1Krónikák 22:1–19

  • Dávid előkészületeket tesz a templom építésére (1–5.)

  • Dávid utasításokat ad Salamonnak (6–16.)

  • Dávid megparancsolja a fejedelmeknek, hogy segítsék Salamont (17–19.)

22  Akkor Dávid ezt mondta: „Ez Jehovának, az igaz Istennek háza, és égőáldozati oltár ez Izrael számára.”+  Dávid aztán megparancsolta, hogy gyűjtsék össze az Izrael földjén élő idegeneket+, majd kővágókká tette őket, hogy követ vágjanak és faragjanak az igaz Isten házának építéséhez.+  Dávid igen sok vasat is előkészített a kapuk ajtóira való szögeknek és a kapcsoknak, és olyan sok rezet, hogy lehetetlen volt meghatározni a súlyát.+  Továbbá megszámlálhatatlanul sok cédrusfát+ is előkészített, mert a szidóniak+ és a tírusziak+ rengeteg cédrusfát hoztak neki.  Dávid ugyanis ezt mondta: „A fiam, Salamon fiatal és tapasztalatlan,+ a Jehovának építendő háznak pedig fölöttébb fenségesnek kell lennie,+ hogy minden országban ismert legyen a szépsége és a dicsősége.+ Ezért előkészítem neki, ami kell.” Így hát Dávid rengeteg anyagot előkészített a halála előtt.  Aztán hívatta a fiát, Salamont, és arra utasította, hogy építsen házat Jehovának, Izrael Istenének.  Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Szívem vágya volt, hogy házat építsek Jehova Istenem nevének a tiszteletére,+  de Jehova így szólt hozzám: »Sok vért ontottál, és nagy háborúkat vívtál. Nem fogsz házat építeni a nevem tiszteletére,+ mert rengeteg vért ontottál a földre színem előtt.  Fiad fog születni,+ aki a béke* embere lesz. Én pedig nyugalmat adok majd neki az ellenségeitől mindenfelől,+ mivel Salamon*+ lesz a neve. Békét és nyugalmat adok Izraelnek az ő napjaiban.+ 10  Ő fog házat építeni a nevem tiszteletére.+ A fiammá lesz, én pedig atyjává leszek.+ Örökre megszilárdítom királyságának trónját Izrael felett.«+ 11  Most pedig, fiam, legyen veled Jehova! Légy sikeres, és építsd föl Jehova Istened házát, mint ahogy kijelentette rólad.+ 12  Csak adjon neked Jehova értelmet és tisztánlátást,+ hogy amikor hatalmat ad neked Izrael felett, megtartsd Jehovának, a te Istenednek törvényét.+ 13  Akkor leszel sikeres, ha gondosan megtartod azokat a rendelkezéseket+ és bírói döntéseket, amelyeket Mózes Jehova parancsára Izraelnek adott.+ Légy bátor és erős! Ne félj, és ne rettegj!+ 14  Fáradságot nem kímélve készítettem elő Jehova házához 100 000 talentum* aranyat és 1 000 000 talentum ezüstöt, és olyan sok rezet meg vasat,+ melyet meg sem lehet mérni. Fát és követ is előkészítettem,+ de azokhoz még hozzá fogsz tenni. 15  Bőven vannak munkásaid: kővágók, kőművesek+, famunkások és mindenféle mesterember.+ 16  Az aranynak, ezüstnek, réznek és vasnak se szeri, se száma.+ Most pedig fogj hozzá a munkához, és legyen veled Jehova!+ 17  Dávid aztán megparancsolta Izrael minden fejedelmének, hogy segítsék a fiát, Salamont: 18  „Hát nincs veletek Jehova, a ti Istenetek? Hát nem adott nyugalmat nektek mindenfelől? Hiszen nekem adta e föld lakóit, és meghódolt a föld Jehova és a népe előtt. 19  Most tehát határozzátok el teljes szívetekből és lelketekből*, hogy Jehovát, a ti Isteneteket szolgáljátok*.+ Kezdjétek el építeni Jehovának, az igaz Istennek szentélyét,+ hogy bevigyük Jehova szövetségének ládáját és az igaz Isten szent eszközeit+ a Jehova nevének tiszteletére épített házba.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: „nyugalom”.
A név a ’béke’ jelentésű héber szóból származik.
Egy talentum 34,2 kg. Lásd: B14-es függ.
Szó szerint: „keresitek”.