2Mózes 13:1–22

  • Minden hím elsőszülött Jehováé (1–2.)

  • A kovásztalan kenyér ünnepe (3–10.)

  • Minden hím elsőszülöttet Istennek kell szentelni (11–16.)

  • Isten a Vörös-tenger felé vezeti Izraelt (17–20.)

  • A felhő- és tűzoszlop (21–22.)

13  És Jehova folytatta, ezt mondva Mózesnek:  „Szentelj* nekem minden hímnemű elsőszülöttet* az izraeliták között, embert és állatot egyaránt. Ők az enyémek.”+  Mózes pedig ezt mondta a népnek: „Emlékezzetek meg erről a napról, melyen kijöttetek Egyiptomból,+ ahol rabszolgák voltatok,* mert nagy hatalommal hozott ki titeket Jehova innen.+ Így hát semmi kovászosat ne egyetek.  Ezen a napon mentek ki, abib* hónapban.+  Ha majd Jehova bevisz titeket a kánaániták, hettiták, amoriták, hivviták és jebusziták földjére,+ a tejjel és mézzel folyó földre,+ amely felől megesküdött ősapáitoknak, hogy nektek adja azt,+ akkor ebben a hónapban tartsátok meg ezt az ünnepet.  Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret,+ a hetedik nap pedig Jehovának szentelt ünnep.  Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret,+ és semmi kovászosat ne lehessen találni nálatok.+ Ne lehessen találni nálatok kovászt az egész földeteken*.  És mondjátok el a fiaitoknak azon a napon: »Azért teszem ezt, hogy megemlékezzek mindarról, amit Jehova értem tett, amikor kijöttem Egyiptomból.«+  Legyen ez nektek olyan, mint egy jel a kezeteken, és mint egy emlékeztető a homlokotokon*,+ azért, hogy beszéljetek másoknak Jehova törvényéről, mert erős kézzel hozott ki titeket Jehova Egyiptomból. 10  Tartsátok meg ezt a rendeletet évről évre a kijelölt időben.+ 11  Amikor Jehova bevisz titeket a kánaániták földjére, amely felől megesküdött nektek és az ősapáitoknak, hogy nektek adja azt,+ 12  akkor szenteljetek Jehovának minden elsőszülött fiút* és minden állatotok elsőszülöttjét. Minden hím Jehováé.+ 13  Minden szamár elsőszülöttjét váltsátok ki egy juhval, ha pedig nem váltjátok ki, akkor törjétek el a nyakát. A fiaitok közül is váltsatok ki minden elsőszülöttet.+ 14  És ha a fiatok később megkérdezi tőletek: »Mit jelent ez?«, akkor mondjátok el neki: »Jehova erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, ahol rabszolgák voltunk*.+ 15  Amikor a fáraó megmakacsolta magát, és nem akart elengedni minket,+ Jehova megölt minden elsőszülöttet Egyiptom földjén. Megölte az ember elsőszülöttjét is, és az állat elsőszülöttjét is.+ Ezért áldozunk Jehovának minden hím elsőszülött állatot*, és váltunk ki minden elsőszülött fiút.« 16  És legyen ez nektek olyan, mint egy jel a kezeteken, és mint egy pánt a homlokotokon*,+ mert Jehova erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.” 17  Amikor a fáraó elengedte a népet, Isten nem azon az úton vezette őket, mely a filiszteusok földjére vitt, jóllehet az közel volt. Isten ugyanis ezt mondta: „A nép talán még meggondolja magát, ha háborúval néz szembe, és visszatér Egyiptomba.” 18  Isten ezért kerülő úton, a Vörös-tenger közelében fekvő puszta felé vitte a népet.+ Csatasorban jöttek fel az izraeliták Egyiptom földjéről. 19  És Mózes magával vitte József csontjait, mert József arra kérte Izrael fiait, hogy ünnepélyesen esküdjenek meg. Így szólt: „Isten biztosan rátok fogja fordítani a figyelmét, és akkor vigyétek majd el innen a csontjaimat!”+ 20  Majd elindultak Szukkótból, és letáboroztak Etámnál, a puszta szélén. 21  Jehova pedig előttük ment. Nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton,+ éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, így éjjel is, és nappal is mehettek.+ 22  A felhőoszlop mindig a nép előtt volt nappal, a tűzoszlop pedig éjjel.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: „minden elsőszülöttet, mely megnyitja a méhet”.
Vagy: „különíts el”.
Szó szerint: „a rabszolgák házából”.
Szó szerint: „határaitokban”.
Szó szerint: „a szemeitek között”.
Szó szerint: „mindenkit, aki megnyitja a méhet”.
Szó szerint: „a rabszolgák házából”.
Szó szerint: „mindent, ami megnyitja a méhet”.
Szó szerint: „a szemeitek között”.