a görögül beszélő zsidók: Szó szerint: „a hellenisták”. A görög Hel·le·ni·sztészʹ szó sem a görög, sem a hellenisztikus zsidó irodalomban nem található meg, de a szövegkörnyezet alátámasztja azt a fordítást, hogy „a görögül beszélő zsidók”, ahogy sok lexikon is. Ebben az időben minden keresztény tanítvány Jeruzsálemben – beleértve a görögül beszélőket is – vagy zsidók leszármazottja volt, vagy prozelita (Cs 10:28, 35, 44–48). „A görögül beszélő zsidók” szembe vannak állítva „a héberül beszélő zsidók”-kal (szó szerint: „héberek”; a görög E·braiʹosz szó többes száma). Tehát „a hellenisták” olyan zsidók voltak, akik görögül kommunikáltak egymással, és akik a Római Birodalom különböző részeiről érkeztek Jeruzsálembe, talán például Dekapoliszból. Másfelől a héberül beszélő zsidók legtöbbje valószínűleg júdeai vagy galileai volt. A zsidó keresztényeknek ez a két csoportja valamelyest eltérő kulturális hátterű volt. (Lásd a Cs 9:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a héberül beszélő zsidókra: Szó szerint: „a héberekre”. A görög E·braiʹosz szó (egyes szám) általánosságban véve egy izraelitára, egy héber személyre utal. Ebben a szövegkörnyezetben viszont a héberül beszélő keresztényekre vonatkozik, szemben a görögül beszélő zsidó keresztényekkel. (Lásd a görögül beszélő zsidók kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben és a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

naponta kiosztották az ételt: Vagy: „a naponkénti szolgálatnál”. A görög di·a·ko·niʹa szó, melyet gyakran „szolgálat”-nak fordítanak, itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről és testvérnőkről. (Lásd a Cs 6:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·neʹó ige úgy van fordítva, hogy „ételt oszt szét”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

helyes: Szó szerint: „kedves”. Nem lett volna kedves sem Isten, sem az apostolok szemében, ha elhanyagolták volna Isten szavának a tanítását (Cs 6:4).

ételt osszunk szét: Vagy: „szolgáljunk”. A görög di·a·ko·neʹó szó itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről, akik megérdemlik azt. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·niʹa főnév úgy van fordítva, hogy „kiosztja az ételt”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

jó hírnevű férfit: Vagy: „férfit, akiről jót mondanak”. Itt a mar·tü·reʹó görög ige („tanúskodik”) szenvedő alakban áll. Rátermett férfiakra volt szükség, mivel a feladat nemcsak abból állt, hogy ételt osztottak szét, hanem pénzt is kezeltek, beszerezték a szükséges dolgokat, és pontos feljegyzéseket készítettek. Ezeket a férfiakat áthatotta a szellem, és bölcsek voltak, vagyis bizonyítékát adták annak, hogy Isten szelleme és bölcsessége vezeti őket az életükben. Ez egy kényes helyzet volt. A gyülekezetben már adódtak nehézségek és különbözőségek, ezért olyan tapasztalt férfiakra volt szükség, akiknek jó ítélőképességük volt, illetve megfontoltság és együttérzés jellemezte őket. Az egyikük István volt, akinek a szanhedrin előtt mondott védőbeszéde igazolja az alkalmasságát (Cs 7:2–53).

Isten szava tanításának: Szó szerint: „a szó szolgálatának”. Ugyanez a görög szó (di·a·ko·niʹa, „szolgálat”) szerepel a Cs 6:1-ben és 6:4-ben is. Így hát nyilvánvaló, hogy kétféle szolgálatról van szó: az étel egyenlő szétosztásáról a szükségben levőknek, illetve gondoskodás az Isten Szavából származó szellemi táplálékról. Az apostolok felismerték, hogy nem lenne helyes, ha az idejüket az étel szétosztására használnák ahelyett, hogy a legfőbb szolgálatukra összpontosítanak, mégpedig arra, hogy ellátják a gyülekezetet szellemi táplálékkal az imával kísért tanulmányozás, kutatás, tanítás és pásztorkodás által. Tisztában voltak vele, hogy a keresztény szolgálat létfontosságú része, hogy odafigyeljenek a gyülekezetben lévő nélkülöző özvegyek fizikai szükségleteire. Később Jehova arra ihlette Jakabot, hogy írja le, hogy azoknak az imádatát fogadja el, akik „gondot [viselnek] az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban” (Jk 1:27). Az apostolok viszont azt is tudták, hogy az a legfontosabb, hogy építsék a tanítványok hitét, így az özvegyekét is.

