Isten neve, melyet négy héber mássalhangzó, a יהוה jelöl, közel 7000-szer fordul elő a Héber iratokban. Az Új világ fordítás ezt a tetragramként ismert négy betűt a Jehova formával adja vissza. A Bibliában egyetlen más név sem jelenik meg ilyen sokszor. Jóllehet az ihletett írók sok címmel és leíró kifejezéssel utalnak Istenre, például a Mindenható, a Legfelségesebb és az Úr szóval, a tetragram az egyetlen személynév, mellyel Istent jelölik.

Maga Jehova Isten indította arra a Biblia íróit, hogy használják a nevét. Például Jóel próféta a következő gondolatot jegyezte le: „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmenekül” (Jóel 2:32). Az egyik zsoltáríró pedig ihletés alatt ezt írta: „Tudják meg az emberek, hogy te, akinek a neve Jehova, egymagad vagy a legfelségesebb Isten az egész föld felett” (Zsoltárok 83:18). Isten neve egyedül a Zsoltárok könyvében mintegy 700-szor szerepel; ez a könyv olyan költemények gyűjteménye, melyeket Isten népe énekelt és szavalt. De akkor miért nincs benne Isten neve sok bibliafordításban? Miért a Jehova írásmód szerepel az Új világ fordításban? És mit jelent Isten neve, a Jehova név?

Miért nincs benne Isten neve sok bibliafordításban? Ennek számos oka van. Vannak, akik úgy érzik, hogy a mindenható Istennek nincs szüksége arra, hogy külön névvel azonosítsák. Másokat valószínűleg az a zsidó babona befolyásol, hogy nem szabad használni Isten nevét. A zsidók talán attól féltek, hogy ha kimondják, megszentségtelenítik. Megint mások úgy gondolják, hogy mivel senki sem tudja, hogyan kell pontosan kiejteni Isten nevét, jobb, ha csupán egy címmel, például az Úr vagy az Isten szóval helyettesítik. Ezek azonban csak üres kifogások, mégpedig az alábbi okok miatt:

•   Akik amellett kardoskodnak, hogy a mindenható Istennek nincs szüksége külön névre, figyelmen kívül hagyják, hogy Isten Szavának korai másolataiban, köztük azokban is, melyek a Krisztus előtti időkből maradtak fenn, benne van Isten személyneve. Mint már láttuk, Isten gondoskodott róla, hogy a neve mintegy 7000-szer szerepeljen a Szavában. Kétségtelenül azt szeretné, ha ismernénk és használnánk a nevét.

• Azok a fordítók, akik a zsidó hagyomány iránti tiszteletből hagyják ki a fordításukból Isten nevét, szemet hunynak egy sarkalatos tény fölött. Noha néhány zsidó írnok nem volt hajlandó kiejteni Isten nevét, a Bibliáról készített másolataiban azért meghagyta. A Holt-tenger közelében, Kumránnál talált ősi tekercsek sok helyen tartalmazzák Isten nevét. Némely bibliafordító úgy jelzi, hogy Isten neve szerepelt az eredeti szövegben, hogy a fordításában a név helyére az ÚR címet írja nagybetűkkel. De ha ezek a fordítók elismerik, hogy Isten neve több ezerszer előfordul a Bibliában, mégis honnan veszik a bátorságot, hogy Isten nevét más kifejezésekkel helyettesítsék vagy kihagyják? Ki adott felhatalmazást nekik arra, hogy ilyen változtatást tegyenek a szövegben? Ennek csak ők a megmondhatói.

• Akik azt állítják, hogy Isten nevét azért nem szabad használni, mert a pontos kiejtését nem ismerjük, minden további nélkül használják a Jézus nevet. Pedig Jézus első századi tanítványai meglehetősen másképp ejtették ki ezt a nevet, mint a napjainkban élő legtöbb keresztény. A zsidó keresztények minden bizonnyal úgy ejtették ki, hogy Jé·súʹa‛, a Krisztus elnevezést pedig úgy, hogy Má·síʹach, vagyis Messiás. A görögül beszélő keresztények I·é·szuszʹ Khri·sztoszʹ-nak szólították, a latinul beszélők pedig Jesus Christusnak. A Bibliában ihletés alatt a Jézus név görög formája került feljegyzésre, és ebből látszik, hogy az első századi keresztények értelemszerűen a névnek azt az alakját használták, amely elterjedt volt a nyelvükön. Ennek mintájára az Új világ fordítást készítő bizottság úgy érzi, hogy Isten nevére észszerű a Jehova formát használni, jóllehet óhéber nyelven talán másképp ejtették ki a nevet.

Miért a Jehova írásmód szerepel az Új világ fordításban? A tetragram (יהוה) négy betűjét a magyar nyelvben a JHVH mássalhangzókkal lehet átírni. A tetragramban nem voltak magánhangzók, mint ahogyan egyetlen más óhéber nyelven leírt szóban sem. Amikor a mindennapok nyelve az óhéber volt, az olvasóknak nem okozott nehézséget, hogy a megfelelő magánhangzókat beillesszék a szavakba.

