2Krónikák 30:1–27

  • Ezékiás megtartja a pászkát (1–27.)

30  Ezékiás üzenetet küldött egész Izraelnek+ és Júdának, sőt, Efraimnak és Manassénak+ még leveleket is írt, hogy jöjjenek el Jehova házába, Jeruzsálembe, és tartsák meg a pászkát Jehovának, Izrael Istenének.+  Mindamellett a király, a fejedelmei és az egész gyülekezet Jeruzsálemben úgy határozott, hogy a 2. hónapban tartják meg a pászkát,+  mivel nem tudták megtartani a megszokott időben,+ mert nem szentelte meg magát elég pap,+ és a nép sem gyűlt össze Jeruzsálembe.  Ezt a király is, és az egész gyülekezet is helyesnek tartotta.  El is határozták, hogy felhívást küldenek szét egész Izraelbe, Beér-Sebától Dánig+, hogy jöjjenek, és tartsák meg a pászkát Jehovának, Izrael Istenének Jeruzsálemben, addig ugyanis nem csoportként összegyűlve tették ezt, ahogy a megírtak szerint kellett volna.+  A futárok tehát a király parancsára elmentek a királytól és a fejedelmektől származó levéllel egész Izraelbe és Júdába, és ezt mondták: „Izrael népe, térjetek vissza Jehovához, Ábrahám, Izsák és Izrael Istenéhez, hogy ő is visszatérjen a maradékhoz, akik megmenekültek Asszíria királyainak kezéből.+  Ne legyetek olyanok, mint ősapáitok és testvéreitek, akik hűtlenek voltak Jehovához, ősapáik Istenéhez, ezért ő rettegést keltővé tette őket, amint látjátok is.+  Ne legyetek makacsok, miként ősapáitok.+ Vessétek alá magatokat Jehovának, és jöjjetek el a szentélyébe+, amelyet örökre megszentelt, és szolgáljátok Jehovát, a ti Isteneteket, hogy elforduljon rólatok lángoló haragja.+  Mert ha visszatértek Jehovához, akkor a fogvatartóik irgalmasak lesznek+ testvéreitekhez és fiaitokhoz, és megengedik, hogy visszatérjenek erre a földre,+ mert Jehova, a ti Istenetek könyörületes és irgalmas,+ és nem fordul el tőletek, ha visszatértek hozzá.+ 10  A futárok pedig városról városra mentek Efraim és Manassé+ egész földjén, egészen Zebulonig, de folyton csúfot űztek belőlük, és gúnyolták őket.+ 11  Ám Áserből, Manasséból és Zebulonból némelyek megalázták magukat, és elmentek Jeruzsálembe.+ 12  Az igaz Isten áldása Júdán is ott volt, hogy egységesen* teljesítsék, amit a király és a fejedelmek parancsoltak Jehova szavára. 13  Nagyszámú nép gyűlt össze Jeruzsálemben, hogy megtartsák a kovásztalan kenyerek ünnepét+ a 2. hónapban.+ Nagyon sokan voltak. 14  Hozzáláttak, és eltávolították az oltárokat, amelyek Jeruzsálemben voltak.+ Eltávolították az összes füstölőoltárt,+ és a Kidron völgyébe vetették azokat. 15  Ezután levágták a pászkaáldozatot a 2. hónap 14. napján. A papok és a léviták pedig szégyenkeztek, úgyhogy megszentelték magukat, és égőáldozatokat vittek Jehova házába. 16  Odaálltak a megszokott helyükre Mózesnek, az igaz Isten emberének a törvénye szerint, majd a papok az oltárra hintették a léviták kezéből átvett vért.+ 17  Az összegyűlt nép körében sokan voltak, akik nem szentelték meg magukat, ezért a léviták gondoskodtak a pászkaáldozatok levágásáról mindazok számára, akik nem voltak tiszták,+ hogy megszenteljék őket Jehovának. 18  Mert a nép jókora része, különösen azok, akik Efraimból, Manasséból,+ Issakárból és Zebulonból jöttek, nem tisztították meg magukat, mégis ették a pászkát, és ez ellenkezett azzal, ami le volt írva. De Ezékiás imádkozott értük, ezt mondva: „Jehova, aki jóságos,+ nézze el ezt 19  mindenkinek, aki felkészítette a szívét, hogy szolgálja az igaz Istent,+ Jehovát, ősapái Istenét, még ha nincs is megtisztulva a szentségre vonatkozó előírásoknak megfelelően.+ 20  Jehova pedig meghallgatta Ezékiást, és megbocsátott* a népnek. 21  Így hát a Jeruzsálemben levő izraeliták megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét+ 7 napon át, nagy örömmel.+ A léviták meg a papok naponta dicséretet zengtek Jehovának, hangosan játszva a hangszereiken Jehovának.+ 22  Ezékiás pedig buzdította* mindazokat a lévitákat, akik értelemmel szolgálták Jehovát. 7 napon át fogyasztották az ünnepi lakomát,+ közösségi áldozatokat áldozva,+ és hálát adva Jehovának, ősapáik Istenének. 23  Azután az egész gyülekezet elhatározta, hogy 7 nappal meghosszabbítják az ünnepet, és örömmel meg is hosszabbították 7 nappal.+ 24  Ezékiás, Júda királya 1000 bikát és 7000 juhot adott adományként a gyülekezetnek, a fejedelmek pedig 1000 bikát és 10 000 juhot adtak a gyülekezetnek adományként;+ és a papok nagy számban szentelték meg magukat.+ 25  Örült Júda egész gyülekezete, a papok, a léviták, az egész gyülekezet, amely Izraelből jött,+ meg a bevándorlók+, akik Izrael földjéről jöttek, és akik Júdában laktak. 26  Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának napjai óta nem történt ilyesmi a városban.+ 27  Végül a lévita papok fölálltak, és megáldották a népet,+ Isten pedig meghallgatta őket, és imájuk eljutott az ő szent lakhelyére, az égbe.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „egy szívet adjon nekik”.
Szó szerint: „meggyógyította”.
Szó szerint: „a szívükhöz szólt”.