2Krónikák 2:1–18

  • Előkészületek a templom építésére (1–18.)

2  Salamon ekkor utasítást adott, hogy építsenek egy házat Jehova nevének a tiszteletére,+ és egy másik házat* neki mint királynak.+  Ki is rendelt Salamon 70 000 embert közmunkásnak* és 80 000 embert kőfejtőnek a hegyekbe,+ föléjük pedig 3600 munkafelügyelőt.+  Továbbá Salamon üzenetet küldött Hírámnak+, Tírusz királyának: „Tégy velem úgy, ahogy apámmal, Dáviddal tettél, amikor cédrusfát küldtél neki, hogy házat* építsen magának.+  Én pedig most házat építek Jehova, az én Istenem nevének a tiszteletére, hogy neki szenteljem azt, hogy illatos füstölőszert+ égessek a színe előtt, hogy ott legyenek mindenkor az egymásra rakott kenyerek*+, és hogy égőáldozatokat mutassak be reggel és este,+ sabbatonként+, újholdak idején+ és Jehova Istenünk ünnepi időszakaiban+. Hosszú időkre szóló kötelezettsége ez Izraelnek.  A ház, amelyet építek, nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden istennél.  Ugyan ki alkalmas arra, hogy házat építsen neki? Hiszen az ég és az egeknek egei sem elég nagyok ahhoz, hogy ott lakjon.+ Hát ki vagyok én, hogy házat építsek neki, ha csak azért nem, hogy ott áldozatokat mutassak be a színe előtt, hogy felszálljon azok füstje?  Most azért küldj hozzám egy mesterembert, aki jártas az arannyal, ezüsttel, rézzel+, vassal, bíborszínű gyapjúval, karmazsinszínű és kék fonállal való munkában, és aki véseteket tud készíteni. Azokkal a mesterembereimmel fog együtt dolgozni Júdában és Jeruzsálemben, akiket apám, Dávid már kiválasztott.+  Küldj nekem cédrus-, boróka-+ és almuggimfát*+ a Libanonról, mert jól tudom, hogy szolgáid értenek a Libanon fáinak kivágásához.+ Szolgáim együtt fognak dolgozni a szolgáiddal,+  hogy nagy mennyiségben készítsenek elő nekem fát, mert a ház, amelyet építek, lenyűgözően nagy lesz. 10  Én pedig adok szolgáidnak, a favágóknak az élelmezésére 20 000 kór* búzát, 20 000 kór árpát, 20 000 bát* bort és 20 000 bát olajat.+ 11  Erre Hírám, Tírusz királya ezt üzente írásban Salamonnak: „Mivel Jehova szereti az ő népét, a királyukká tett téged.” 12  Majd így folytatta: „Dicsőség Jehovának, Izrael Istenének, aki az eget és a földet alkotta, mert Dávid királynak bölcs fiút adott,+ aki értelmes és tisztán látó,+ aki házat épít Jehovának, és egy házat magának mint királynak. 13  Most azért küldök egy mesterembert, aki tisztán látó: Hírám-Abit+, 14  aki egy Dán leszármazottai közül való asszonynak a fia, de akinek apja tíruszi ember volt. Hírám-Abinak tapasztalata van az arannyal, ezüsttel, rézzel, vassal, kővel, fával, bíborszínű gyapjúval, kék fonállal, finom szövettel és karmazsinszínű fonállal való munkában.+ Mindenféle vésetet el tud készíteni, és mindenfélét meg tud tervezni, bármit kap is feladatul.+ Együtt fog dolgozni a te mesterembereiddel, és uramnak, Dávidnak, a te apádnak a mesterembereivel. 15  Most azért küldje el az én uram az ő szolgáinak, amit megígért: a búzát, az árpát, az olajat és a bort.+ 16  Mi pedig annyi fát vágunk a Libanonon,+ amennyire csak szükséged van, és tutajként leúsztatjuk neked a tengeren Joppéba,+ te pedig majd fölviszed azokat Jeruzsálembe.+ 17  Salamon ekkor az apjához, Dávidhoz hasonlóan népszámlálást tartott, és megszámolta mindazokat a férfiakat, akik idegenekként éltek Izrael földjén:+ 153 600-an voltak. 18  Közülük 70 000-et közmunkássá* és 80 000-et kőfejtővé+ tett a hegyekben, 3600-at pedig munkafelügyelővé a nép fölé.+

Lábjegyzetek

Vagy: „palotát”.
Vagy: „teherhordónak”.
Vagy: „palotát”.
Vagyis a jelenlét kenyere.
Ez egy értékes fa, melyből jó minőségű termékeket készítettek.
Egy kór 220 l. Lásd: B14-es függ.
Egy bát 22 l. Lásd: B14-es függ.
Vagy: „teherhordóvá”.