2Korintusz 4:1–18

  • A jó hír fénye (1–6.)

    • Meg van vakítva a nem hívők elméje (4.)

  • A kincsünk cserépedényekben van (7–18.)

4  Így hát nem adjuk fel, hiszen azért szolgálhatunk, mert Isten irgalmas volt velünk.  Inkább hátat fordítunk a szégyellni való, alattomos dolgoknak, nem csapunk be másokat, és Isten szavát sem hamisítjuk meg.+ Mivel ismertté tesszük az igazságot, Isten előtt ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének.+  Ha leplezett a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elpusztulnak,  akik között ennek a világrendszernek* az istene+ megvakította a nem hívők elméjét,+ hogy ne lássák annak a dicsőséges jó hírnek a fényét,+ amely Krisztusról szól, aki teljesen olyan, mint Isten.+  Mert nem magunkról prédikálunk, hanem Jézus Krisztusról, aki az Urunk, magunkról pedig azt hirdetjük, hogy a szolgáitok vagyunk Jézusért.  Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon elő a világosság a sötétségből”,+ hogy megvilágosítsa a szívünket+ Isten dicsőséges ismeretének a fénye, amely visszatükröződik Krisztus arcán.  Ez a kincsünk+ azonban cserépedényekben*+ van, hogy egyértelmű legyen, hogy a szokásosnál nagyobb erő Istentől származik, és nem tőlünk.+  Minden téren szorult helyzetben vagyunk, de nem annyira, hogy ne tudnánk mozdulni. Tanácstalanok vagyunk, de van kiút*.+  Üldöznek minket, de nem vagyunk cserben hagyva.+ Leterítenek bennünket, de nem pusztítanak el.+ 10  Mindig halálos veszélyt kell elviselnünk a testünkben, ahogy Jézusnak,+ hogy olyan legyen az életünk a testünkben, mint az övé*. 11  Mert mi, akik élünk, mindig halálos veszéllyel nézünk szembe+ Jézusért, hogy halandó testünkben olyan életet éljünk, mint ő*. 12  Bár halállal nézünk szembe, ez ahhoz járul hozzá, hogy ti élhettek. 13  Meg van írva: „Volt hitem, ezért beszéltem.”+ Mivel ugyanilyen a hitünk*, mi is beszélünk, 14  tudva azt, hogy aki feltámasztotta Jézust, az Jézussal együtt minket is fel fog támasztani, és veletek együtt elé fog vinni.+ 15  Mert mindez értetek van, hogy a már most is nagy ki nem érdemelt kedvesség még nagyobb legyen, mivel sokan adnak hálát Istennek, hozzájárulva a dicsőségéhez.+ 16  Így tehát nem adjuk fel. Még ha a külsőnk sorvad is, a belsőnk napról napra megújul. 17  Mert noha a nyomorúság* pillanatnyi és könnyű, olyan dicsőséget szerez nekünk, amely egyre jobban felülmúl mindent*, és örök.+ 18  Eközben nem a láthatókon tartjuk a szemünket, hanem a láthatatlanokon.+ Mert a láthatók ideiglenesek, a láthatatlanok ellenben örökké tartanak.

Lábjegyzetek

Vagy: „kornak”. Lásd: Szójegyzék.
Vagy: „agyagkorsókban”.
Esetleg: „nem vagyunk kétségek közt hagyva”.
Szó szerint: „hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen a testünkben”.
Szó szerint: „halandó testünkben Jézus élete is nyilvánvaló legyen”.
Szó szerint: „hitünk szelleme”.
Vagy: „próba”.
Szó szerint: „súlyosabb lesz”.