 Mintegy ezer évvel a Héber iratok megírása után zsidó tudósok megalkottak egy pontozásos rendszert, mely megmutatta az olvasónak, milyen magánhangzókkal kell kiegészítenie a héber szöveg szavait. De erre az időre már sok zsidó tartotta magát ahhoz a babonás elképzeléshez, hogy helytelen kimondani Isten személynevét, és emiatt más kifejezésekkel helyettesítette. Úgy tűnik, hogy amikor a tetragramot másolták, a helyettesítő kifejezések magánhangzóit tüntették fel az Isten nevét jelölő négy mássalhangzónál. Ezért az így készült kéziratok nem segítenek megállapítani, hogyan mondták ki eredetileg Isten nevét héberül. Némelyek szerint Jahvénak ejtették, míg mások más formát részesítenek előnyben. Az egyik holt-tengeri tekercsen, mely Mózes harmadik könyvének egy részét tartalmazza görögül, Isten neve az Iao formában olvasható. Emellett az ókori görög írók még az Iae, az I·a·beʹ és az I·a·u·éʹ formákat is megemlítik. Ám ne legyünk dogmatikusak. Egyszerűen nem tudjuk, hogy Isten ókori szolgái hogyan ejtették ki ezt a nevet héberül (1Mózes 13:4; 2Mózes 3:15). Azt viszont tudjuk, hogy Isten újra meg újra használta a nevét, amikor a népével beszélt, és azt is tudjuk, hogy az izraeliták a nevén szólították őt, illetve hogy sokszor kimondták Isten nevét, amikor egymással beszélgettek (2Mózes 6:2; 1Királyok 8:23; Zsoltárok 99:9).

De akkor miért a Jehova írásmód szerepel az Új világ fordításban? Azért, mert már régóta ez az elterjedt forma.

Isten neve először 1530-ban jelent meg angol nyelvű Bibliában, mégpedig a William Tyndale által fordított Pentateuchusban (Mózes öt könyvében). Ő az Iehouah írásmódot választotta. Magyar nyelven az ehhez hasonló Iehoua alakban jelenik meg Isten neve a Székely István által fordított, 1548-ban kiadott Zsoltárkönyvben.  Az 1590-ben nyomtatott Vizsolyi Bibliában a latin formájú Iehova írásmód lelhető fel. A Vizsolyi Biblia az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás, melyet Károli Gáspár és jó néhány tudós készített el. Ezt a Bibliát az évszázadok során többször is átdolgozták, javították, és Isten nevét a Jehova formára írták át. Ugyanez az írásmód szerepel mintegy 7000 helyen az 1685-ben nyomtatott, Komáromi Csipkés György által fordított Bibliában is.

A tudósok körében máig vitatott, hogy a Jahve vagy a Jehova alak a megfelelő Isten nevére. Az elismert bibliatudós, Joseph Bryant Rotherham az 1911-ben megjelent Studies in the Psalms című művében azt mondta, hogy „Isten nevének azt a formáját [szerette volna választani], amely az átlagolvasók körében ismertebb (és teljes mértékben elfogadott)”. 1930-ban A. F. Kirkpatrick tudós pedig a következő megállapítást tette: „Igazából nem is az számít, hogyan ejtették ki pontosan Isten nevét, hanem inkább az, hogy elismerjük, hogy ez egy személynév, nem pedig csupán egy általános megjelölés, mint amilyen az »Úr« szó is.”

Mit jelent a Jehova név? A héber nyelvben a Jehova név a ’válik, lesz (valamivé)’ jelentésű igéből származik, és számos tudós úgy véli, hogy a név ennek a héber igének a műveltető alakja. Az Új világ fordítást készítő bizottság ezért azon az állásponton van, hogy Isten nevének a jelentése: ’előidézi, hogy legyen’. Mivel a tudósok véleménye megoszlik a név jelentését illetően, nem lehetünk dogmatikusak. Ám ez a meghatározás jól illik Jehovára, hiszen ő teremtett mindent, és beteljesíti a szándékát. Amellett, hogy megalkotta a világegyetemet és az intelligens személyeket, ő arról is gondoskodik, hogy az akarata és a szándéka megvalósuljon, bármi történjék is.

Épp ezért a Jehova név jelentését nem adja vissza teljesen az imént említett héber ige, mely a 2Mózes 3:14-ben is megjelenik: „Azzá válok, amivé válni akarok.” Ezek a szavak nem fejezik ki teljes egészében, hogy mit jelent Isten neve, csupán megvilágítják a személyiségének egyik oldalát. Feltárják róla, hogy ő minden helyzetben azzá válik, amivé szükséges válnia ahhoz, hogy megvalósítsa a szándékát. Ám a nevének jelentése ennél többet foglal magában. Arra is utal, hogy Jehova bármit elő tud idézni az alkotásaival és a szándéka megvalósulásával kapcsolatban.