János 11:1–57

  • Lázár halála (1–16.)

  • Jézus megvigasztalja Mártát és Máriát (17–37.)

  • Jézus feltámasztja Lázárt (38–44.)

  • Összeesküvés, hogy megöljék Jézust (45–57.)

11  Volt egy Lázár nevű ember, aki beteg volt. Betániából, Máriának és a testvérének, Mártának a falujából származott.+  Ez az a Mária volt, aki illatos olajat öntött az Úrra, és a hajával szárazra törölte a lábát.+ Az ő testvére, Lázár volt beteg.  Lázár lánytestvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, akit szeretsz, beteg.”  De Jézus ennek hallatán így szólt: „Ez a betegség nem azért van, hogy halál legyen a vége, hanem az Isten dicsőségére van,+ hogy az Isten Fia megdicsőüljön általa.”  Jézus pedig szerette Mártát, valamint Márta lánytestvérét és Lázárt.  Amikor azonban meghallotta, hogy Lázár beteg, mégis ott maradt még két napig, ahol volt.  Majd ezt mondta a tanítványoknak: „Menjünk ismét Júdeába.”  A tanítványok ezt kérdezték tőle: „Rabbi+, most akartak megkövezni a júdeaiak,+ és megint odamész?”  Jézus így válaszolt: „Nem 12 órán át tart a nappal?+ Ha valaki nappal jár, nem botlik meg semmiben, mert látja ennek a világnak a világosságát. 10  De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs meg benne a világosság.” 11  Miután ezeket elmondta, hozzátette: „Lázár, a barátunk elaludt,+ de odamegyek, hogy felébresszem.” 12  A tanítványok erre ezt mondták neki: „Uram, ha alszik, rendbe fog jönni.” 13  Csakhogy Jézus Lázár haláláról beszélt. Ők azonban azt hitték, arról beszél, hogy alszik. 14  Ekkor Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt,+ 15  és én örülök, hogy nem voltam ott, mert így erősödni fog a hitetek. De menjünk el hozzá.” 16  Ezért Tamás, akit Ikernek hívtak, ezt mondta a többi tanítványnak: „Menjünk el mi is, hogy vele együtt haljunk meg!”+ 17  Amikor Jézus megérkezett, megtudta, hogy Lázár már négy napja a sírban* van. 18  Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy három kilométerre*. 19  A zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük miatt. 20  Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária+ azonban otthon maradt. 21  Márta ezt mondta Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22  De még most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked.” 23  Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred.” 24  Márta így szólt hozzá: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor+ az utolsó napon.” 25  Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.+ Aki hisz bennem, még ha meghal is, életre fog kelni, 26  és mindaz, aki él és hisz bennem, nem fog meghalni soha.+ Hiszel ebben?” 27  Ő ezt mondta neki: „Igen, Uram. Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, az, aki eljön a világba.” 28  Miután ezt mondta, Márta elment, félrehívta a testvérét, Máriát, és ezt mondta neki: „Itt a tanító+, és hív téged.” 29  Ennek hallatára Mária gyorsan felkelt, és már ment is Jézushoz. 30  Jézus még nem ment be a faluba, hanem még ott volt, ahol Márta találkozott vele. 31  Amikor a zsidók – akik együtt voltak Máriával a házban, és vigasztalták őt – látták, hogy gyorsan felkel és kimegy, utánamentek, mert azt hitték, hogy a sírhoz*+ megy, hogy ott sírjon. 32  Ahogy Mária oda ért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, leborult a lábához, és ezt mondta neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” 33  Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a zsidók is sírnak, akik vele jöttek, sóhajtott magában*, és zaklatott lett. 34  Így szólt: „Hová tettétek?” Ezt mondták neki: „Uram, gyere és nézd meg!” 35  Jézus könnyekre fakadt.+ 36  Erre a zsidók elkezdték mondogatni: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” 37  Némelyikük azonban ezt mondta: „Ha a vak szemét meggyógyította,+ nem tudta volna megakadályozni, hogy ez meghaljon?” 38  Ezután Jézus ismét sóhajtott magában, és a sírhoz* ment. Ez valójában egy barlang volt, és egy kő volt nekitámasztva. 39  Így szólt Jézus: „Vegyétek el a követ!” Márta, a halottnak a testvére ezt mondta neki: „Uram, most már biztosan szaga van, hiszen ez már a negyedik nap.” 40  Jézus így válaszolt neki: „Nem mondtam neked, hogy ha hiszel, látni fogod az Isten dicsőségét?”+ 41  Elvették hát a követ. Jézus pedig felnézett az égre,+ és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál! 42  Igaz, tudom, hogy mindig meghallgatsz. Ezt csak az itt álló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.+ 43  És miután elmondta ezeket, hangosan ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!”+ 44  A halott férfi ekkor kijött, a lába és a keze pólyákkal volt bekötve, az arca pedig egy kendővel volt körültekerve. Jézus ezt mondta: „Vegyétek le róla a pólyákat, hadd menjen!” 45  Ezért azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához, sokan hittek Jézusban, amikor látták, mit tett.+ 46  Néhányan azonban elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. 47  A magas rangú papok és a farizeusok ezért összehívták a szanhedrint, és ezt kérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.+ 48  Ha nem teszünk ellene semmit, mindenki hinni fog benne, a rómaiak pedig eljönnek, és elveszik tőlünk a helyünk* meg a nemzetünk feletti hatalmat.” 49  Egyikük azonban, Kajafás+, aki a főpap volt abban az évben, ezt mondta nekik: „Ti semmit sem tudtok, 50  és nem gondoltok bele, hogy a hasznotokra van, ha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nemzet pusztul el.” 51  Ezt azonban nem saját magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az évben, arról prófétált, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért, 52  és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy az Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53  Attól a naptól kezdve összeesküvést szőttek, hogy megöljék őt. 54  Jézus ezért nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók közt, hanem elment a pusztához közeli vidékre, egy Efraim+ nevű városba, és ott maradt a tanítványokkal. 55  Közel volt pedig a zsidók pászkája+, és sokan mentek fel vidékről Jeruzsálembe a pászka előtt, hogy szertartásilag megtisztuljanak. 56  Keresték Jézust, és ahogy a templomban álldogáltak, ezt mondták egymásnak: „Mi a véleményetek? Lehet, hogy el sem jön az ünnepre?” 57  A magas rangú papok és a farizeusok ugyanis parancsot adtak ki, hogy ha valaki megtudja, hol van Jézus, jelentse, hogy elfoghassák*.

Lábjegyzetek

Vagy: „emléksírban”.
Szó szerint: „mintegy 15 stadionnyira”. Lásd: B14-es függ.
Vagy: „emléksírhoz”.
Szó szerint: „szellemében”.
Vagy: „emléksírhoz”.
Vagyis a templom.
Vagy: „letartóztathassák”.