, akinél csak a főpap volt magasabb rangú. A templomőrség parancsnoka felügyelte a templomban szolgáló papokat. Ő volt a felelős azért is, hogy rend legyen a jeruzsálemi templomban és az ahhoz tartozó területen. Ebben a lévitákból álló, úgynevezett templomi rendőrség volt a segítségére. A templomőrség parancsnokának alárendelt parancsnokok felvigyázták a lévitákat, akik reggel kinyitották a templom kapuit, este pedig bezárták. A léviták őrizték a templom kincstárát, továbbá gondoskodtak arról, hogy rendezett legyen a tömeg, és hogy senki ne lépjen be olyan területre, ahol nem tartózkodhatott. A lévitákat 24 osztályba sorolták, és mindegyik ilyen osztály egy-egy hetet szolgált évente kétszer. Valószínűleg mindegyik osztálynak saját parancsnoka volt, aki számot adott a templomőrség parancsnokának. A templomőrség parancsnokai befolyásos emberek voltak. Azok között említik őket, akik összefogtak a magas rangú papokkal, hogy megöljék Jézust. Az embereikkel ők tartóztatták le Jézust azon az éjszakán, amikor elárulták (Lk 22:4 [lásd a magyarázó jegyzetet], 52).

véneik: Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Annással, a magas rangú pappal: Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. (Lásd a Lk 3:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jn 18:13, 19 úgy utal Annásra, hogy „a magas rangú pap”. Ugyanezt a görög szót (ar·khi·e·reuszʹ) használták arra, aki éppen betöltötte a főpapi tisztséget, illetve a papság egy befolyásos tagjára, így például a leváltott főpapra is. (Lásd a Szójegyzékben a „Magas rangú pap” címszót.)

Kajafással: Főpap volt, akit a rómaiak neveztek ki. Ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Ő hallgatta ki Jézust, és adta át Pilátusnak (Mt 26:3, 57; Jn 11:49; 18:13, 14, 24, 28). A Cselekedetek könyve egyedül itt említi meg név szerint. Más helyeken „a főpap” elnevezéssel utal rá (Cs 5:17, 21, 27; 7:1; 9:1).

názáreti: Lásd a Mr 10:47-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

oszlopra feszítettetek: Vagy: „oszlophoz rögzítettetek”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

a fő szegletkő: Lásd a Mt 21:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

nyíltságát: Vagy: „bátorságát”. A görög par·ré·sziʹa szót úgy is vissza lehet adni, hogy „beszédbeli nyíltság”; „bizalom” (Cs 28:31; 1Jn 5:14). Ez a főnév és az ezzel rokon par·ré·szi·aʹzo·mai ige, melyet gyakran úgy adnak vissza, hogy „bátran (bátorsággal) beszél”, jó néhányszor szerepel a Cselekedetek könyvében, és jól mutatja, mi jellemezte az I. századi keresztények prédikálását (Cs 4:29, 31; 9:27, 28; 13:46; 14:3; 18:26; 19:8; 26:26).

iskolázatlan: Vagy: „tanulatlan”. Bár az itt használt görög szó (a·gramʹma·tosz) jelentheti azt, hogy írástudatlan, ebben a szövegkörnyezetben valószínűleg azokra utal, akik nem jártak a rabbik iskoláiba. Az I. században a legtöbb zsidó feltehetőleg tudott írni és olvasni, részben azért, mert sok iskola a zsinagógákban működött. Péter és János viszont, Jézushoz hasonlóan, nem tanult a rabbik iskoláiban. (Vesd össze: Jn 7:15.) Jézus napjaiban a vallási elit tagjai úgy gondolták, hogy csak ezeken a helyeken részesülhet valaki megfelelő vallási oktatásban. A szadduceusok és a farizeusok kétségkívül alkalmatlannak tartották Pétert és Jánost arra, hogy a törvényt tanítsák és magyarázzák a népnek. Ráadásul mindkét tanítvány galileai volt, ahol a legtöbben földművesek, pásztorok és halászok voltak. A vallásvezetők meg a jeruzsálemi és a júdeai emberek nyilvánvalóan lenézték a Galileából származókat, ezért úgy tekintettek Péterre és Jánosra, mint akik „iskolázatlan és egyszerű emberek” (Jn 7:45–52; Cs 2:7). Isten viszont nem így látta őket (1Ko 1:26–29; 2Ko 3:5, 6; Jk 2:5). A halála előtt Jézus sok mindenre kiterjedően oktatta és képezte őket, valamint más tanítványait (Mt 10:1–42; Mr 6:7–13; Lk 8:1; 9:1–5; 10:1–42; 11:52). A feltámasztása után is tanította őket a szent szellem által (Jn 14:26; 16:13; 1Jn 2:27).

