2Mózes 32:1–35

  • Az izraeliták az aranyborjút imádják (1–35.)

    • Mózes furcsa ének hangját hallja (17–18.)

    • Mózes összetöri a kőtáblákat (19.)

    • A léviták hűségesek Jehovához (26–29.)

32  A nép időközben látta, hogy Mózes már jó ideje nem jött le a hegyről.+ Ezért összegyűltek Áron köré, és ezt mondták neki: „Készíts nekünk istent, aki vezet minket,+ mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről.”  Áron erre ezt mondta nekik: „Szedjétek ki a feleségeitek, a fiaitok és a lányaitok füléből az arany fülbevalókat+, és hozzátok ide nekem.”  Erre az egész nép kiszedte a füléből az arany fülbevalókat, és odavitte azokat Áronhoz.  Ő elvette tőlük az aranyat, vésővel megformálta, és borjúszobrot* készített belőle.+ Azok pedig ezt mondták: „Ó, Izrael, ez a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptom földjéről!”+  Amikor Áron ezt meglátta, oltárt épített előtte, majd így kiáltott: „Holnap Jehova ünnepe lesz!”  Másnap tehát korán felkeltek, és égőáldozatokat ajánlottak fel, és közösségi áldozatokat mutattak be. A nép utána leült enni és inni. Majd felkeltek mulatozni.+  Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek: „Menj le, mert a néped, melyet kivezettél Egyiptom földjéről, súlyos bűnt követett el.+  Megmondtam nekik, hogy milyen úton járjanak, de hamar letértek róla.+ Borjúszobrot* készítettek maguknak, hajlonganak előtte, áldoznak neki, és ezt mondják: »Ó, Izrael, ez a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptom földjéről!«”  Jehova még ezt mondta Mózesnek: „Látom, hogy ez a nép makacs*.+ 10  Most azért hagyj engem, hadd irtsam ki őket dühömben, és hadd tegyelek téged nagy nemzetté helyettük!”+ 11  Mózes pedig így könyörgött* Jehovához, az ő Istenéhez:+ „Ó, Jehova, miért gerjednél haragra a néped ellen azután, hogy nagy hatalommal és erős kézzel kihoztad őket Egyiptom földjéről?+ 12  Miért mondják az egyiptomiak: »Gonosz szándékkal vitte ki őket. Meg akarta őket ölni a hegyekben, és ki akarta őket irtani a föld színéről.«+ Múljon el lángoló haragod. Gondold át újra* a döntésedet, és ne sújtsd a népedet ezzel a csapással. 13  Emlékezz Ábrahámra, Izsákra és Izraelre, a te szolgáidra, akiknek megesküdtél önmagadra, ezt mondva nekik: »Sok utódot* adok neked, annyian lesznek, mint az ég csillagai,+ és az utódaidnak* adom az egész földet, amelyet kijelöltem, hogy végleg birtokba vegyék azt.«+ 14  Jehova erre újra átgondolta* a döntését, és nem sújtotta csapással a népét, pedig korábban azt mondta.+ 15  Mózes utána megfordult, és lement a hegyről a szövetség két táblájával*+ a kezében.+ A táblák mindkét oldalára írva volt, az elejére és a hátuljára is. 16  A táblákat Isten készítette, és az írást Isten véste a táblákra.+ 17  Amikor Józsué meghallotta a nép lármázását, ezt mondta Mózesnek: „Csatazaj van a táborban.” 18  De Mózes így felelt: „Nem diadalének hangja ez,nem is vereség miatt siránkoznak. Másfajta ének hangját hallom én.” 19  Amint Mózes a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút+, és hogy táncolnak, haragra gerjedt. Azon nyomban földhöz vágta a táblákat a hegy lábánál, és azok összetörtek.+ 20  Ezután fogta a borjút, melyet készítettek, tűzbe dobta és porrá zúzta,+ utána pedig a vízbe szórta, majd megitatta az izraelitákkal.+ 21  Mózes azután ezt kérdezte Árontól: „Mit tett veled a nép, hogy ilyen nagy bűnbe vitted őket?” 22  Áron erre így felelt: „Ne legyél dühös, uram. Jól tudod te is, hogy a nép hajlik a rosszra.+ 23  Ezt mondták nekem: »Készíts nekünk istent, aki vezet minket, mert nem tudjuk, mi történt ezzel a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről.«+ 24  Erre én ezt mondtam nekik: »Akinek van aranya, az szedje le magáról, és adja nekem.« Én pedig a tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle.” 25  Mózes látta, hogy a nép féktelenné vált, mert Áron hagyta, hogy féktelenné váljon, és megszégyenültek az ellenségeik előtt. 26  Ekkor Mózes odaállt a tábor kapujába, és ezt mondta: „Ki van Jehova oldalán? Az jöjjön ide!”+ És az összes lévita Mózes köré gyűlt. 27  Ekkor ezt mondta nekik: „Így szól Jehova, Izrael Istene: »Kösse fel mindegyikőtök a kardját. Járjátok be a tábort keresztül-kasul, egyik kaputól a másikig, és öljétek meg a testvéreiteket, a szomszédaitokat és a barátaitokat.«”+ 28  A léviták megtették, amit Mózes mondott, úgyhogy azon a napon mintegy 3000 embert öltek meg. 29  Ezután Mózes ezt mondta: „Mivel mindegyikőtök a saját fia és testvére ellen fordult,+ különítsétek el* ma magatokat Jehovának. Isten ma megáld titeket.”+ 30  Mózes másnap ezt mondta a népnek: „Nagyon nagy bűnt követtetek el. Most pedig felmegyek Jehovához, talán tehetek valamit azért, hogy megbocsássa a bűneiteket.”+ 31  Mózes tehát visszament Jehovához, és ezt mondta: „Ez a nép nagy bűnt követett el. Istent készített magának aranyból.+ 32  Ha úgy gondolod, bocsásd meg a bűnüket.+ Ha viszont nem teszed, kérlek, töröld ki a nevemet a könyvedből.+ 33  Jehova azonban ezt mondta Mózesnek: „Annak a nevét fogom kitörölni a könyvemből, aki vétkezett ellenem. 34  Most pedig menj, és vezesd a népet arra a helyre, ahova mondtam neked. Előtted fog menni az angyalom,+ és azon a napon, amikor felelősségre vonom őket, megbüntetem őket a bűnükért.” 35  Majd Jehova csapással sújtotta a népet a borjú miatt, melyet Áron a kérésükre készített.

Lábjegyzetek

Vagy: „öntött borjúszobrot”.
Vagy: „öntött borjúszobrot”.
Szó szerint: „keménynyakú”.
Vagy: „igyekezett megenyhíteni Jehova arcát”.
Vagy: „sajnáld”.
Szó szerint: „magodnak”.
Szó szerint: „magot”.
Vagy: „sajnálta”.
Szó szerint: „a bizonyság két táblájával”.
Szó szerint: „töltsétek meg a kezeteket”.