Istvánt. . . Fülöpöt, Prokoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és Nikolauszt: Mind a hét név görög, ami nagy valószínűséggel arra utal, hogy a jeruzsálemi gyülekezetben levő rátermett férfiak közül az apostolok görögül beszélő zsidókat vagy prozelitákat választottak ki. Csak Nikolauszt nevezik úgy, hogy az antiókiai prozelita, ami arra enged következtetni, hogy ő lehetett az egyetlen nem zsidó a csoportban. A többiek görög neve még a vér szerinti zsidók körében is elterjedt volt. Ám az apostolok, akik akkoriban a vezetőtestületet alkották, minden bizonnyal azért választották ki ezeket a férfiakat, mert figyelembe vették a görögül beszélő zsidók érzéseit (Cs 6:1–6).

antiókiai: Ezt a várost itt említi meg először a Biblia. Kb. 500 km-re északra feküdt Jeruzsálemtől. I. e. 64-ben lett Szíria római tartományának a székhelye. Az i. sz. I. századra Antiókia lett a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Bár csodálták a szépsége miatt, illetve politikai, kereskedelmi és kulturális központ volt, a város a romlott erkölcséről is hírhedtté vált. A városban sok zsidó élt, akik a feljegyzések szerint a görögül beszélők közül sokakat prozelitává tettek. Nikolausz is ilyen prozelita volt, majd később keresztény lett. Barnabás és Pál apostol egy évet tanított Antiókiában, Pál pedig innen indult a misszionáriusi útjaira. „Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték [Krisztus követőit] keresztényeknek.” (Lásd a Cs 11:26-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Ez az Antiókia nem keverendő össze a Pizidiában fekvő Antiókiával, melyről a Cs 13:14 beszél. (Lásd a Cs 13:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a B13-as függ.-et.)

rájuk tették a kezüket: A Héber iratokban olvashatunk arról, hogy egy személyre vagy egy állatra rátette valaki a kezét, és ennek a mozdulatnak sokféle jelentése volt (1Mó 48:14; 3Mó 16:21; 24:14). Ha emberekről volt szó, akkor ezzel azt fejezték ki, hogy azt a személyt elismerték egy bizonyos szempontból, vagy kinevezték egy különleges feladatra (4Mó 8:10). Mózes például rátette a kezét Józsuéra, elismerve ezzel, hogy ő lesz az utódja. Ennek köszönhetően Józsué „megkapta Isten szellemét, és bölcs lett”, továbbá megfelelően tudta vezetni Izraelt (5Mó 34:9). A Cs 6:6-ban olvasható beszámoló szerint az apostolok azokra a férfiakra tették rá a kezüket, akikre fontos feladatot bíztak. Ezt csak azután tették, miután imádkoztak, ami azt mutatja, hogy Isten vezetését keresték. Később egy gyülekezeti vének testületének a tagjai rátették a kezüket Timóteuszra, ezzel jelezve, hogy egy különleges szolgálattal bízták meg (1Ti 4:14). Timóteusz is fel volt hatalmazva arra, hogy rátegye a kezét másokra, de ezt csak azután tette, hogy gondosan felmérte, alkalmasak-e a feladatra (1Ti 5:22).

csodákat: Vagy: „előjeleket”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Felszabadítottak zsinagógájából: A római uralom alatt azt a személyt nevezték „felszabadítottnak”, aki rabszolga volt, de szabadon bocsátották. Sokak szerint, akik ehhez a zsinagógához tartoztak, azok olyan zsidók voltak, akiket a rómaiak foglyul ejtettek, de később felszabadították őket. Egy másik feltevés szerint ezek felszabadított rabszolgák voltak, akik prozeliták lettek.

véneket: Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

názáreti: Lásd a Mr 10:47-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

mint egy angyal arca: Az „angyal”-nak fordított héber és görög szó is azt jelenti, hogy ’követ’. (Lásd a Jn 1:51-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Mivel az angyalok Isten üzenetét továbbítják, minden okuk megvan rá, hogy ezt félelem nélkül és nyugodtan tegyék, hiszen biztosak abban, hogy Isten támogatja őket. István arca is olyan volt, mint Isten egyik követéé. Nyoma sem volt a bűntudatnak. Ehelyett nyugodt volt, és az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy teljesen bízott abban, hogy Jehova, „a dicsőség Istene” mellette áll (Cs 7:2).