2Királyok 10:1–36

  • Jéhu kiirtja Aháb házát (1–17.)

    • Jonadáb csatlakozik Jéhuhoz (15–17.)

  • Jéhu megöli Baál imádóit (18–27.)

  • Jéhu uralkodásának összegzése (28–36.)

10  Ahábnak+ pedig 70 fia volt Szamáriában. Jéhu ezért leveleket írt, és elküldte azokat Szamáriába Jezréel fejedelmeihez, a vénekhez+ és Aháb gyermekeinek gondviselőihez*. A levelekben ez állt:  „Nálatok vannak uratok fiai, valamint a harci szekerek, a lovak, egy megerősített város és a fegyverek. Most, amikor eljut hozzátok ez a levél,  válasszátok ki uratok legjobb és legrátermettebb* fiát, és ültessétek apja trónjára. Aztán harcoljatok uratok házáért!”  Ekkor úrrá lett rajtuk a félelem, és ezt mondták: „Ha két király sem tudott szembeszállni vele,+ akkor mi hogyan tudnánk?”  Így aztán a palota* felügyelője, a város kormányzója, a vének és a gondviselők ezt az üzenetet küldték Jéhunak: „Szolgáid vagyunk, és megtesszük mindazt, amit mondasz nekünk. Senkit sem teszünk meg királynak. Tedd azt, amit jónak látsz.”  Ő erre írt nekik egy második levelet, amely így szólt: „Ha az én oldalamon álltok, és készek vagytok engedelmeskedni nekem, hozzátok el uratok fiainak a fejeit, és holnap ilyenkor jöjjetek el hozzám Jezréelbe.” A király 70 fia pedig a város tekintélyes embereinél volt, akik nevelték őket.  Amint eljutott hozzájuk a levél, fogták a király fiait, és lemészárolták őket, 70 embert.+ A fejeiket ezután kosarakba tették, és elküldték Jéhunak Jezréelbe.  Akkor bement a követ, és jelentette neki: „Elhozták a király fiainak fejeit.” Jéhu így szólt: „Rakjátok őket két halomba a városkapu bejáratához reggelig.”  Amikor reggel kiment, odaállt az egész nép elé, és ezt mondta: „Ti ártatlanok* vagytok. Igaz, én összeesküvést szőttem uram ellen, és megöltem,+ de ezeket vajon ki mészárolta le? 10  Tudjátok hát meg, hogy semmi sem marad beteljesületlenül* Jehova szavából, amelyet Aháb háza ellen mondott Jehova.+ Jehova megtette azt, amit szolgája, Illés által mondott.”+ 11  Jéhu ezenkívül lesújtott mindazokra, akik megmaradtak Aháb házából Jezréelben, valamint minden tekintélyes emberére, az ismerőseire és a papjaira,+ mígnem senkit sem hagyott életben az övéi közül.+ 12  Akkor útnak indult, és elment Szamáriába. Útba esett a juhkötöző ház*. 13  Jéhu ott összetalálkozott Aháziának+, Júda királyának a testvéreivel, és megkérdezte tőlük: „Kik vagytok?” Ők így feleltek: „Aházia testvérei vagyunk, és azért megyünk le, hogy megkérdezzük, hogy jól vannak-e a király fiai és az anyakirályné* fiai.” 14  Erre ő nyomban így szólt: „Fogjátok el őket élve!” El is fogták őket élve, és lemészárolták őket a juhkötöző ház víztárolójánál, 42 embert. Egyet sem hagyott életben közülük.+ 15  Onnan továbbmenve találkozott Jonadábbal+, Rékáb+ fiával, aki éppen elébe jött. Jéhu üdvözölte* őt, és ezt kérdezte: „Olyan hűséges* a szíved irántam, mint amilyen az enyém a tiéd iránt?” „Igen” – felelte Jonadáb. „Ha igen, akkor nyújtsd a kezedet.” Odanyújtotta hát a kezét, Jéhu pedig felvette maga mellé a szekérre. 16  Akkor így szólt: „Tarts velem, és meglátod, hogy nem tűröm meg azokat, akik szembeszegülnek Jehovával*.”+ Felsegítették hát a harci szekerére, és úgy hajtottak tovább. 17  Jéhu végül megérkezett Szamáriába, és lesújtott mindazokra, akik még megmaradtak Aháb házából Szamáriában, míg ki nem irtotta őket,+ mint ahogy azt Jehova Illés által megmondta.