2Királyok 16:1–20

  • Aház, Júda királya (1–6.)

  • Aház megvesztegeti az asszírokat (7–9.)

  • Aház oltárt épít egy pogány oltár mintájára (10–18.)

  • Aház halála (19–20.)

16  Pékának, Remália fiának a 17. évében Aház+, Jótámnak, Júda királyának a fia lett a király.  Aház 20 évesen kezdett uralkodni, és 16 évig uralkodott Jeruzsálemben. Az ősapjával, Dáviddal ellentétben nem azt tette, amit Jehova, az ő Istene helyesnek tart.+  Ehelyett Izrael királyaihoz hasonlóan cselekedett,+ sőt a saját fiát is elégette* áldozatként+ azoknak a nemzeteknek az utálatos szokásai szerint,+ amelyeket Jehova korábban elűzött az izraeliták elől.  Továbbá áldozott a magaslatokon,+ a dombokon és minden dús lombú fa alatt, hogy az áldozatok füstje felszálljon.+  Akkoriban vonult fel Szíria királya, Recin és Izrael királya, Péka, Remália fia Jeruzsálem ellen.+ Ostromot indítottak Aház ellen, de nem tudták bevenni a várost.  Abban az időben Szíria királya, Recin visszacsatolta Elátot+ Edomhoz, majd kiűzte a zsidókat* Elátból. Az edomiták pedig bementek Elátba, és mind a mai napig ott vannak.  Aház ekkor követeket küldött Tiglát-Pilészerhez+, Asszíria királyához, és ezt üzente neki: „Szolgád és fiad vagyok. Gyere, és ments meg engem Szíria királyától és Izrael királyától, akik megtámadtak.”  Aház ezután fogta a Jehova házában és a király házának* kincstáraiban fellelhető ezüstöt meg aranyat, és ajándékot küldött Asszíria királyának, hogy megvesztegesse.+  Asszíria királya pedig eleget tett a kérésének. Felvonult, és elfoglalta Damaszkuszt. A lakóit száműzetésbe vitte Kirbe,+ Recint pedig megölte.+ 10  Aház király akkor elment, hogy találkozzon Tiglát-Pilészerrel, Asszíria királyával Damaszkuszban. Amikor meglátta a Damaszkuszban levő oltárt, elküldte Urija papnak az oltár tervét. Ebben volt egy rajz az oltárról, és részletezte annak felépítését.+ 11  Urija+ pap megépítette az oltárt,+ pontosan úgy, ahogy arra Aház király Damaszkuszból utasítást adott. Mire Aház király megjött Damaszkuszból, Urija pap befejezte az oltár építését. 12  Amikor a király visszatért Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odament, és áldozatokat ajánlott fel rajta.+ 13  Bemutatta égőáldozatait és gabonaáldozatait, hogy felszálljon a füstjük. Kiöntötte italáldozatait is, és ráhintette közösségi áldozatainak vérét az oltárra. 14  Akkor a Jehova előtt levő rézoltárt+ elvitte korábbi helyéről, a ház elől – az ő oltára és a Jehova háza közötti helyről –, és az ő oltárának északi oldalán helyezte el. 15  Aház király ezt parancsolta Urija+ papnak: „A nagy oltáron mutasd be a reggeli égőáldozatot,+ hogy felszálljon a füstje, ugyanígy az esti gabonaáldozatot+ meg a király égőáldozatát és gabonaáldozatát is, továbbá az egész nép égőáldozatait, gabonaáldozatait és italáldozatait. Erre hintsd az égőáldozatok és az egyéb áldozatok összes vérét. A rézoltár sorsán majd még gondolkodom.” 16  Urija pap pedig mindenben úgy járt el, ahogy Aház király megparancsolta.+ 17  Aház király ezenkívül darabokra vágta a szállítókocsik+ oldallapjait, és eltávolította róluk a medencéket+. A tengert levette az alatta levő rézbikákról,+ majd ráhelyezte egy kőtalapzatra.+ 18  A sabbaton használt fedett építményt, amelyet a házban építettek, és a külső királyi bejárót máshová helyezte Jehova házából. Mindezt Asszíria királya miatt tette. 19  Ami Aház egyéb dolgait illeti, a cselekedeteit, le vannak írva a júdabeli királyok idejéről szóló történelmi feljegyzések könyvében.+ 20  Végül Aház meghalt, és eltemették ősapái mellé Dávid városában. A fia, Ezékiás*+ lett a király utána.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „átvitte a tűzön”.
Vagy: „Júda embereit”.
Vagy: „palotájának”.
Jel.: ’Jehova megerősít’.