1Mózes 40:1–23

  • József megfejti a rabok álmát (1–19.)

    • A megfejtés Isten dolga (8.)

  • A fáraó születésnapi lakomája (20–23.)

40  Ezek után az egyiptomi király főpohárnoka+ és fősütőmestere vétkeztek az uruk, az egyiptomi király ellen.  A fáraó megharagudott erre a két tisztviselőjére, a főpohárnokára és a fősütőmesterére+.  Ezért börtönbe vetette őket az őrök parancsnokának a házába,+ oda, ahol József is raboskodott.+  Az őrök parancsnoka ekkor megbízta Józsefet, hogy legyen a szolgálatukra,+ és azok egy időre* a börtönben maradtak.  Az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a börtönben voltak, egyszer, ugyanazon az éjjelen, álmot láttak, és mindegyikük álmának megvolt a maga értelme.  Reggel, amikor József bement hozzájuk, látta, hogy lehangoltak.  Megkérdezte hát a fáraó tisztviselőit, akik vele együtt raboskodtak urának a házában: „Miért vagytok ma olyan rosszkedvűek?”  Erre ők így feleltek: „Mindketten álmot láttunk, de nincs itt senki, aki megfejtse.” József ezt mondta nekik: „Vajon a megfejtés nem Isten dolga?+ Kérlek titeket, mondjátok el nekem, mit álmodtatok.”  A főpohárnok elmondta hát az álmát Józsefnek, így szólva: „Álmomban egy szőlőtő volt előttem. 10  A szőlőtőn három vessző volt, és ahogy kihajtott, kivirágzott, és a fürtjein megértek a szemek. 11  És a kezemben volt a fáraó pohara, én pedig fogtam a szőlőszemeket, és a fáraó poharába facsartam. A poharat utána a fáraó kezébe adtam.” 12  József ekkor ezt mondta neki: „A megfejtés a következő: A három vessző három nap. 13  A fáraó három nap múlva kienged innen*, és visszahelyez a hivatalodba.+ És a fáraó kezébe fogod adni a poharat, ahogy korábban is tetted, amikor a pohárnoka voltál.+ 14  De ne feledkezz meg rólam, ha jól megy a sorod! Kérlek, légy hozzám kedves,* és beszélj rólam a fáraónak, hogy kijussak innen! 15  Engem elhurcoltak a héberek földjéről,+ és itt sem tettem semmit, hogy börtönbe* vessenek.+ 16  Amikor a fősütőmester látta, hogy a megfejtés szerint jó fog történni a főpohárnokkal, ezt mondta Józsefnek: „Nekem is volt egy álmom. Három kosár fehér kenyér volt a fejemen, 17  és a felső kosárban mindenféle pékáru volt a fáraónak, és madarak ették azokat a fejemen lévő kosárból.” 18  József ekkor ezt mondta: „A megfejtés a következő: A három kosár három nap. 19  Három nap múlva a fáraó lefejeztet*, oszlopra akasztat, és madarak fogják leenni rólad a húst.+ 20  A harmadik napon születésnapja+ volt a fáraónak, és lakomát rendezett minden szolgájának, és a szolgái szeme láttára kiengedte a börtönből a főpohárnokát és a fősütőmesterét*. 21  A főpohárnokát visszahelyezte a pohárnoki hivatalába, és továbbra is ő adta a fáraó kezébe a poharat. 22  A fősütőmestert azonban felakasztatta, pontosan úgy, ahogyan József a megfejtésben mondta.+ 23  A főpohárnok azonban megfeledkezett Józsefről.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: „napokra”.
Szó szerint: „fölemeli a fejedet”.
Vagy: „bánj velem odaadó szeretettel”. Lásd: Szójegyzék.
Szó szerint: „víztárolóba”; „verembe”.
Szó szerint: „felemeli a fejedet rólad”.
Szó szerint: „felemelte a főpohárnok és a fősütőmester fejét”.