+ 18  Jéhu továbbá egybegyűjtötte az egész népet, és így szólt hozzájuk: „Aháb kevéssé imádta Baált,+ Jéhu viszont sokkal jobban fogja. 19  Hívjátok hát ide hozzám Baál összes prófétáját+, összes imádóját és összes papját+! Ne engedjétek, hogy egy is hiányozzon, mert nagy áldozatot mutatok be Baálnak. Aki hiányzik, nem marad életben.” De Jéhu ravaszul cselekedett, hogy elpusztítsa Baál imádóit. 20  Így folytatta: „Hirdessetek ki* ünnepi összejövetelt Baál tiszteletére!” Ki is hirdették. 21  Jéhu ezután üzenetet küldött Izrael minden vidékére, és Baál összes imádója eljött. Egy sem volt, aki ne jött volna el. Bementek Baál házába*+, és az az egyik végétől a másikig megtelt. 22  Akkor így szólt a ruhatár felügyelőjének: „Hozz ki ruhákat Baál valamennyi imádójának!” Az pedig kihozta nekik a ruhákat. 23  Jéhu és Jonadáb+, Rékáb fia ezután bement Baál házába. Jéhu ezt mondta Baál imádóinak: „Alaposan nézzetek körül, és ügyeljetek arra, hogy Jehova imádói közül senki se legyen itt, csak Baál imádói.” 24  Végül bementek, hogy égőáldozatokat és egyéb áldozatokat mutassanak be. Jéhu pedig készenlétbe állította odakint 80 emberét, és ezt mondta: „Ha elszökik valaki azok közül, akiket a kezetekbe adok, az életetekkel fizettek érte*.” 25  Amint Jéhu végzett az égőáldozat bemutatásával, odaszólt az őröknek* és a segédtiszteknek: „Gyertek be, és öljétek meg őket! Egyet se hagyjatok elmenekülni!”+ Erre az őrök és a segédtisztek karddal öldösni kezdték őket, és kidobták őket. Egészen Baál házának belső szentélyéig* jutottak. 26  Akkor kihozták Baál házának szent oszlopait+, és mindegyiket elégették.+ 27  Lerombolták Baál szent oszlopát+, és lerombolták Baál házát+ is, mely illemhelyül szolgál mind a mai napig. 28  Így irtotta ki Jéhu Baált Izraelből. 29  Ám Jéhu nem hagyott fel azokkal a bűnökkel, amelyekkel Jeroboám, Nébát fia bűnbe vitte Izraelt, hanem meghagyta az aranyborjúkat, melyek Bételben és Dánban voltak.+ 30  Jehova azért így szólt Jéhuhoz: „Mivel jól cselekedtél, és azt tetted, amit helyesnek tartok, azáltal hogy végrehajtottad Aháb házán mindazt, ami a szívemben volt,+ a fiaid négy nemzedéken át fognak ülni Izrael trónján.”+ 31  Jéhu mégsem ügyelt rá, hogy teljes szívével Jehovának, Izrael Istenének a törvényét kövesse.+ Nem hagyott fel azokkal a bűnökkel, amelyekkel Jeroboám bűnbe vitte Izraelt.+ 32  Azokban a napokban Jehova engedte, hogy Izrael területe fokozatosan csökkenjen. Hazáel megtámadta Izrael egész területét+ 33  a Jordántól keletre, Gileád egész földjét – ahol Gád, Rúben és Manassé törzse+ lakott –, Aróertől, amely az Arnon völgyénél van, Gileádig és Básánig.+ 34  Jéhu egyéb dolgai, minden cselekedete és minden hatalmas tette, le vannak írva az izraeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében. 35  Jéhu végül meghalt, és eltemették Szamáriában. A fia, Joakház+ lett a király utána. 36  Jéhu 28 évig uralkodott Izrael felett Szamáriában.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „Aháb gondviselőihez”.
Vagy: „legbecsületesebb”.
Szó szerint: „ház”.
Vagy: „igazságosak”.
Szó szerint: „esik a földre”.
Ez nyilván egy olyan helyre utal, ahol a juhokat megkötözték a nyíráshoz.
Vagy: „az úrnő”.
Vagy: „megáldotta”.
Szó szerint: „egyenes”.
Vagy: „hogy milyen buzgón szolgálom Jehovát”.
Szó szerint: „szenteljetek”.
Vagy: „templomába”.
Vagy: „a lelketekkel fizettek annak lelkéért”.
Szó szerint: „a kengyelfutóknak”.
Szó szerint: „városáig”. Ez talán egy erődítményszerű építményre utal.