2Mózes 19:1–25

  • A Sínai-hegynél (1–25.)

    • Izrael papok királysága lesz (5–6.)

    • A nép megszentelése, mielőtt Isten elé járul (14–15.)

19  Azután, hogy az izraeliták kijöttek Egyiptom földjéről, a harmadik hónapban, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába.  Elindultak Refidimből+, majd megérkeztek a Sínai-pusztába, és ott letáboroztak. A heggyel+ szemben táborozott Izrael.  Ezután Mózes felment az igaz Istenhez. Jehova így kiáltott neki a hegyről+: „Így szólj Jákob házához, és mondd ezt az izraelitáknak:  »A saját szemetekkel láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal azért,+ hogy sasszárnyakon hordozzalak benneteket, és elhozzalak titeket magamhoz.+  Most azért, ha pontosan azt teszitek, amit mondok, és megtartjátok a szövetségemet, akkor bizony az összes nép közül titeket választalak az én különleges népemmé*,+ ugyanis enyém az egész föld.+  Papok királysága és szent nemzet lesztek, mely az enyém.+« Mondd el ezeket az izraelitáknak.”  Mózes tehát elment, összehívta a nép véneit, és elmondott nekik mindent, amit Jehova parancsolt neki.+  Utána az egész nép egyhangúlag így válaszolt: „Mindazt, amit Jehova mondott, készek vagyunk megtenni.”+ Mózes rögtön elment, és elmondta Jehovának a nép válaszát.  Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek: „Eljövök hozzád sötét felhőben, és így a nép hallani fogja, amikor beszélek veled, és benned is mindig bíznak majd.” Mózes ekkor elmondta Jehovának, hogy mit válaszolt a nép. 10  Jehova ezt mondta Mózesnek: „Menj el a néphez, és mondd meg nekik, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a ruháikat. 11  Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon Jehova az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegyre. 12  Húzz határt a hegy körül, és mondd ezt a népnek: »Vigyázzatok, fel ne menjetek a hegyre, még a határára se lépjetek! Aki csak rálép a hegyre, annak meg kell halnia. 13  Ne nyúljanak hozzá az ilyenhez, akár állat, akár ember, hanem kövezzék meg vagy szúrják át*. Ne éljen.+« A kosszarv megfújásakor+ viszont fel lehet jönni a hegyre.” 14  Mózes ekkor lement a hegyről a néphez, és hozzáfogott a nép megszenteléséhez, azok pedig kimosták a ruháikat.+ 15  Mózes ezt mondta a népnek: „Legyetek készen harmadnapra. Ne létesítsetek nemi kapcsolatot.* 16  Harmadik nap reggel mennydörgött, villámlott, sűrű felhő+ szállt a hegyre, és igen hangos kürtzengés volt hallható, úgyhogy a táborban az egész nép remegni kezdett.+ 17  Mózes ekkor kivitte a népet a táborból az igaz Isten elé, és megálltak a hegy lábánál. 18  Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá Jehova tűzben.+ A hegy füstje pedig felszállt, mint az égetőkemence füstje, és az egész hegy hevesen rázkódott.+ 19  Miközben a kürtzengés egyre hangosabb lett, Mózes beszélt, és az igaz Isten* felelt neki. 20  Jehova tehát leszállt a Sínai-hegy tetejére. Felhívta Jehova Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felment.+ 21  Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek: „Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne próbáljanak előretörni, hogy lássák Jehovát, különben sokan meghalnak közülük. 22  És a papok, akik rendszeresen Jehova elé járulnak, szenteljék meg magukat, nehogy lesújtson rájuk* Jehova.+ 23  Mózes ekkor ezt mondta Jehovának: „A nép nem jöhet fel a Sínai-hegyre, mert így figyelmeztettél minket: »Húzz határt a hegy körül, és szenteld meg azt.«”+ 24  Jehova azonban ezt mondta neki: „Menj le, aztán gyere fel Áronnal együtt, de ne engedd, hogy a papok és a nép előretörjenek, és feljöjjenek Jehovához, nehogy lesújtson rájuk.”+ 25  Mózes tehát lement a néphez, és ezt elmondta nekik.

Lábjegyzetek

Vagy: „értékes tulajdonommá”.
Valószínűleg nyíllal lőtték le.
Szó szerint: „Ne közelítsetek asszonyhoz.”
Szó szerint: „az igaz Isten hangja”.
Szó szerint: „rájuk rontson”.