2Mózes 4:1–31

  • Három jel, melyet Mózesnek végre kell hajtania (1–9.)

  • Mózes alkalmatlannak érzi magát (10–17.)

  • Mózes visszatér Egyiptomba (18–26.)

  • Mózes újra együtt van Áronnal (27–31.)

4  Mózes azonban így felelt: „De mit tegyek akkor, ha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak rám,+ mert azt mondják: »Nem jelent meg neked Jehova.«”  Jehova ekkor ezt kérdezte tőle: „Mi van a kezedben?” Mire ő így felelt: „Egy bot.”  Erre ő ezt mondta: „Dobd a földre!” Ő a földre dobta, és az kígyóvá vált,+ Mózes pedig elfutott előle.  Jehova ekkor így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki a kezedet, és fogd meg a farkánál fogva!” Kinyújtotta hát a kezét, és megfogta, az pedig bottá vált a kezében.  Majd Isten hozzátette: „Így el fogják hinni, hogy megjelent neked Jehova, az ősapáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.+  Ekkor Jehova újra szólt hozzá: „Kérlek, dugd be a kezed a ruhád felső hajtásába!” Ő pedig bedugta a kezét a ruhájába, és amikor kihúzta, olyan fehér volt a leprától, mint a hó.+  Ezután ezt mondta: „Dugd be újra a kezedet a ruhád felső hajtásába!” Ő pedig újra bedugta a kezét a ruhájába, és amikor kihúzta onnan, a keze ismét olyan lett, mint a teste többi része.  Isten ezt mondta: „Ha nem hisznek neked, és nem figyelnek az első jelre, akkor biztosan hisznek majd a második jelnek.+  De ha még ennek a két jelnek sem hisznek, és nem akarnak hallgatni rád, akkor vegyél egy kis vizet a Nílusból, és öntsd a száraz földre. És a víz, melyet a Nílusból veszel, vérré fog válni a száraz földön.”+ 10  Mózes ekkor ezt mondta Jehovának: „Bocsáss meg, Jehova, de én soha nem voltam a szavak embere, sem a múltban, sem azóta, hogy szóltál a szolgádhoz. Mert nehezen beszélek*, és lassan forog a nyelvem.”+ 11  Jehova erre ezt kérdezte tőle: „Ki adott szájat az embernek? Ki teszi őt némává vagy siketté, tisztán látóvá vagy vakká? Hát nem én, Jehova? 12  Most tehát menj, és én veled leszek, amikor beszélsz,* és megtanítalak arra, hogy mit mondj.”+ 13  Ő azonban így szólt: „Bocsáss meg, Jehova, de kérlek, küldj valaki mást, akit szeretnél!” 14  Jehova ekkor megharagudott Mózesre, és ezt mondta: „Ott van a testvéred, a lévita Áron+. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Már úton van, hogy találkozzon veled. Amikor meglát, szívből fog örülni.+ 15  Beszélj vele, és mondd el neki, amit mondtam*.+ Én pedig veletek leszek, amikor beszéltek,+ és elmagyarázom nektek, hogy mit tegyetek. 16  Majd ő beszél helyetted a néppel, és ő lesz a te szószólód, te pedig tudatod vele, amit Isten mond*.+ 17  Vedd a kezedbe ezt a botot, és hajtsd végre vele a jeleket!+ 18  Mózes visszament Jetróhoz, az apósához,+ és így szólt hozzá: „Szeretnék elmenni és visszatérni Egyiptomba a testvéreimhez, hogy lássam, vajon élnek-e még.” Jetró erre ezt mondta Mózesnek: „Menj békével!” 19  Jehova ezután ezt mondta Mózesnek Midiánban: „Menj, térj vissza Egyiptomba, mert már mindenki meghalt, aki meg akart ölni*.”+ 20  Mózes ekkor szamárra ültette a feleségét és a fiait, és visszaindult Egyiptom földjére. Ezenkívül az igaz Isten botját is a kezébe vette. 21  Ekkor Jehova így szólt Mózeshez: „Amikor visszatérsz Egyiptomba, mindenképpen hajts végre a fáraó előtt minden csodát, amelyre hatalmat kaptál tőlem.+ De én hagyom majd, hogy konokká váljon a fáraó szíve,+ és nem fogja elengedni a népet.+ 22  Ezt mondd a fáraónak: »Így szól Jehova: ’Izrael az én fiam, az elsőszülöttem.+ 23  Ezért azt mondom neked, hogy engedd el a fiamat, hogy szolgáljon engem! Ha viszont nem engeded el, akkor megölöm a fiadat, a te elsőszülöttedet.+’«” 24  Az úton pedig, a szálláshelyen, Jehova+ találkozott vele, és meg akarta ölni.+ 25  Cippóra+ végül vett egy kovakövet*, körülmetélte a fiát, és megérintette az előbőrével annak lábát, és ezt mondta: „Ez azért van, mert vérvőlegényem vagy nekem.” 26  Isten pedig hagyta elmenni. Ekkor mondta azt Cippóra, hogy „vérvőlegény”, mégpedig a körülmetélkedés miatt. 27  Majd Jehova ezt mondta Áronnak: „Menj ki a pusztába, hogy találkozz Mózessel!”+ Ki is ment, találkozott vele az igaz Isten hegyénél+, és csókkal üdvözölte őt. 28  Mózes pedig elmondta Áronnak mindazt, amit Jehova mondott neki,+ aki küldte őt, és beszámolt neki mindarról a jelről, amelynek a megtételére parancsot kapott.+ 29  Mózes és Áron azután elmentek, és összehívták az összes izraelita vént.+ 30  Áron elmondott nekik mindent, amit Jehova mondott Mózesnek, és ő a nép szeme láttára végrehajtotta a jeleket+. 31  Erre a nép már hitt Mózesnek.+ Amikor pedig meghallották, hogy Jehova az izraelitákra fordította a figyelmét,+ és látta a nyomorúságukat,+ meghajoltak és leborultak.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „nehéz ajkú vagyok”.
Szó szerint: „én a száddal leszek”.
Szó szerint: „add a szájába a szavakat”.
Vagy: „te pedig Isten képviselője leszel a szemében”.
Vagy: „aki a lelkedre tört”.
Vagy: „kovakő kést”.