a szanhedrin terméből: Vagy: „a szanhedrinből”. (Lásd a Lk 22:66-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

csodának: Vagy: „jelnek”. A görög szé·meiʹon szó, mely gyakran úgy van fordítva, hogy „jel”, itt egy természetfeletti eseményre utal, mely Isten támogatását bizonyítja.

Legfőbb Úr: A görög de·szpoʹtész szó alapvetően azt jelenti, hogy ’úr’; ’tulajdonos’ (1Ti 6:1; Tit 2:9; 1Pt 2:18). Ahol Isten közvetlen megszólításaként szerepel, mint például itt vagy a Lk 2:29-ben és a Jel 6:10-ben, „legfőbb Úr”-nak van fordítva, és arra utal, hogy ő milyen kiváló uralkodó. Más fordításokban olyan kifejezések szerepelnek, mint az „Úr”, „Úr és Parancsoló”, „mindenek uralkodója (ura)”. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása a héber ʼAdhó·nájʹ (legfőbb Úr) kifejezést használja, de legalább egy ilyen fordításban a tetragram áll itt.

Jehova: Ez az idézet a Zs 2:2-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

felkentje: Vagy: „Krisztusa”; „Messiása”. Ebben a versben a görög Khri·sztoszʹ szó szerepel, melyből a „Krisztus” cím származik. Az itt idézett Zs 2:2-ben az ennek megfelelő héber kifejezés áll: má·síʹach (felkent). Ebből a szóból ered a „Messiás” cím. (Lásd a Lk 2:26-hoz; a Jn 1:41-hez és a Cs 4:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

akit felkentél: Vagy: „akit Krisztussá (Messiássá) tettél”. A Khri·sztoszʹ (Krisztus) cím az ebben a versben szereplő, görög khriʹó igéből ered. Szó szerint arra utal, hogy valakire olajat öntenek. A Keresztény görög iratokban csak szent és jelképes értelemben használatos, és azt jelenti, hogy Isten kiválaszt valakit egy különleges feladatra, melyet az irányítása alatt végez. Ez a görög ige szerepel a Lk 4:18; Cs 10:38; 2Ko 1:21; Héb 1:9-ben is. Egy másik görög szó (a·leiʹphó) arra utal, hogy a testet bekenik olajjal vagy kenőccsel, például mosakodás után, gyógyászati célból vagy azért, hogy előkészítsék a temetésre (Mt 6:17; Mr 6:13; 16:1; Lk 7:38, 46; Jk 5:14).

Jehova: Ezek a szavak egy olyan imának a részét képezik, melyet a „legfőbb Úr”-hoz intéztek (Cs 4:24b). A „legfőbb Úr” kifejezés a görög de·szpoʹtész szó megfelelője, és a Lk 2:29-ben feljegyzett imában ugyanezzel a kifejezéssel szólítja meg Istent az egyik szolgája. Ebben az imában a tanítványok úgy nevezik Jézust, hogy „a te szent szolgád” (Cs 4:27, 30). A Zs 2:1, 2-ből idéznek, ahol Isten neve áll. (Lásd a Cs 4:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Továbbá ennek a Jehovához intézett kérésnek a megfogalmazása – figyelj oda a fenyegetéseikre, mármint a szanhedrintől jövő fenyegetésekre – hasonlít a Héber iratokban feljegyzett imákéira. Példa erre a 2Ki 19:16, 19 és az Ézs 37:17, 20, melyekben Isten neve szerepel. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 4:29-et.)

csodák: Vagy: „előjelek”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

könyörögtek: Vagy: „buzgón (esedezve) imádkoztak”. A görög deʹo·mai ige arra utal, hogy valaki őszintén, erőteljes érzésekkel imádkozik. A vele rokon deʹé·szisz főnevet úgy lehet meghatározni, hogy „alázatos és őszinte kérlelés”. A Keresztény görög iratokban ezt a főnevet kizárólag Istenhez fordulva használják. Még Jézus is „erős kiáltásokkal és könnyekkel esedezett és könyörgött ahhoz, aki képes kimenteni őt a halálból” (Héb 5:7). A görög főnév – mely itt „esedezik”-nek lett fordítva – többes számban szerepel, ami arra enged következtetni, hogy Jézus többször is kérlelte Jehovát. Például a Gecsemáné-kertben többször is buzgón imádkozott (Mt 26:36–44; Lk 22:32).

