Ezsdrás 4:1–24

  • A templom újjáépítése ellenállást vált ki (1–6.)

  • Az ellenségek vádiratot küldenek Artaxerxész királynak (7–16.)

  • Artaxerxész válasza (17–22.)

  • A templom építése leáll (23–24.)

4  Mikor Júda és Benjámin ellenségei+ meghallották, hogy a száműzetésből visszatérők+ templomot építenek Jehovának, Izrael Istenének,  azonnal Zorobábelhez és a nemzetségfőkhöz mentek, és így szóltak hozzájuk: „Hadd építsünk veletek, hisz miként ti, úgy mi is a ti Isteneteket imádjuk*,+ és neki áldozunk Esár-Haddonnak+, Asszíria királyának napjai óta, aki idehozott minket+.”  Zorobábel és Jésua meg Izrael többi nemzetségfője azonban ezt mondta nekik: „Ti nem vehettek részt velünk Istenünk házának építésében,+ mert csak mi építünk Jehovának, Izrael Istenének, ahogyan Círusz király, Perzsia királya parancsolta nekünk+.”  Erre az ország népe igyekezett elcsüggeszteni* Júda népét, és elvenni a kedvüket az építéstől.+  Tanácsadókat béreltek fel ellenük, hogy akadályozzák terveik megvalósulását+ Círusznak, Perzsia királyának minden napján, egészen Dáriusznak+, Perzsia királyának uralkodásáig.  Ahasvérus uralmának elején vádiratot írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen.  Artaxerxésznek, Perzsia királyának napjaiban pedig Bislám, Mitredát, Tábeél és társai írtak Artaxerxész királynak; a levelet lefordították arámi nyelvre+, arámi betűkkel írva*.  * Rehum, a fő kormánytisztviselő és Simsai, az írnok levelet írtak Artaxerxész királynak Jeruzsálem ellen.  (Rehumtól, a fő kormánytisztviselőtől, Simsaitól, az írnoktól és a társaiktól, a bíráktól és az alacsonyabb rangú kormányzóktól, valamint a titkároktól, Erek+ népétől, a babilóniaiaktól, Szúza+ lakóitól, vagyis az elamitáktól+, 10  és a többi nemzettől, akiket a nagy és tiszteletre méltó Asznappár száműzetésbe vitt, és letelepített Szamária városaiban,+ és a többiektől a folyón* túli területről.) Most pedig 11  itt egy másolat a levélből, amelyet neki küldtek: „Artaxerxész királynak a szolgáidtól, a folyón túli területről való férfiaktól: Most pedig 12  tudja meg a király, hogy a zsidók, akik feljöttek tőled ide hozzánk, Jeruzsálembe érkeztek. Újjáépítik a lázadó és gonosz várost, befejezik a falakat,+ és javítják az alapokat. 13  Most tudja meg a király, hogy ha újjáépítik ezt a várost, és befejezik a falait, akkor sem adót, sem sarcot,+ sem vámot nem fizetnek majd, és ebből veszteségük származik a királyok kincstárainak. 14  Mivel a palota sójával sózunk,* és nem tartjuk illőnek, hogy szemléljük, amint a király érdekei kárt szenvednek, azért üzenünk, hogy tudassuk ezt a királlyal, 15  és így utánanézhessenek őseid feljegyzéseinek könyvében+. Megtalálod majd a feljegyzések könyvében, és megtudod, hogy ez a város lázadó város, megkárosítja a királyokat és a tartományokat, és már régtől fogva lázítók vannak benne. Emiatt pusztították el ezt a várost.+ 16  Tudomására hozzuk hát a királynak, hogy ha e várost újjáépítik, és falait befejezik, akkor nem lesz hatalmad* a folyón+ túli terület felett.” 17  A király választ küldött Rehumnak, a fő kormánytisztviselőnek, Simsainak, az írnoknak és Szamáriában lakó társaiknak, valamint a többieknek a folyón túli területen: „Békesség! 18  Jól érthetően felolvasták* előttem a hivatalos okiratot, melyet küldtetek nekünk. 19  Vizsgálatot rendeltem el, és úgy találták, hogy az a város régtől fogva forrong a királyok ellen, lázadás és lázongás folyik benne.+ 20  Hatalmas királyok uralkodtak Jeruzsálem fölött, akik az egész folyón túli területet kormányozták; adót, sarcot és vámot fizettek nekik. 21  Most azért adjatok ki parancsot ezeknek a férfiaknak, hogy álljanak le a munkával, és a város ne épüljön újjá, míg parancsot nem adok rá. 22  Vigyázzatok, ne legyetek hanyagok, amikor végrehajtjátok ezt, nehogy még inkább kárt szenvedjenek a király érdekei+.” 23  Miután felolvasták Rehum előtt, valamint Simsai, az írnok és a társaik előtt Artaxerxész király hivatalos okiratának másolatát, azok Jeruzsálembe siettek a zsidókhoz, és arra kényszerítették őket, hogy álljanak le a munkával. 24  Ekkor állt le a munka Isten házán, amely Jeruzsálemben volt, és szünetelt egészen Dáriusz+, Perzsia királya uralkodásának a második évéig.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „keressük”.
Szó szerint: „gyengíteni a kezüket”.
Esetleg: „arámi nyelven írták, majd lefordították”.
Az Ezsdrás 4:8–6:18 eredetileg arámi nyelven íródott.
Vagy: „az Eufráteszen”.
Vagy: „a palotából kapjuk a fizetségünket”.
Szó szerint: „részed”.
Esetleg: „lefordították és felolvasták”.