1Mózes 9:1–29

  • Utasítások az emberiségnek (1–7.)

    • A vérről szóló törvény (4–6.)

  • Szivárványszövetség (8–17.)

  • Próféciák Noé leszármazottairól (18–29.)

9  Isten ezután megáldotta Noét és a fiait, és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, és népesítsétek be a földet!+  Féljen és rettegjen tőletek minden élőlény a földön, az ég minden repdeső teremtménye, mindaz, ami él és mozog a földön, és minden hal a tengerben. Hatalmat kaptok most felettük.+  Minden állat, amely él és mozog, legyen nektek eledelül.+ Ugyanúgy, ahogy a zöld növényt nektek adtam, ezeket is mind nektek adom.+  A húst azonban ne egyétek meg az életével*, azaz a vérével együtt.+  Ezenkívül számonkérem az életetek* vérét, minden élőlénytől számonkérem. Minden embertől számonkérem a testvérének az életét.+  Aki embervért ont, annak a vérét ember fogja kiontani,+ mivel Isten úgy teremtette meg az embert, hogy olyan legyen, mint ő.+  Ti pedig legyetek termékenyek, sokasodjatok, és népesítsétek be a földet!”+  Isten még ezt is mondta Noénak és a fiainak, akik vele voltak:  „Én pedig szövetséget kötök veletek és az utódaitokkal,+ 10  és minden élőlénnyel*, amely veletek van, a madarakkal, a háziállatokkal, s minden élőlénnyel, amely veletek van a földön, mindazokkal, amelyek kijöttek a bárkából, vagyis a föld minden élőlényével.+ 11  Igen, szövetséget kötök veletek: soha többé nem lesz vízözön, amely elpusztítja az összes élőlényt*, és soha többé nem fogja elpusztítani a földet vízözön.”+ 12  Isten még hozzátette: „Ez a jele a szövetségnek, amit veletek és minden élőlénnyel* kötök, mely veletek van; ez lesz a jele nemzedékeken át: 13  Szivárványomat helyezem a felhőbe, és ez lesz a jele a szövetségnek köztem és a föld között. 14  Amikor csak felhőt bocsátok a föld fölé, a szivárvány megjelenik a felhőben. 15  És emlékezni fogok a szövetségemre, melyet veletek és mindenféle élőlénnyel* kötöttem, és többé nem pusztítja el vízözön az összes élőlényt*.+ 16  Szivárvány lesz a felhőben, és amikor meglátom, emlékezni fogok az örök szövetségre, amely Isten között és mindenféle földi élőlény* között köttetett.” 17  Isten megismételte Noénak: „Ez a jele a szövetségnek, amelyet a földön lévő összes élőlénnyel* kötök.”+ 18  Noé fiai pedig, akik a bárkából kijöttek, a következők voltak: Sém, Hám és Jáfet.+ Hám lett később Kánaán apja.+ 19  Ők hárman voltak Noé fiai, és tőlük származik mindenki a földön.+ 20  Noé ekkor földműveléshez fogott, és szőlőt ültetett. 21  Amikor ivott a borból, lerészegedett, és meztelenre vetkőzött a sátrában. 22  Hám, Kánaán apja meglátta az apját meztelenül, és elmondta a kint lévő két testvérének. 23  Sém és Jáfet ekkor fogtak egy ruhát, a vállukra terítették, és bementek háttal. Így takarták be meztelen apjukat, elfordítva az arcukat, és nem látták apjukat meztelenül. 24  Amikor Noé felébredt az ittasságából, és megtudta, mit tett vele a legkisebb fia, 25  ezt mondta: „Átkozott legyen Kánaán!+ Szolgálja a testvéreit rabszolgák rabszolgájaként.+ 26  Majd ezt mondta: „Legyen magasztalva Jehova, Sém Istene,és legyen Kánaán Sém rabszolgája!+ 27  Adjon Isten sok földet Jáfetnek,lakjon Sémnek a sátraiban. Legyen neki is rabszolgája Kánaán!” 28  Noé még 350 évet élt a vízözön után.+ 29  Noé tehát összesen 950 évet élt, és meghalt.

Lábjegyzetek

Vagy: „a lelkével”.
Vagy: „a lelketek”.
Vagy: „élő lélekkel”.
Vagy: „testet”.
Vagy: „élő lélekkel”.
Vagy: „minden élő lélekkel, amelynek teste van”.
Szó szerint: „testet”.
Vagy: „minden test közül való minden földi élő lélek”.
Szó szerint: „testtel”.