5Mózes 11:1–32

  • Az izraeliták látták Jehova nagyságát (1–7.)

  • Az ígéret földje (8–12.)

  • Az engedelmesség jutalommal jár (13–17.)

  • Isten szava legyen bevésve a szívekbe (18–25.)

  • Áldás és átok (26–32.)

11  Szeressétek Jehovát, a ti Isteneteket,+ mindig tegyetek eleget az iránta való kötelezettségeiteknek, a rendeleteinek, a bírói döntéseinek és a parancsainak.  Tudjátok, hogy ma hozzátok beszélek, nem a fiaitokhoz, akik nem tapasztalták és nem látták, hogyan fegyelmez Jehova, a ti Istenetek,+ nem látták az ő nagyságát+, erős kezét+ és kinyújtott karját.  Azt sem látták, hogy milyen jeleket vitt véghez, és mi mindent tett Egyiptomban a fáraóval, Egyiptom királyával és az egész országával.+  Azt sem, amit Egyiptom seregeivel, a fáraó lovaival és harci szekereivel tett, melyeket elborított a Vörös-tenger, amikor üldöztek titeket. Jehova egyszer s mindenkorra* elpusztította őket.+  Azt sem látták, amit a pusztában tett értetek*, míg el nem jutottatok erre a helyre.  Azt sem, amit Dátánnal és Abirámmal tett, Rúben fiának, Eliábnak a fiaival, amikor megnyílt a föld, és elnyelte őket, a háznépüket, a sátraikat, meg mindent és mindenkit, aki velük volt.+ Mindez egész Izrael szeme láttára történt.  Saját szemetekkel láttátok, milyen hatalmas tetteket hajtott végre Jehova.  Tartsatok meg minden parancsot, melyet ma parancsolok nektek, hogy megerősödjetek, és átkeljetek arra a földre, amelyet birtokba vesztek,  hogy sokáig éljetek+ azon a tejjel és mézzel folyó földön+, amelyet Jehova esküvel az ősapáitoknak és az utódaiknak* ígért.+ 10  Mert a föld, ahova mentek, hogy birtokba vegyétek, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek, ahol magot vetettetek, és a lábatokkal öntöztetek*, mint egy veteményeskertben. 11  Hanem az a föld, amelyre most átmentek, hogy birtokba vegyétek, olyan föld, ahol hegyek és völgyek vannak.+ Égből hulló eső öntözi.+ 12  Olyan föld, melyről Jehova, a ti Istenetek gondoskodik. Jehovának, a ti Isteneteknek a szeme mindig rajta van, az év kezdetétől az év végéig. 13  Ha mindent megtesztek, hogy engedelmeskedjetek a parancsaimnak, amelyeket ma parancsolok nektek, és szeretitek Jehovát, a ti Isteneteket, és teljes szívetekkel és teljes lelketekkel* szolgáljátok őt,+ 14  akkor esőt fog* adni a földetekre a maga idejében, őszi esőt és tavaszi esőt, ti pedig betakarítjátok a gabonátokat, újborotokat és olajotokat.+ 15  Növényzetet ad a mezőtökön az állataitoknak, ti pedig esztek és jóllaktok.+ 16  Vigyázzatok, nehogy elcsábuljon a szívetek, rossz útra térjetek, más isteneket imádjatok, és azok előtt hajoljatok meg.+ 17  Ellenkező esetben Jehova dühös lesz rátok, és bezárja az eget, hogy ne legyen eső,+ és a föld sem adja meg a termését. Ti pedig hamar kipusztultok arról a jó földről, melyet Jehova nektek ad.+ 18  Véssétek a szavaimat a szívetekbe és az elmétekbe*, kössétek azokat emlékeztetőként a kezetekre, és pántként a homlokotokra*.+ 19  Tanítsátok meg rájuk a gyermekeiteket, beszéljetek nekik azokról, amikor a házatokban ültök, amikor úton vagytok, amikor lefekszetek, és amikor felkeltek.+ 20  Írjátok fel azokat a házatok ajtófélfáira és a kapuitokra, 21  hogy ti és a fiaitok sokáig éljetek+ azon a földön, melyet Jehova esküvel az ősapáitoknak ígért,+ olyan sokáig, amíg az ég a föld felett van. 22  Mert ha gondosan megtartjátok ezt a parancsot, melyet adok nektek, ha szeretitek Jehovát, a ti Isteneteket,+ mindig az ő útján jártok, és ragaszkodtok hozzá,+ 23  akkor Jehova elűzi ezeket a nemzeteket előletek,+ és nálatok nagyobb és népesebb nemzetektől fogjátok elvenni a földjüket.+ 24  Minden hely, melyet a talpatok érint, a tietek lesz.+ A határotok a pusztától a Libanonig, a folyótól, az Eufrátesz folyótól a nyugati tengerig* terjed majd.+ 25  Egyetlen ember sem mer szembeszállni veletek.+ Ahogy Jehova, a ti Istenetek megígérte nektek, gondoskodik róla, hogy féljen és rettegjen tőletek az egész föld, amerre csak jártok.+ 26  Nézzétek, ma áldást és átkot ajánlok fel nektek.+ 27  Áldást, ha engedelmeskedtek Jehova, a ti Istenetek parancsainak, amelyeket ma parancsolok nektek.+ 28  És átkot, ha nem engedelmeskedtek Jehova, a ti Istenetek parancsainak,+ letértek arról az útról, amelyről ma azt parancsolom, hogy kövessétek, és más isteneket követtek, olyanokat, akiket nem ismertetek. 29  Ha majd Jehova, a ti Istenetek bevisz titeket arra a földre, hogy birtokba vegyétek, akkor mondjatok* áldást a Gerizim-hegynél állókra, és átkot az Ebál-hegynél állókra.+ 30  Vajon nem a Jordán nyugati* oldalán vannak ezek a hegyek, az Arabában lakó kánaániták földjén, Gilgállal szemben, Móré nagy fái+ mellett? 31  Mert átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre – amelyet Jehova, a ti Istenetek ad nektek –, és hogy birtokba vegyétek azt.+ Amikor birtokba veszitek, és ott laktok, 32  vigyázzatok, hogy megtartsatok minden rendelkezést és bírói döntést, amit ma elétek tárok.+

Lábjegyzetek

Vagy: „mind a mai napig”.
Vagy: „veletek”.
Szó szerint: „magvuknak”.
Vagyis a lábukkal működtettek egy vízemelő berendezést, vagy csatornákat hoztak létre és nyitottak meg a lábukkal.
Szó szerint: „fogok”. Istenre utal ebben és a következő versben.
Vagy: „lelketekbe”.
Szó szerint: „a szemeitek közé”.
Vagyis a Nagy-tengerig, azaz a Földközi-tengerig.
Vagy: „adjatok”.
Vagy: „napnyugati”.