Isten szavát: Ez a kifejezés jó párszor szerepel a Cselekedetek könyvében (Cs 6:2, 7; 8:14; 11:1; 13:5, 7, 46; 17:13; 18:11). Itt az „Isten szava” kifejezés a Jehova Istentől származó keresztény üzenetre utal, mely kiemeli Jézus Krisztus kulcsfontosságú szerepét Isten szándékának a megvalósításában.

ugyanúgy gondolkodott és érzett: Szó szerint: „egy szíve és lelke volt”. Ez a kifejezés arra utal, hogy a rengeteg hívő közt egység és összhang volt. A Flp 1:27-ben az „egy lélekként” kifejezést úgy is lehetne fordítani, hogy „egy akarattal” vagy „egy emberként”. A Héber iratokban az „egy szív” kifejezés megtalálható az 1Kr 12:38 lábj.-ében és a 2Kr 30:12 lábj.-ében, és azt jelenti, hogy valakiknek ugyanaz a céljuk, és összehangoltan ténykednek. Továbbá a „szív” és a „lélek” szavak gyakran együtt szerepelnek, és a teljes belső emberre vonatkoznak (5Mó 4:29; 6:5; 10:12; 11:13; 26:16; 30:2, 6, 10). Ugyanilyen értelemben áll itt ez a görög kifejezés, és úgy is vissza lehetne adni, hogy „teljesen egységesen gondolkodnak, és ugyanaz a céljuk”. Ez összhangban volt Jézus imájával, melyben azt kérte, hogy a követői az eltérő hátterük ellenére legyenek egységesek (Jn 17:21).

vigasztalás fia: Vagy: „bátorítás fia”. Ez a Barnabás név fordítása. Ezt a nevet egy József nevű tanítvány kapta. A zsidók között gyakori név volt a József, ezért feltehetően praktikus okokból adták neki a Barnabás nevet. (Vesd össze: Cs 1:23.) Ahogy azt az ehhez a vershez fűzött, fia szóhoz tartozó magyarázó jegyzet kifejti, ez a szó időnként egy kiemelkedő tulajdonságra vagy jellemvonásra utal, mely megkülönböztet egy személyt. A „vigasztalás fia” elnevezés nyilvánvalóan azt emeli ki, hogy József nagyon hatásosan tudott bátorítani és vigasztalni másokat. Lukács arról számol be, hogy Józsefet (Barnabást) elküldték a szíriai Antiókiába, ahol „bátorítani” kezdte a tanítványokat (Cs 11:22, 23). Az itt „bátorít”-nak fordított görög ige (pa·ra·ka·leʹó) rokonságban áll a Cs 4:36-ban található ’vigasztalás’ jelentésű görög szóval (pa·raʹklé·szisz). (Lásd a fia szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.)

fia: Héber, arámi és görög nyelven a „fia(i)” kifejezés utalhat egy kiemelkedő tulajdonságra vagy jellemvonásra, mely megkülönböztet egy személyt, vagy ráillik emberek egy csoportjára. Például az 5Mó 3:18-ban a „minden bátor férfi” vagy vitéz harcosok kifejezést szó szerint úgy lehetne visszaadni, hogy „az alkalmasság fiai”. A Jób 1:3-ban a „mindenkinél. . . Keleten” kifejezés szó szerint úgy hangzik, hogy „a Kelet fiainál”. Az 1Sá 25:17-ben található „semmirekellő ember” kifejezést pedig úgy lehetne fordítani szó szerint, hogy „beliál fia”, vagyis „a hasztalanság fia”. A Keresztény görög iratok ilyen kifejezéseket használ azokra, akik egy bizonyos módon viselkednek, vagy akikre egy adott tulajdonság jellemző: „fiai. . . a legfelségesebb Istennek”; „a világosság és a nappal fiai”; „az engedetlenség fiai” (Lk 6:35; 1Te 5:5; Ef 2:2).