Jelenések 2:1–29

2  Az efézusi+ gyülekezet angyalának+ írd meg: Ezeket mondja az, aki a jobb kezében tartja a hét csillagot, és a hét arany lámpatartó között jár:+  »Tudok a tetteidről, a fáradozásodról és a kitartásodról, és tudom, hogy nem tűröd meg a rossz embereket, és hogy próbára tetted azokat, akik apostolnak mondják magukat,+ pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.  Kitartó is vagy, helytálltál a nevemért,+ és nem lankadtál el.+  Azt azonban felrovom neked, hogy már nem olyan a szereteted, mint kezdetben.  Ezért emlékezz rá, hogy mid volt, és mit veszítettél el,* bánd meg a bűneidet,+ és tedd azt, amit kezdetben tettél. Ha nem bánod meg a bűneidet, eljövök hozzád,+ és elmozdítom helyéről a lámpatartódat+.  Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd, amit Nikolausz szektája+ tesz, amit én is gyűlölök.  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek:+ aki győz,+ annak meg fogom engedni, hogy egyen az élet fájáról,+ mely Isten paradicsomában van.«  A szmirnai gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezeket mondja »az első és az utolsó«+, aki meghalt, és életre kelt:+  »Tudok a nyomorúságodról és a szegénységedről – pedig gazdag vagy+ – és arról, hogyan gyalázkodnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem Sátán zsinagógája.+ 10  Ne félj azoktól, amiket elszenvedsz majd.+ Az Ördög ezután is börtönbe vet néhányatokat, hogy teljesen próbára legyetek téve, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Legyél hűséges mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.+ 11  Akinek van füle, hallja meg,+ mit mond a szellem a gyülekezeteknek: aki győz,+ annak semmiképpen sem fog ártani a második halál+ 12  A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, akinél az éles, hosszú, kétélű kard+ van: 13  »Tudom, hol laksz: ott, ahol Sátán trónja áll. Mégis erősen ragaszkodsz a nevemhez,+ és nem tagadtad meg a belém vetett hitedet,+ még Antipásznak, az én hűséges tanúmnak+ a napjaiban sem, akit megöltek+ nálatok, ahol Sátán lakik. 14  De azért van néhány kifogásom ellened: Vannak ott nálad olyanok, akik ragaszkodnak Bálám tanításához,+ aki arra tanította Bálákot+, hogy olyasmit tegyen, ami az izraeliták* botlását okozza, hogy bálványoknak áldozott dolgokat egyenek, illetve szexuális erkölcstelenséget* kövessenek el.+ 15  Ehhez hasonlóan olyanok is vannak nálad, akik ragaszkodnak Nikolausz szektájának+ a tanításához. 16  Így hát bánd meg a bűneidet! Ha nem teszed, hamar eljövök hozzád, és harcolni fogok ellenük a szám hosszú kardjával+. 17  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek:+ aki győz,+ annak adok az elrejtett mannából+, és adok neki egy fehér kövecskét, amelyre egy új név lesz felírva, melyet senki sem ismer, csak az, aki megkapja.« 18  A tiatirai+ gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűzláng,+ lába pedig, mint a finom réz:+ 19  »Tudok a tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálatodról és kitartásodról, és tudom, hogy az utóbbi tetteid többek a korábbiaknál. 20  Ám felrovom neked, hogy megtűröd azt az asszonyt, Jezabelt+, aki prófétanőnek nevezi magát, és aki tanítja és félrevezeti a rabszolgáimat, hogy szexuális erkölcstelenséget*+ kövessenek el, és bálványoknak áldozott dolgokat egyenek. 21  Adtam neki időt, hogy megbánja a bűneit, de nem akarja megbánni, hogy szexuális erkölcstelenséget* követett el. 22  Betegséggel sújtom őt, azokat pedig, akik házasságtörést követnek el vele, nagy szenvedéssel sújtom, hacsak meg nem bánják a bűneiket, amelyekre rávette őket. 23  Gyermekeit pedig megölöm halálos betegséggel, és minden gyülekezet meg fogja tudni, hogy én vagyok, aki a legbensőbb gondolatokat* és a szíveket kutatja, és én megfizetek nektek egyénenként a tetteitek szerint.+ 24  Nektek azonban, a többi tiatirainak, mindazoknak, akik nem követik ezt a tanítást, és nem ismerték meg azt, amit ’Sátán mélységes dolgainak’ neveznek,+ ezt mondom: Nem rakok rátok más terhet. 25  De amitek van, ahhoz erősen ragaszkodjatok, míg el nem jövök.+ 26  Aki pedig győz, és mindvégig megtartja azt, amit parancsoltam, annak hatalmat adok a nemzetek fölött,+ 27  ahogy én is kaptam az Atyámtól, és vasvesszővel tereli majd az embereket,+ és azok darabokra törnek, mint az agyagedények, 28  és neki adom a hajnali csillagot+. 29  Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.«

Lábjegyzetek

Szó szerint: „hogy honnan estél le”.
Szó szerint: „Izrael fiainak”.
Gör.: por·neiʹa. Lásd: Szójegyzék.
Vagy: „legmélyebb érzéseket”. Szó szerint: „veséket”.